HiSztorik- Bíró Szabolcs: Ötvenezer ​lándzsa

Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa (Anjouk 5.)

 Athenaeum, Budapest, 2018.

ISBN: 9789632937618

Fülszöveg:

1328. Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen – ám a sorsa elől senki sem menekülhet.

Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is – ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével…

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának érzelmekkel és drámai fordulatokkal teli ötödik része egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete. Szerelem és háború, barátság és gyűlölet, élet és halál a középkori Magyar Királyságban.

Értékelésem:

Immár ötödik részéhez érkezett Bíró Szabolcs Anjouk regényfolyama, mely egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete is. Akik eddig szerették a sorozatot, most sem fognak csalódni. Továbbra is remek stílusban, igényes nyelvezettel megírt, sodró lendületű, izgalmas, érdekes és hiteles történelmi regénnyel folytatódik a sor.

Károly ábrázolása a Képes krónikában (Forrás: Wikipédia)

Felütésként a regény egy „időn kívüli” jelenettel, egy visszaemlékezéssel kezdődik, mely tragédiát irányoz elő, és mely aztán baljóslatúan lengi körül az ezt követő majd háromszáz oldalt. A feszültség végig ott lapul a sorok között, ahogy az olvasó halad előre a történettel, egyre inkább görcsbe rándul a gyomra, hiszen már sejti... már tudja... De ne szaladjunk ennyire előre!

A cselekmény pontosan ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt: a kovácsműhelyben Péter rátalál az idő közben felcseperedett Bátor Szilárdra. Ebből már kitalálhatjuk, hogy míg a trilógia első kötetének főszereplője Lackfi István volt, most a történet visszakanyarodik a Bátor nemzetséghez, és ezúttal Szilárd sorsának alakulásán keresztül ismerhetjük meg az 1328 őszétől 1330 őszéig tartó két esztendő főbb eseményeit. Szerencsére Magyarország fehér sárkányáról sem kellett teljesen lemondanunk, kisebb-nagyobb epizódszerepek erejéig folyamatosan fel-felbukkan, aminek mindig megörültem, mert igencsak megkedveltem őt az előző részek során. Több mulatságos jelenetet szolgáltat hárpia felesége és anyósa, akikkel legalább annyi vesződsége akad, mint az ellenséggel.

A főhős-váltás logikájából is adódik, hogy ebben a részben a történet szála elszakad az országos közügyektől, és a szerző a személyes sorsok felé tereli a figyelmünket, ami lehetővé teszi az árnyaltabb karakterábrázolást. Persze ez idő alatt sem áll meg az élet a királyi udvarban, a békétlen Balkán, Havasalföld és a lengyel trónra éhes cseh király folyamatosan szolgáltatják az újabb és újabb konfliktusokat, de ezekről most csak említés szintjén olvashatunk. Szilárd keményfejű, makacs (akárcsak az apja), nem kis fejfájást okozva ezzel nevelőinek. Persze neki sincs könnyű dolga, hiszen egy új életformához kell alkalmazkodnia, hatalmas elvárásoknak kell megfelelnie, lovaggá kell válnia, ráadásul a sors sem kíméli, sorozatos tragédiák mentén formálódik a személyisége. Barátságot köt Lackfi Palkóval, és a kezdeti „farokméregetős” epizódot követően igaz bajtársias viszony alakul ki közte és a birtok többi vitéze között. Beleszeret Zách Felícián lányába, a királyné frissen kinevezett udvarhölgyébe, Klárába. Bár a lány viszonozza érzéseit, a köztük tátongó társadalmi szakadék nem engedi beteljesedni a szerelmüket. Ráadásul a királyné léha öccse, Kázmér herceg is szemet vet a gyönyörű Klárára. Innen már elkerülhetetlen a tragédia, ami az első oldalaktól kezdve pallosként lebeg a fejük felett, és amely a magyar történelem egyik leghírhedtebb merénylet kísérletébe, majd az azt követő véres megtorlásba torkollik. Ezzel kapcsolatosan kicsit furcsa volt számomra Erzsébet királyné viselkedése, különösen a korábbi kötetekben megismert határozottsága után.

Orlai Petrics Soma: Zách Felícián (Forrás: mng.hu)

Természetesen ez a kötet sem maradhat hadjárat, illetve csata nélkül. Károlyt a családja elleni merénylet okozta düh és bosszúvágy hajtja a folyamatosan lázongó Basarab ellen. Bár nem szűkölködik a cselekmény emberi tragédiákban, a legmeghatóbb jelenet mégis a Vöröstoronyi-szorosnál vívott ütközet során játszódik, ahol a hűség és hősiesség mintapéldájával találkozhatunk.

A posadai csata ábrázolása a Képes krónikában  (Forrás: Wikipédia)

Továbbra is szeretem a sorozatban, hogy az események történelmi hűségén kívül rengeteg információt megtudunk a kor viszonyairól: az emberek öltözködéséről, fegyverzetéről, kulináris szokásairól. Jelen kötetben például nagyon érdekes és részletekbe menő leírást kapunk a dömöckölt kard kikovácsolásának folyamatáról, illetve egy lovagi torna lebonyolításának módjáról. A könnyed, filmszerűen pergő jelenetek nagyban hozzásegítik az olvasót, hogy belefeledkezzen a középkori világba, adott esetben az ember szinte érzi a friss szalma illatát vagy hallja a lovak patájának dübörgését és a kardok csattanását.

Bár most kevesebb volt a tényleges történelmi elem, nem adhatok kevesebbet, mint 10/10 pontot. És még egy gondolat. Olvasás közben mindvégig azon gondolkodtam, vajon mikor derül már fény a kötet címének jelentésére, és kinek kell szembenéznie azzal az ötvenezer lándzsával. Olvassátok, és Ti is megtudjátok!

Jehuka

A könyvet köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak!