HiSztorik- C.W. Gortner: A Romanov cárné


C. W. Gortner: A Romanov cárné – A nagy dinasztia alkonya
Tericum, 2019
ISBN: 9789634380542

Fülszöveg:

Marija Fjodorovna, az utolsó orosz cárné élete méltán ihletett regényt. Húszévesen érkezett Oroszországba, Dagmar dán hercegnőként. Miután elsajátította új hazájának szokásait, nem csak a háromszáz éves múltra visszatekintő Romanov-dinasztia sorsára gyakorolt nagy hatást, hanem Oroszország 20. századi történelmére is.
Miközben gyermekei útját egyengette és politikailag előnyös házasságokat szervezett, III. Sándor cár feleségként az orosz arisztokráciával is jó kapcsolatot ápolt. Lenyűgöző személyisége azonban nem csak az udvar fényűző estélyein mutatkozott meg: jótékonysági kezdeményezéseivel a szegényebb társadalmi rétegek elismerését is kivívta. Önzetlensége a cári uralom megdöntése utáni is megmutatkozott: a első világháború kitörését követően, ápolónőként tevékenykedett.

Értékelés:

Nagy királyok és hadvezérek mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a történelem azon nagy asszonyait sem, akik – ha csak a háttérből is, a férfiak fülébe suttogással – meghatározó befolyást tudtak gyakorolni világuk alakulására. Ezúttal is egy ilyen nőt ismerhetünk meg. C. W. Gortner szokás szerint kiváló érzékkel választott magának hősnőt Marija Fjodorovna orosz cárné, vagy ahogy szerettei nevezik, Minnie személyében. A több, mint fél évszázad eseményeit felölelő történet során egy kivételes asszony életét ismerhetjük meg, miközben a háttérben egymást érik a XIX. század második felének és XX. század első két évtizedének viharos eseményei. Stílusa gördülékeny, olvasmányos, szemléletesen festi le a cári udvar életét, miközben felvonultatja a korszak számos történelmi alakját. Érdekes és izgalmas olvasmány, mind a történelmi fikciók, mind az életrajzi regények, mind a „női sors könyvek” kedvelőinek bátran merem ajánlani.


Mária Zsófia Friderika Dagmar ( Marija Fjodorovna) Forrás: Wikipedia

Történetünk hősnője Dagmar, egy elszegényedett dán hercegi család második leányaként látta meg a napvilágot. Nem volt nagy jövőre predesztinálva, ám rövid idő alatt hatalmasat fordult vele a világ. Először édesapjából vált váratlanul trónörökös, majd belőle az orosz cárevics jegyese, ami ráadásul szerelmi házasságot ígért. Úgy tűnt, szerencséje végtelen, ám boldogsága rövidnek bizonyult. Vőlegénye balesetben váratlanul meghalt, előtte azonban utolsó kívánságaként meghagyta: Minnie menjen feleségül az öccséhez, Szásához (a későbbi III. Sándor cárhoz). Férfi létére Gortner remekül tudott azonosulni Minnie alakjával, teljesen hitelesen írta meg egyes szám első személyben a történetét. Könnyedén megkedveltem ezt a kezdetben szeleburdi lányt, akiből a sors, valamint intelligenciája és határozott személyisége révén erős, szenvedélyes cárné válhatott. Vérbeli Romanovvá lett, emelt fővel, eltökélten tett eleget rangjából adódó kötelezettségeinek a dinasztia és új hazája, Oroszország iránt.

III. Sándor és Marija Fjodorovna koronázása. Forrás: Wikipedia

Gortner ezúttal is nagyszerűen szőtte bele a tények közé az írói fantázia szálait. Mivel a regény jellegét tekintve egyértelműen a személyes kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, a női olvasók számára is könnyen fogyasztható, ezen kívül a történelmi „bulvárt” kedvelők kíváncsiságát is kielégíti. A cselekmény középpontjában az emberi viszonyok, a cári család magánélete áll, ugyanakkor a háttérben lezajló események átfogó, valós és hiteles képet nyújtanak a cári udvar mindennapjairól, a kor társadalmi és politikai helyzetéről. Remekül érzékelteti az ország elmaradottságát, az orosz közhangulatot, az alkotmányos szabályozás iránti igényt és az ennek feszülő autokratikus törekvéseket. Feszültséggel teli idők ezek, a fényűző bálok mellett mindennaposak a nihilisták merénylet-kísérletei a cári család ellen. Hiába törekedett enyhülésre II. Sándor, Szása az erő híve, apja halála után egyértelműen az ortodox felfogáshoz tér vissza, miszerint a cárt Isten jelölte ki, hogy kormányozzon, hatalma korlátlan és megkérdőjelezhetetlen.

Miklós és Alekszandra. Forrás: Wikipedia

A regény másik központi konfliktusát Marija Fjodorovna és Alexandra viszonya képezi, mely alapvetően a két asszony személyiségének különbözőségére vezethető vissza. Míg Minnie könnyen alkalmazkodott a cári udvar elvárásaihoz, és aktív részese volt a társasági életnek, menye közel sem vérbeli uralkodó alkat, visszahúzódó természetéből adódóan meg sem próbált eleget tenni az orosz társadalom felé fennálló kötelezettségeinek. Viszályuk, folyamatos dominancia-harcuk állandósul a regény második felében. Állandó versenyben álltak, ki tud nagyobb befolyást gyakorolni a gyenge jellemű cárevicsre (később II. Miklós cárra). A helyzetet súlyosbítja, hogy Alexandra sokáig nem tud fiút szülni, majd mikor végre megérkezik a trónörökös, kiderül, hogy vérzékenységben szenved. Konfliktusuk akkor éri el csúcspontját, amikor a gyenge és arrogáns Alexandra teljesen Raszputyin, a kétes hírű misztikus befolyása alá kerül. Azzal, hogy a történet egyes szám első személyben íródott, a viszály óhatatlanul is Minnie szemszögéből került bemutatásra. Egyszer szívesen elolvasnám kettejük történetét Alexandra olvasatában is.


Röviden összefoglalva, ezúttal sem bántam meg, hogy kézbe vettem C. W. Gortner legújabb regényét. Számszerűsítve ez 10/10 pontot jelent. A populáris jelleg és bulvár téma ellenére is magas színvonalú írás volt, kiemelkedő élményt nyújtott, amit ezúton is szeretnék megköszönni a Tericum Könyvkiadónak. A regény elején szemléletes családfa, a végén rövid szerzői jegyzet, és a főbb szereplők további életének rövid bemutatását tartalmazó utószó könnyíti meg az olvasó számára az eligazodást.

Jehuka



Megjegyzések