Valami készül 1.



A Könyv extrákkal rovat keretén belül most egy nagyobb projektbe vágtam a fejszémet. Állandóan gondolkodom azon, hogy mivel lehetne feldobni, tovább színesíteni a kis könyves birodalmamat, és nagyon megtetszettek az interneten talált ötletek a különböző, könyves útjelző táblákról. Úgy döntöttem, én is megpróbálkozom valami hasonlóval, a munka különböző fázisait pedig szeretném veletek is megosztani. 

Képek forrása: Pinterest


A fenti képen látható, hogy valami ilyesmire gondoltam, és már el is kezdtem fejben összegyűjteni, hogy milyen, számomra kedves könyves helyszíneket szeretnék majd megörökíteni. Úgyhogy uccu neki, szaladtam beszerezni a hozzávalókat, hobbi boltból a festhető táblácskákat, a Lidl-ből meg a festékkészletet (egyébként baromi klassz ez a festék, és nagyon jó áron lehetett kapni). 





Nem is én lennék, ha első témának nem a Harry Potter-t választom, úgyhogy pár óra alatt el is készült a Hogwarts-os táblám, amit a biztonság kedvéért még némi fényes lakkal is lekentem.




Az az izgalmas ebben a munkában, hogy egyelőre még fogalmam sincs, hogy a kész táblákat milyen módon vagy hova fogom feleszkábálni, de bízom benne, hogy mire elkészül az összes, megcsap az isteni sugallat. Addig is hamarosan érkezem a következő darabbal. :)

Megjegyzések