Benedek Elek karácsonya - kedvcsináló idézetek
A Corvina Kiadó idén két különleges, ünnepi kötettel kedveskedett az olvasóknak. Ezek egyike a Benedek Elek karácsonya című, csodaszép gyűjtemény, melyben a híres író és mesegyűjtő válogatott novelláit, regényrészleteit és meséit olvashatjuk. Tartsatok velünk ennek a kívül-belül gyönyörű könyvnek a turnéjára, válaszoljatok az állomásokon található kérdésekre, és nyerjétek meg a Kiadó által felajánlott példányt!
Kiadó: Corvina Kiadó, 2025
Oldalszám: 294 oldal
ISBN: 9789631371383
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
Ha egy magyar népmesét olvasunk, szinte biztos, hogy azt Benedek Elek írta, az ő hangján szólal meg. Hiszen mesegyűjtőként nemcsak szolgaian lejegyezte a hallott történeteket, hanem formát adott nekik, tökéletesre csiszolta őket.
Egészen kicsi gyerek volt, amikor egy zsellérlány mesemondása megigézte: „az első mese után kisírtam-könyörögtem belőle a másodikat, a harmadikat, a negyediket, aztán a jó Isten tudja, hányadikat – nem volt többé nyugodalma tőlem." Már diákként gyűjteni kezdte szűkebb szülőhazája, a székelyföldi Kisbacon és környéke kincseit. Pályafutása csúcsán, a Millennium évére jelent meg az ezer mesét tartalmazó hatalmas gyűjteménye, a Magyar mese- és mondavilág.
Könyvünk második, nagyobbik felében ebből a kincsestárból válogattunk talán kevésbé ismert népmeséket, melyeknek főhőse legtöbbször Krisztus, egy megejtően hétköznapi figura, aki – magunk közt szólva – inkább tűnik székely góbénak, mintsem az Isten fiának.
A könyv első felében pedig Benedek Elek mint budapesti újság- és regényíró jelenik meg, aki gyermekkora ünnepeit emlegeti szívfacsaró honvággyal, vagy éppen a nagyvárosi felnőttek jellemzően karácsonyi problémáit veti papírra.
Humor és emelkedettség, székelyföldi falu és dübörgő nagyváros, nosztalgia és örökkévalóság – ez Benedek Elek titka, amivel még ma is nagy hatással van ránk, lelkes olvasóira.
Kedvenc idézeteim:
"Csodás változást érzünk karácsony ünnepének közeledtén. Feledjük a mindennapi élet váltakozó bajait, keserűségeit; a mindennapi kenyér megszerzésének verejték-fakasztó, testet-lelket ölő súlyos terheit; feledjük, hogy minden garas, mi házunkhoz kerül, életünket rövidíti; feledjük a gyötrelmes gondolatokat: mi lesz veletek, ha mi kidőltünk. Szívünket csak egy vágy izgatja most: mennél teljesebbé tenni nektek a karácsonyest örömeit."
"A kapu zárva. Az iskolaszolga nem nyitja ki fél nyolc előtt. Én ezt sehogy se tudom megérteni, hogy mért nem nyitják ki a kaput, amint egy gyermek megérkezik. Ó istenem!, hiszen igaz, hogy sok csintalan gyermek van köztünk, némelyik még a padokra is felugrál, sőt bukfencet is vet a padok tetején, ami - azt mondják - nem illendő, de én meg azt hiszem, hogy lelketlenség azok elől a vékony ruhás gyerekek elől elzárni a meleg szobákat. Nagy bűn lehet a csintalanság, de azt hiszem, hogy nagy bűn lehet a lelketlenség is. ”
"Mily édes érzés szánkázás után a barátságos meleg szoba! Kikászálódunk a bundából, s körülálljuk a kandallót, melyben vígan pattognak, lángolnak a nagy hasáb fák. Az egész napnak nincs egyéb élménye a felborulással végződött szánkázásnál, s ez éppen elég, hogy derűvel, vidámsággal töltse meg a lelkünket."
"Hallom a zúgásodat, erdő, édes kicsi falum erdeje. Tomboló vihar volt tán, mikor elindult, csöndes, andalító zúgás, mire ide ért. Mindegy nekem, csak a te zúgásod légyen, erdő, édes kicsi falum erdeje!"
"Mikor a gyerekek rájönnek, hogy minden csomag a fürdőszobába vándorol, roppant nagy kedvük kerekedik a fürdésre. Ez a mulatság rendesen sírással végződik, mikor az alapos mosdatásra kerül a sor, de most ezt se bánnák, csak valahogy bejuthatnának a fürdőszobába."
" Nekem adhatjátok az egész világot, a szívem visszasír ahhoz a talpalatnyi földhöz, melyen először ejtém ki e szót: anyám! S ha fegyverrel kellene védeni hazámat, e talpalatnyi földben védeném meg."
"Nem vették-e észre, hogy karácsony táján egész másokká lesznek az emberek? Nemcsak a szülők, mindenki azon gondolkozik, mivel szerezhetne örömet másnak, s az arcokra rá van írva az isteni öröm, mit kedveseik örömén már jó előre éreznek."
Nyereményjáték:
Mostani nyereményjátékunkban Benedek Elek életéről és munkásságáról találtok kérdéseket az állomásokon, a ti feladatotok pedig, hogy a helyes választ beírjátok a Tally doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
Hol született Benedek Elek?
Állomáslista:
12.02. Könyv és más (extra)
12.04. Szembetűnő
12.06. Könyv és más




Megjegyzések
Megjegyzés küldése