Az életfonál (értékelés és nyereményjáték)
A General Press Kiadó jóvoltából megérkezett Nikki Erlick - Az életfonál című regénye. Egy márciusi napon minden ember ajtaja elé egy névre szóló fadoboz került, amely az életük hosszát jelző fonalat rejtett. A kérdés, vajon az emberek akarják-e tudni meddig tart az életük, és ez a tudás milyen hatással lesz az emberekre, a társadalomra? Hozzáad, vagy éppen elvesz az élet értékéből? Érdekes és egyben elgondolkodtató kérdésekkel találtuk szembe magunkat. Ha kíváncsi vagy mit gondolunk róla, vagy szeretnéd megnyerni a könyv egy példányát, tarts velünk.
Kiadó: General Press Kiadó, 2024
Oldalszám: 408 oldal
Eredeti cím: The Measure
Fordította: Szigeti Judit
ISBN: 9789634528708
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
Nyolc hétköznapi ember. Egy lehetetlen választás.
Egy reggel a világ összes lakója ugyanazt a sorsfordító meglepetést találja a lakóhelye előtt: egy kis fadobozt, benne egy fonállal, amely egy égető kérdésre adja meg a választ: arra, hogy a tulajdonosa pontosan hány évig fog élni.
Minden egyes földrészen, minden embert ugyanolyan doboz vár, éljen akár egy metropolisz felhőkarcolójában vagy egy sátorban a szavannán. De honnan származnak ezek a dobozok? Vajon igaz, amit ígérnek? Mindenki ugyanazzal a súlyos döntéssel néz szembe: akarja-e tudni, meddig fog élni? És ha igen, mihez kezd ezzel a tudással?
Nyolc ember döntései és sorsa fonódik össze egy új élet hajnalán: legjobb barátok, akiknek az álmai örökre összekötik őket; levelezőtársak, akik egymásban lelnek menedékre; egy szerelmespár, akik azt hitték, az övék a jövő; egy orvos, akinek saját magát kellene megmentenie; és egy politikus, akinek a doboza puskaporos hordóvá válik, és végül mindent megváltoztat.
Nikki Erlick regénye lebilincselő történet a családról, a barátságról, a reményről és a sorsról, amely arra ösztönöz, hogy a lehető legteljesebben éljük az életet.
Véleményem:
Nagyon szeretem az olyan történeteket, melyek alapvetően nem tesznek semmi mást, csupán eljátszanak egy gondolattal. Mi lenne, ha egy apró, de jelentős részlete megváltozna az ismert valóságunknak? Én magam is számtalanszor szórakoztam már azzal, hogy belegondoltam ilyen "mi lenne, ha" jellegű kérdésekbe, és mivel ez az emberiséget ösztönösen foglalkoztató téma, nyilván megkerülhetetlen, hogy ezen kérdések egy része a halálhoz kapcsolódjon. Nikki Erlick Az életfonál című kötetében feltesz egy kérdést, nevezetes azt, hogy mi lenne, ha az emberek tudnák, mikor fognak meghalni? Bár szereplői és az ő mindennapi küzdelmeik, örömeik és bánataik teljesen hétköznapiak, ezzel a kis csavarral mégis nagyon izgalmas és elgondolkodtató történetet hozott el nekünk, ami még azután is sokáig ott fog motoszkálni bennünk, hogy becsuktuk a könyvet.
A regény kiindulóhelyzete szerint egy nap a Földön élő minden ember talál egy neki szánt dobozt, melyben egy darab fonál található. Senki sem tudja, honnan érkeztek ezek a dobozok, Isten, a földönkívüliek, vagy terroristák hagyták a küszöb előtt, mindenesetre hamar felmerül az első kérdés: vajon miért nem egyforma hosszúságúak ezek a fonalak? Kis idő elteltével a tudósok bejelentik a sokkoló hírt, miszerint a fonalak hosszúsága világosan megmutatja egy ember életének hosszát, ha nem is napra pontosan, de viszonylag precízen bejósolható módon. Összesen nyolc szereplő szemszögéből olvashatjuk a fejezeteket, kiknek sorsa hol lazábban, hol szorosabban kapcsolódik össze, és akiknek természetesen alapjaiban rengeti meg az életét a fonalak felbukkanása és azok hatása a hivatásukra, kapcsolataikra.
Az egyik párosunk egy szerelmespár, Maura és Nina, akik éppen életük legboldogabb időszakát élték, tervezgetve közös jövőjüket. Ezt a tervezett jövőt vágja ketté, amikor kiderül, hogy csak egyiküknek jósol a fonál hosszú életet. Egy másik, viszonylag hamar felbukkanó és központi szereplőnk Ben, az építész, aki szintén rövid fonalat talál a dobozban, és nehezen birkózik meg az ezzel kapcsolatos érzéseivel. Nem sokkal később el is látogat egy támogató csoportba, ahol a rövidfonalasok oszthatják meg egymással félelmeiket, így kezd levelezésbe a fiatal tanárnővel, aki nem szeretné tudni, mit rejt az ő doboza. Akad a szereplők között még sikeres, de kissé kiégett orvos, a szülei elvárásainak megfelelni vágyó katona, illetve egy olyan politikus is, aki a fonalakkal kapcsolatban kialakult helyzetet aljas módon a saját céljai elérésére akarja használni. Általában azt tapasztalom, hogy a sok főszereplő alkalmazása kétféleképpen tud elsülni, de szerencsére ez most az az eset volt, amikor mindenkinek kellő figyelmet tudott szentelni az írónő, ráadásul a karakterek szépen össze is kapcsolódtak egymással.
Bár nem teljesen eredeti a regény alapötlete (utoljára például a 41 nap, 9 óra, 42 perc című könyvet olvastam, ami nagyon hasonló, értékelésem ITT), mégis akadnak benne olyan eltérő részletek, ami miatt az újdonság erejével hatott. Eleve nagyon izgalmas abba belegondolni, hogy akár mi, akár össztársadalmi szinten az emberiség, mihez kezdenénk, ha ilyesmi valóban megtörténne. Vajon akarnánk tudni, milyen hosszú a fonalunk, vagy inkább megmaradnánk a boldog tudatlanságban? Hogyan befolyásolná a családi- vagy párkapcsolatainkat, ha tudnánk, milyen hosszú életet szán nekünk a sors? Vajon hogyan kezdenének el viselkedni azok az emberek, akiknek már nincs sok hátra, éppen ezért vesztenivalójuk sincsen? Már ennyiből is kiderül, hogy szociológiai, filozófiai és pszichológiai kérdések és gondolatmenetek tárháza ez a könyv, ráadásul nagyon jól ki is tudja aknázni az ezzel kapcsolatos lehetőségeit. Nagyon ritkán van ilyen, de most például végig azt éreztem olvasás közben, hogy amint felmerül bennem egy kérdés a szituáció kapcsán, azt már meg is válaszolja a könyv néhány fejezeten belül. Persze, mindez szerencsére fikció, ugyanakkor szerintem ijesztően reális a kép, amit Nikki Erlick felvázol, különösen azzal kapcsolatban, hogyan válhatnának pillanatok alatt céltáblává vagy az általános paranoia forrásává a rövidfonalasok. Ilyen szempontból sokszor olyan volt, mintha egy disztópiát olvasnék, tényleg hátborzongató volt belegondolni, milyen hozadékai lehetnének egyetlen információnak.
Mivel az adott fejezetet elbeszélő személy folyamatosan váltakozik, kifejezetten pörgős és olvasmányos a könyv, bár alapvetően nem az izgalmas cselekményen van a hangsúly, sokkal inkább a belső vívódásokon és a megélt érzelmeken. A karakterek szerintem elég sokfélék voltak, így tényleg több oldalról meg lehetett mutatni, kire milyen hatással lenne egy ilyen fiktív helyzet, és ezeket nagyon jól át is lehetett érezni. Talán egy egészen kevés hiányzott ahhoz, hogy kedvenccé váljon, néhány helyen egy leheletnyit túlírtnak éreztem, de ez semmit nem von le abból, hogy egy izgalmas, elgondolkodtató, sok szempontból megható és igényesen kivitelezett regényt olvashattam. Biztos, hogy a jövőben figyelni fogok az írónő nevére, és remélem, hogy nem kell sokat várnunk a következő történetére.
Értékelésem: 5/4,5
Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki szereti az érdekes gondolatkísérleteken alapuló történeteket.
Nyereményjáték:
A játék folyamán híres filozófusok idővel, illetve idő múlásával kapcsolatos gondolataikat mutatjuk be, a Ti feladatotok megtalálni kire gondoltunk, és a helyes megfejtést beírni a Rafflecopter megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
A keresett személy úgy gondolta, hogy az idő és tér az események számára egyfajta edényt formál, mely ugyanolyan valóság, mint a benne lévő tárgyak: (Az) Abszolút, igaz és matematikai idő magában, saját természetében, bármilyen külső viszonyítás nélkül folyik egyenletesen és más néven időtartamnak is hívják. Viszonylagos, látszólagos és közönséges idő az az időtartam, amit érzékelhetünk és külsőleges mozgással mérhetünk (pontosan, vagy pontatlanul); az ilyen mérés -például egy óra, nap, hónap, egy év- általánosan használt az igaz idő helyett.
Állomáslista:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése