Pipacsmező (értékelés és nyereményjáték)
Nikki Erlick ismét egy olyan könyvvel érkezett, ami mélyen elgondolkodtató, megrendítő és mégis az újrakezdés lehetőségét kínálja. Ha szeretted az előző regényét, vagy olyan könyvet keresel, ami más, mint a többi, akkor mindenképp érdemes velünk tartanod! Emellett pedig ha szerencsés vagy, a könyv egy példányát is megnyerheted a kiadó jóvoltából.
Kiadó: General Press Kiadó, 2025
Oldalszám: 344 oldal
Eredeti cím: The Poppy Fields
Fordította: Gieler Gyöngyi
ISBN: 9786151040461
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Nikki Erlick előző regényét, az Életfonál című könyvet egy nagyon izgalmas gondolatkísérletnek tartom (értékelésem ITT), és a tavalyi olvasásom után elkönyveltem magamban, hogy biztosan szeretnék még más történeteket is megismerni az írónőtől. Szeretem, ha valaki viszonylag egyszerű, de az emberi lelket zsigeri szinten érintő témákról ír, pláne akkor, ha valami kis csavar is akad az alapötletben. Míg az Életfonál a halál kérdéskörét járta körül, addig a Pipacsmező központi témája a gyász és a veszteség, ráadásul ebben a regényben is kapunk egy izgalmas alapötletet több főszereplővel, akiknek a sorsát nyomon követhetjük az olvasás során.
Fülszöveg:
Egy tabletta gyász és szívfájdalom ellen. Egyfajta érzelmi fájdalomcsillapító. Az ember szükség esetén bekap egyet, és folytatja tovább az életét.
Isten hozott a Pipacsmezőn, ahol minden megtört szív számára van remény a gyógyulásra!
A kaliforniai sivatag távol eső részén található egy kísérleti klinika, ahol a gyászolók és a sebzett szívűek átaludhatják a fájdalmukat. Mire a betegek felébrednek a hosszan tartó álomból, meggyógyultak. De csak akkor, ha hajlandóak elfogadni a lehetséges, alig ismert mellékhatásokat.
Négy nagyon különböző idegen indul útnak, hogy felkeresse a klinikát: Ava, a könyvillusztrátor; Ray, a tűzoltó; Sasha, a foglalkozási terapeuta és Sky, a szabad szellem. Miközben próbálnak eljutni a Középnyugatról a messzi Pipacsmezőig – ahol remélik, megtalálják Ellist, a kezelőközpont briliáns, titokzatos alapítóját –, minden egyes múltbeli titkuk és rejtélyes motivációjuk azzal fenyeget, hogy gátat szab az útjuknak.
Gondolatébresztő és eredményes feltárása a gyásznak és a veszteségnek, bölcs és csodálatos gondolatokkal a barátság erejéről. – Gareth Brown, Az ajtók könyve bestsellerszerzője
Véleményem:
Nikki Erlick előző regényét, az Életfonál című könyvet egy nagyon izgalmas gondolatkísérletnek tartom (értékelésem ITT), és a tavalyi olvasásom után elkönyveltem magamban, hogy biztosan szeretnék még más történeteket is megismerni az írónőtől. Szeretem, ha valaki viszonylag egyszerű, de az emberi lelket zsigeri szinten érintő témákról ír, pláne akkor, ha valami kis csavar is akad az alapötletben. Míg az Életfonál a halál kérdéskörét járta körül, addig a Pipacsmező központi témája a gyász és a veszteség, ráadásul ebben a regényben is kapunk egy izgalmas alapötletet több főszereplővel, akiknek a sorsát nyomon követhetjük az olvasás során.
A történet központi témája és egyben mozgatórugója a Pipacsmező nevű hely, amit a nem túl távoli múltban hoztak létre annak érdekében, hogy vigaszt nyújtsanak azoknak, akik elveszítettek valakit. Az alvás természetes regeneráló és gyógyító hatását továbbgondolva, a klinika egy mesterségesen fenntartott álmot kínál a pácienseinek, ami egy-két hónapig tart, és amiből felébredve elviselhető mértékűre apad a fájdalmuk. Igen ám, de a kezelésnek vannak mellékhatásai is: igaz, csak a kezeltek egy részénél, de előfordul, hogy valaki a fájdalommal együtt azt a szeretetet is elveszíti, amit addig érzett az adott személy iránt. Innentől kezdve pedig megint ott tartunk, hogy az írónő egy kőkemény morális és érzelmi dilemmát állít az olvasó elé, amivel kapcsolatban a főszereplők sorsán keresztül tudunk hol egyik, hol másik oldalra billenni.
Ava sikeres grafikus, de nagymamája halála óta eléggé magányos is. Régen a nővére volt az egyik legfontosabb személy az életében, viszont az utóbbi években teljesen eltávolodtak egymástól. Ő avval a reménnyel indul a Pipacsmezőre, hogy végre újra beszélhessenek egymással, és tisztázhassák azokat a dolgokat, amik éket vertek közéjük. Sasha a vőlegényét veszítette el, és az ezzel kapcsolatos bűntudat gyötri, míg Ray arra a kérdésre szeretne választ kapni, miért kellett elveszítenie az öccsét, aki átesett korábban a kezelésen. A három szereplő élete és karaktere nagyon más, mégis összehozza őket egy vihar a repülőtéren, ami után együtt vágnak neki bérelt autóval a kaliforniai sivatagba vezető útnak. Később melléjük csapódik a fiatal Sky is, kinek célja ugyan nem a Pipacsmező, aki viszont, mintha egész lényével reflektálna azokra a kérdésekre és dilemmákra, amikkel a főszereplők szembenéznek. Utolsó nézőpontnak pedig megkapjuk a létesítmény alapítójának, Ellisnek a nézőpontját, aki azért izgalmas, mert törtető és önző üzletasszony helyett egy nagyon is érző lélek, aki maga is folyamatos önreflexiót gyakorol azzal kapcsolatban, vajon helyes-e az út, amin elindult, és képes-e még irányítani azt a hatalmas gépezetet, amit a Pipacsmezővel beindított.
A történet tekinthető egyfajta "road movie"-nak is, amelyben teljesen idegen emberek egy adott cél mentén verődnek össze. Az írónő nagyon szépen felépíti minden szereplője alakját és személyes történetét, külön figyelmet fordítva az egymással való kapcsolódásaikra. Mégis, a legnagyobb érték talán maga a téma, és az, ahány oldalról és ahányféleképpen körül van járva. Szerintem nincs olyan ember, aki egy súlyos veszteség elszenvedése során ne érezte volna úgy, bármit megadna, hogy ezt a fájdalmat elvegyék tőle, vagy aki hasonló helyzetben ne gondolkodna el azon, hogy önkéntes álomvilágba száműzze magát. Ugyanakkor ott van az a teljesen valid érv is, hogy a fájdalom egész egyszerűen a szeretet másik arca, nem létezhet egyik a másik nélkül, és ha valamilyen módon elveszíthetnénk a gyászt, amit érzünk, az óhatatlanul megváltoztatná az egész lényünket is. A váltott szemszögből elmesélt fejezeteknek köszönhetően a nehezebb, elvontabb téma mellett is olvasmányos volt a szöveg, melyet külön színesítettek a Pipacsmező dokumentációjából származó interjúk.
Sok szempontból hasonlónak éreztem ezt a regényt az elődjéhez, de szerencsére inkább csak minőségében és jellegében, anélkül, hogy ismétlés szagúnak tűnt volna. Hibának talán csak azt tudnám felróni, hogy a szereplők egy idő után már kicsit repetitív módon rótták ugyanazokat a gondolati és érzelmi köröket, ugyanakkor az tetszett, hogy az életükkel kapcsolatos teljes kép csak apránként bontakozott ki. Az biztos, hogy hangulatában és témájában eléggé egyedi darabra sikeredett ez is, ha pedig valaki szereti az érzékenyebb, elgondolkodtató történeteket, szerintem mindenképpen érdemes próbát tennie vele.
Értékelésem: 5/4,5
Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki szereti a mélyebb, morális dilemmákat is felvonultató történeteket.
Nyereményjáték:
Játékunk során különböző gyásszal kapcsolatos versekkel találkozhattok. A Ti feladatotok kitalálni, ki írta, és mi a vers címe. A helyes megfejtéseket a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok. Jó játékot kívánunk!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
Ne nézzetek rám borzalommal,
ha meghalok:
az a halott a koporsóban
nem én vagyok.
Csak hamu az, elomló televény.
A láng eltünt. A láng, - az voltam én.
Sorsomnak gyászán se könnyezetek,
s ne mondja a pap: "Ime, porba hullt!"
Sirassátok az árva gyermeket,
s ne a rabot, aki megszabadult.
S mikor a szónok a sirnál beszél,
és végül kiált: "Hát Isten veled!"
ne le a sírba integessen nékem,
fölfelé nyujtson búcsuzó kezet!
Állomáslista:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése