Rajongók voltunk

Fülszöveg:

Hartay ​Csaba regényes novellafüzére nem abban segít, hogy megtaláld önmagad, hanem abban, hogy sose felejtsd el, honnan jöttél. 

A ’80-as évek ébredező Magyarországán különleges, addig ismeretlen termékek, divatok, gondolatok jelennek meg: hamburger, gofri; Dolly Roll szól a lemezjátszókból, a kamionosok Turbo rágót dobálnak az integető gyerekeknek, miközben egy csapat vadóc kamasz a szabadságát keresi az alföldi tájban. Első barátnő, első csók, első szexfilm – minden új, minden izgalmas. És egy kamasz még semmit sem csinál félszívvel. 

Az őszinte derűért, ami ebből a könyvből árad, minden olvasó hálás lesz Hartay Csabának, aki így fogalmazta meg ennek a gyűjteményes kötetnek az ars poeticáját: „Csak a rajongás ne vesszen ki belőlünk. A lelkesedés lángját életben tartani egy teljes életen át, talán nem lehetetlen. Ha kihűlni látszik bennünk a szenvedély, akkor gondolatban visszatérünk a hőskorszakba, az első találkozások szapora pulzusa lüktet bennünk ismét. Mintha az idő ott megragadt volna. Mert örökké kamaszok maradunk.”

Véleményem:

Ez a kötet azok közé tartozik, melyek kizárólag a külsejükkel hívták fel magukra első körben a figyelmemet. De most komolyan, hát mégis hogyan lehetne elsikkadni egy olyan könyv felett, aminek egy Turbo-rágó a borítója?! Később a fülszöveg is megerősítette vonzalmamat, a beígért retro-életérzés és a könnyed, kamaszos hangulat olyan élménnyel kecsegtetett, amit nem szerettem volna kihagyni. Korábban nem ismertem Hartay Csaba munkásságát, de ezután a kötet után biztos vagyok benne, hogy jobban oda fogok figyelni a nevére.

Maga a könyv inkább novellák, gondolatok-emlékek füzére, szellős és gördülékeny, így egy délután alatt kényelmesen kiolvasható. Velem is így történt, eredetileg úgy vettem a kezembe, hogy na, most végre beleolvasgatok egy kicsit, de aztán annyira beszippantott az elbeszélés hangulata, hogy egyszer csak azon kaptam magam, hogy már a végére is értem. A történetet egyes szám első személyben meséli el egy gyermek, később kamasz fiú a -feltehetően- vele egykorú barátjának, tulajdonképpen az egész olyan, mint egy hosszú monológ. A díszletet pedig a nyolcvanas-kilencvenes évek vidéki Magyarországa szolgáltatja, amikor még jobban rá lehetett csodálkozni az egyre táguló világra, és szabad volt egy kicsit lassabban felnőtté válni.

"Azért szerintem ez túlzás, szerintem Flipper Öcsi tuti spagettit eszik, különben nem erről énekelne folyton. De van ott egy kiscsaj is, a Dolly, meg egy szaxofonos, meg valami Nova és Sziszi. Hát ezek a nevek. Hogy itt egyiket sem hívják Szabó Istvánnak. Szerinted lehet úgy születni, hogy Flipper Öcsinek hívnak? Hogy hívnak, kisfiam? Flipper Öcsi. Na, ne szórakozzál!"

Ugyan a szerző 10 évvel idősebb nálam, így nem pontosan illeszkednek az emlékek a sajátjaimhoz, maga az az életérzés, ami minden lapot átjár, az én gyerekkoromra is ugyanúgy jellemző volt. Én is ott gubbasztottam a kívánságműsor előtt, hogy végre felvehessem kazettára a legmenőbb nótákat, én is gyűjtöttem a rágópapírt (igaz, én inkább Donald kacsásat, meg később a Pokemon-t), és én is őszintén hittem abban, hogy a fröccsöntött műanyag, gagyi kis zsebpecával igazi halat fogok majd vacsorára a Balatonból. Ha beszélni akartam egy barátommal, felhívtam a vezetékesen (hogy aztán majd az anyukája a lecke függvényében eldönthesse, hogy beszélgethetünk-e), bandáztam pingpongasztalon, és állati menőnek éreztem magam az első vébékámtól, vagy amikor ott lehettem a diszkóban este 10 (!) óráig. Nem szeretem annyira a "bezzeg az én időmben"-típusú gondolatkísérleteket, ugyanakkor olvasva a könyvet mégis be kellett látnom, hogy nekünk talán még kicsivel több ártatlanság, és nagyobb rácsodálkozások jutottak, mint a mai, felgyorsult világ fiataljainak (aztán persze simán lehet, hogy ez nem így van, csak a nosztalgia mondatja velem:)).

Hartay szerintem nagyon jól hozta a fiatal srác "hangját", mind a stílus, mind az őt foglalkoztató témák és problémák hitelesek voltak a számomra. A  kamasz fiú narratívájának köszönhetően érthető módon központi helyet foglal el a csajozás és a szex kérdésköre, misztériuma, de azt gondolom, kortól és nemtől függetlenül mindenki bele tudja élni magát abba az állapotba, amikor ezek a témák még valódi rejtélyek voltak a számunkra, és csak azzal nem pótolta ki a fantáziánk a hézagokat, amivel nem szégyellte. Aztán persze ott vannak a tértől és időtől független, örök kérdések, mint például az első szerelem és csalódás, ami egész biztosan közös metszéspont minden olvasó saját történetében.

"Eljössz velem a nosztalgia bárba? Van egy ötvenesem, komolyan! Neked is veszek, amit kérsz. Egy kólát? Magamnak kikérek valami ütős töményet, csak kiszolgálnak már. Beverem, utána bátrabban felcsöngetek Anitához, látni akarom, legalább annyira, hogy csak éppen kinéz az erkélyen, mielőtt otthon beteszem a Kjúr kazit."

Úgy érzem, a kötet sikeresen teljesítette azt a küldetést, amit a szerző is megfogalmazott a fülszövegben. Olvasás közben sikerült újra átélni a rajongás izgalmát, és azt a boldog várakozást, amikor az ember szinte vágja a centimétereket, mikor kezdődik már a nagybetűs élet, amikor majd mindent lehet és a szabadság elérhető távolságba kerül (hogy aztán annak rendje és módja szerint belássa később, hogy annál szabadabb soha nem lesz, mint amilyen gyermekként volt). Rengeteg kép, emlék felvillant előttem olvasás közben, amiket már régen elfeledettnek hittem, ezért már önmagában is nagyon hálás vagyok az írónak. Azért pedig főleg, hogy emlékeztetett arra, hogy egy cseppnyi varázslatot mindig őrizzünk meg a szívünkben, amit aztán fáradtan, öregen és kiábrándultan is elővehetünk majd a szürke hétköznapokon. 

"Ott, akkor valami olyasmit éreztem, hogy abban a pillanatban elmúlt egy időszak. Hogy egy korszaknak vége van az életemben, hogy már nem lehetek itt többé gyerek, és talán máshol sem. Hogy vége van egy világnak, ami az enyém volt, és a legtöbben úgy hívják, hogy gyerekkor."

A könyvet köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak!

Értékelésem: 5/4,5

Kinek ajánlom? Elsősorban a 30-40-es korosztálynak, hiszen rengeteg részben rá fognak ismerni a saját gyerekkorukra, de azt gondolom, maga az üzenet bárki számára fontos lehet.