Nem a szemeddel látsz

Fülszöveg:

Parker Grantnek nincs szüksége a szemére ahhoz, hogy átlásson rajtad. Ezért alkotta meg a szabályait is: ne bánj vele máshogy csak azért, mert vak, de soha ne élj vissza a helyzettel! Ha egyszer hibázol, nincs több esélyed.

Amikor Scott Kilpatrick, a fiú, aki összetörte a szívét, újra megjelenik az életében, a lány tudja, csakis egyet tehet: olyan durván tudomást sem vesz róla, hogy fájjon. Van elég dolga így is: be akar kerülni a gimis futócsapatba, tanácsokat kell adnia fájdalmasan naiv osztálytársainak és meg kell birkóznia az élet adta újabb és újabb feladatokkal is. Ám hamar bebizonyosodik, hogy a múltja elől nem menekülhet. Ahogy többet és többet megtud arról, valójában mi történt – Scottal és az apjával is –, egyre jobban elbizonytalanodik, vajon tényleg minden az-e, aminek látszik. 

A Nem a szemeddel látsz azokra a vakfoltokra világít rá, amelyek mindannyiunk életében ott vannak, akár látók vagyunk, akár nem.

A kamaszkor legszebb könyve.

Véleményem:

Szerencsésnek érzem magam, mert mostanában sokszor szeretek bele könyvekbe a borítójuk vagy a címük alapján, és nem is igazán szoktam mellényúlni. Eric Lindstrom történetének fülszövege alapján arra számítottam, hogy egy igényesebb, tartalmasabb ifjúsági regényt fogok olvasni, ami szórakoztat és elgondolkodtat majd. Ennél azonban sokkal-sokkal többet kaptam, és ebben a műfajban új kedvencet avathattam.

Parker Grant egyáltalán nem szokványos főhősnő: intelligens, szókimondó, érzékeny és vicces, és nagyon tetszik, hogy a karaktere, személyisége nem kizárólagosan aköré épül, hogy vak. Persze az, hogy nem lát, nyilván meghatározza a tapasztalatait és a mindennapjait, de ettől függetlenül neki is vannak jó és rossz tulajdonságai, sikerei és kudarcai. Miközben igyekszik a maga módján feldolgozni a családjában történt tragédiákat, és megszokni az életében bekövetkező változásokat, felbukkan az iskolában egy fiú, aki valaha nagyon sokat jelentett neki, de elkövetett valami megbocsáthatatlant...innentől pedig garantált az érzelmi hullámvasút.

Annyira sok minden telitalálat ebben a regényben, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Először is, nagyon jó a stílusa. Humoros és könnyed, ugyanakkor tele van hihetetlenül erős és elgondolkodtató mondatokkal. A szereplők egytől egyig élők, valóságosak és szerethetők, még azok is, akik csak pár oldal erejéig bukkannak fel a történetben. Aztán ott van az is, hogy baromi fontos témákat feszeget, amikkel kapcsolatban nem csak a fiatalok, de sokszor a felnőttek sem tudják, mit is kellene gondolniuk. Amióta gyógypedagógiát tanulok, nagyon sokat töprengek azon, hogyan lehet jól segíteni, ami nem csak arról szól, hogy az én lelkiismeretem megnyugodjon, hanem arról, hogy a másik ember számára tényleg releváns támogatást nyújtsunk, méghozzá olyat, amire szüksége is van. Nem tudom, hogy az író mennyit konzultált a regény megírása előtt vak emberekkel, mindenesetre számomra nagyon érthetőnek és hitelesnek tűnik az a szabályrendszer, amit Parker megfogalmazott:

"1. szabály: Ne csapj be! Soha. Főleg ne a vakságomat kihasználva. Főleg ne mások előtt.

2. szabály: Ne érj hozzám, mielőtt megkérdeznéd vagy figyelmeztetnél! Nem látom a közeledést, ezért mindig meglepődöm, és valószínűleg fájdalmat okozok neked.

3. szabály: Ne érj se a botomhoz, se az egyéb dolgaimhoz! Fontos, hogy pontosan ott legyenek, ahol én hagytam őket. Nyilvánvaló.

4. szabály: Ne segíts, hacsak nem kérem! Különben csak útban vagy és zavarsz.

5. szabály: Ne beszélj direkt hangosan! Nem vagyok süket. Meg lennél lepve, hányszor fordul elő. Ha nem vagy meglepve, nézz magadba!

6. szabály: Ne beszélj úgy a velem lévő emberekkel, mintha a gyámjaim lennének! Igen, ez is gyakran megesik.

7. szabály: Ne beszélj helyettem sem! Senkihez, még a saját barátaidhoz vagy gyerekeidhez sem. Ne feledd, te sem vagy a gyámom!

8. szabály: Ne kezelj úgy, mintha hülye lennék vagy gyerek! A vakság nem jelent szellemi visszamaradottságot, úgyhogy ne beszélj lassan, ne használj kicsinyítő képzőt! Magyarázzam ezt tovább?

9. szabály: Ne menj el mellőlem anélkül, hogy szólnál! Különben nem tudhatom, ott vagy-e még. Alapvető udvariasság.

10. szabály: Ne adj ki hangokat, hogy segíts vagy vezess! Idétlen és durva, és hidd el, a végén te fogsz hülyének tűnni; te leszel zavarban, nem én.

11. szabály: Ne akadj fenn! Komolyan, azon kívül, hogy mindig csukva van a szemem, pontosan olyan vagyok, mint te, csak sokkal okosabb.

Végtelenedik szabály: NINCS második esély. Játszd el a bizalmam, soha többé nem bízom benned! Az árulás megbocsáthatatlan."

A regény nagyon sok szép és hiteles gondolatot fogalmaz meg szerelemről, barátságról, elfogadásról és megbocsátásról, sokkal magasabb irodalmi minőségben, mint azt egy ifjúsági regénytől elvárnánk (utoljára az Eleanor és Park olvasása közben voltak hasonló érzéseim). Úgyhogy nagy örömömre megvalósult benne a megríkat- megnevettet-elgondolkodtat- trió, és ahogyan a fülszöveg is ígéri, közelebb hoz minket ahhoz, hogy valóban meglássuk a minket körülvevő embereket- és persze önmagunkat.

A könyvet köszönöm szépen a Tilos az Á Könyveknek!

Értékelésem: 5/5

Kinek ajánlom? Azoknak, akik szeretik a különleges történeteket, illetve az ifjúsági regényekben is a mélyebb érzéseket és a tartalmas mondanivalót keresik. 13-14 éves kortól szívem szerint mindenkinek a kezébe nyomnám.