A monotípia titkai
Fülszöveg:
A monotípia különleges technika, amely egyaránt hordozza a nyomtatott grafika, illetve a festészeti technika sajátosságait, és jól mutatja a kettő közötti szoros kapcsolatot.
A monotípia technika egy kissé mostohagyermeke a képzőművészetnek, elsősorban iskolai és játszóházi foglalkozások kedvelt technikája, hiszen egyszerű eszközökkel is kivitelezhető.
Sokan úgy vélik, készítésének egyszerűsége miatt, könnyű technika. De ha valaki egy kicsit jobban elmerül a monotípia rejtelmeiben, felismeri azt, hogy végtelen variációs lehetőség rejlik benne. Emellett az is kiderül, milyen nehéz technika, hiszen elképzeléseinket sokszor hosszas próbálgatás előzi meg, míg a kívánt hatást, felületet sikerül elérni, lenyomtatni. Maga a technika nagyon jó alapja a kísérletezésnek, a különféle felületi hatások elérésére tett kísérletek számos új anyagot és a belőlük származó lehetőségeket is felsorakoztatják.
Véleményem:
Bár mostanában ritkábban forgatok ilyesmit, alapvetően szeretem a különböző kézműves/képzőművészeti technikákat bemutató kiadványokat. Persze ez is olyan műfaj, amit nagyon el lehet szúrni, akár azzal, ha a könyv unalmasan mutatja be magát a folyamatot vagy a technikát, akár úgy, hogy olyan mintafeladatokat tartalmaz, amik túl bonyolultak ahhoz, hogy egy amatőr is sikerélményeket érhessen el általuk. Ez utóbbi szempont az én esetemben különösen fontos, ugyanis amióta pedagógusként dolgozom, már eleve azon a szemüvegen keresztül nézem az ilyen dolgokat, hogy mi az, amit később gyerekekkel is ki lehet próbálni. Szerencsére Mózer Erzsébet könyvében nem kellett csalódnom egyik szempontból sem, ugyanis mind nyelvezetét, mind tartalmát tekintve alkalmas arra, hogy többféle célközönség megtalálja benne a számításait, és segítséget kapjon a minőségi kikapcsolódáshoz.
A Cser Kiadó Kis műterem sorozata különféle képzőművészeti ágazatokat mutat be köteteiben, jelen kiadvány esetében a monotípia technikáját ismerhetjük meg részletesen. A kötet szerzője a Munkácsy-díjas grafikusművész és grafikai restaurátor, Mózer Erzsébet, aki jó érzékkel és stílussal igyekszik megszerettetni velünk saját munkáját és szenvedélyét. De hogy mi is pontosan az a monotípia? Tulajdonképpen egy olyan technika, ami több szempontból is határterületnek tekinthető. Egyrészt átmenet a festészeti és grafikai technikák között, másrészt az egyedi és a sokszorosított technikák között is. Tulajdonképpen egy egyszeri lenyomat, amit különféle felületről, különféle festékek vagy eljárások segítségével készíthetünk el egy papírra. Nagyon leegyszerűsítve egyfajta nyomdázás, ami pont az egyszerűsége miatt lesz alkalmas arra, hogy egészen kezdők vagy akár kisebb gyerekek is sikeresen kipróbálhassák. Nem leegyszerűsítve pedig egy nagyon komoly és nehéz technika, legalábbis akkor, ha nem ötletszerűen, hanem tervezetten, adott koncepció alapján szeretnénk alkotásokat létrehozni.
A vékony könyv terjedelme ellenére igazán szép és tartalmas. Megismerhetjük belőle a technika történetét, fejlődését, illetve azokat a fontosabb művészeket, akik előszeretettel alkalmazták munkásságukban. A gazdagon illusztrált oldalaknak köszönhetően néha olyan érzésünk van, mintha nem is egy "csináld magad"-könyvet, hanem egy igényes művészeti albumot lapozgatnánk. A további fejezetekben a szerző részletesen bemutatja, hogy milyen eszközökre, alapanyagokra lesz szükségünk, ha ki szeretnénk próbálni ezt a technikát, illetve egy külön fejezetben összefoglalja a legfontosabb teendőket és praktikus tanácsokat az előkészület során. Ezek triviális dolgoknak tűnnek, én mégis hasznosnak találtam, ugyanis hajlamos vagyok kapkodva és szeleburdi módon nekiesni az ilyen dolgoknak.
A következő nagyobb egység, ahogy a monotípia különböző alfajtáit veszi végig a könyv, lépésről lépésre. Ebből megtudhatjuk, hogyan készítsünk festészeti vagy grafikai hatású képeket, esetleg ezek kombinációját, illetve azt is, hogyan dolgozhatunk papírmetszettel vagy akvarellel. Egy külön fejezet foglalkozik a paszpartuzással és a keretezéssel, ami nekem személy szerint éppen kapóra jött, mert egy sulis feladathoz amúgy is kellett paszpartuznom. Végül a kötet tartalmaz egy csodaszép galériát is, amiben tetszett, hogy nem csak maguk a képek szerepelnek, hanem a szerző röviden arra is kitér, hogyan készültek. Zárásként egy kislexikont kapunk, ahol megtalálhatók a témával kapcsolatos fontosabb fogalmak, illetve művészek.
Nos, nagy vonalakban talán ennyi, amit elsőre érdemes tudni erről a könyvről, de ennél talán még izgalmasabb volt (legalábbis számomra), hogyan lehet a gyakorlatban kamatoztatni az itt olvasottakat? A leírások alapján én is megpróbálkoztam néhány lenyomat elkészítésével, ha nem is mindig pontosan olyan módon vagy minőségben, mint a szerző. Még egyszer fontos hangsúlyozni, hogy az én szemszögem nem egy képzőművészé: engem sokkal inkább az izgatott, hogy teljesen laikus amatőrként hogyan lehet dolgozni ezzel a technikával, illetve melyek azok a részei, amiket gyerekekkel is könnyedén ki lehet próbálni.
Mivel tényleg még csak ismerkedek, nem szerettem volna súlyos költségekbe verni magam az előkészületek során. Így tulajdonképpen csak egy hengert és 2 tubus linóleumfestéket, illetve egy tömb akvarellpapírt vásároltam (a könyv szerint nem ilyen kellett volna, de csak ezt találtam, és végül is nem volt nagy baj vele), itthon pedig volt még sima akrilfestékem, leginkább ezzel kísérleteztem. Az egész munkához egy kiselejtezett fémlemezt használtam, ami egyrészt elég stabil és egyenletes volt, másrészt könnyen takarítható is a festegetés után.
Abban az összes technika megegyezik, hogy első lépésként be kell vonnunk a felületünket valamilyen festékkel. A henger pont azt a célt szolgálja, hogy a festékréteg egyenletes legyen. Eleinte még csak egy színnel kísérleteztem, de hamar rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb kombinációkat érek el, ha több színnel dolgozom. Nekem személy szerint kettő dolog tetszett meg leginkább első körben, a grafikai hatású, negatív lenyomatú monotípia, illetve a papírmetszettel készített. Először nézzük az előbbit, miről is szól tulajdonképpen.
Miután a felületünket befestettük, az alapról visszaszedjük a festéket valamilyen eszközzel. Én egy fa pálcát használtam, és egy főnixet próbáltam belekarcolni a fémlapomba. Miután elkészült a minta, a papírt a kezemmel dörzsöltem/nyomkodtam bele a festékbe, a végeredmény pedig alább látható.
A háttér sajnos nem lett igazán egyenletes, valószínűleg a túl vastag papír miatt, összességében viszont elégedett voltam a végeredménnyel, mert legalább nagy vonalakban látszik, mit akar ábrázolni.:) Ezután megpróbálkoztam a papírmetszettel készített monotípiával is. Ennek annyi a lényege, hogy a festékrétegre papírból kivágott/kitépett darabokat helyezünk, ezeket tovább is festhetjük, így értelemszerűen negatív hatást fognak kiváltani a képen. Véletlenszerűen letépett és elhelyezett papírfecnikkel ilyen lett a végeredmény:
Kicsit továbbgondoltam ezt a megoldást, és eszembe jutott, mi lenne, ha papír helyett természetes anyagokat használnék, teszem azt, leveleket a kertből. Ehhez ugyanúgy bekentem festékkel a felületemet, majd a festékbe belenyomkodtam a leveleket. Kísérleteztem azzal is, hogy nem nyúlok hozzájuk, illetve azzal is, hogy valamennyire ezeket is befestem, mielőtt rányomom a papírt. Ennek függvényében rengeteg különféle variáció jött létre, és tényleg nagyon izgalmas volt a kísérletezés folyamata.
Mózer Erzsébet is írja könyvében, hogy többek között azért szereti ezt a technikát, mert végtelen teret ad a kísérletezésre, és mert amit csinálunk, az valahol egyszeri és megismételhetetlen. Nekem a papír végső lehúzása előtt mindig olyan érzésem volt, mintha kibontanék egy Kinder tojást: nem tudhatom, mi lapul majd benne meglepetésként. Néhány példa:
A könyvet köszönöm szépen a Cser Kiadónak!
Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Azoknak, akik szeretnék kibővíteni képzőművészeti/hobbi-tevékenységük palettáját, akár a saját maguk szórakoztatására, akár gyerekeik, tanítványaik fejlesztésére.
A vékony könyv terjedelme ellenére igazán szép és tartalmas. Megismerhetjük belőle a technika történetét, fejlődését, illetve azokat a fontosabb művészeket, akik előszeretettel alkalmazták munkásságukban. A gazdagon illusztrált oldalaknak köszönhetően néha olyan érzésünk van, mintha nem is egy "csináld magad"-könyvet, hanem egy igényes művészeti albumot lapozgatnánk. A további fejezetekben a szerző részletesen bemutatja, hogy milyen eszközökre, alapanyagokra lesz szükségünk, ha ki szeretnénk próbálni ezt a technikát, illetve egy külön fejezetben összefoglalja a legfontosabb teendőket és praktikus tanácsokat az előkészület során. Ezek triviális dolgoknak tűnnek, én mégis hasznosnak találtam, ugyanis hajlamos vagyok kapkodva és szeleburdi módon nekiesni az ilyen dolgoknak.
A következő nagyobb egység, ahogy a monotípia különböző alfajtáit veszi végig a könyv, lépésről lépésre. Ebből megtudhatjuk, hogyan készítsünk festészeti vagy grafikai hatású képeket, esetleg ezek kombinációját, illetve azt is, hogyan dolgozhatunk papírmetszettel vagy akvarellel. Egy külön fejezet foglalkozik a paszpartuzással és a keretezéssel, ami nekem személy szerint éppen kapóra jött, mert egy sulis feladathoz amúgy is kellett paszpartuznom. Végül a kötet tartalmaz egy csodaszép galériát is, amiben tetszett, hogy nem csak maguk a képek szerepelnek, hanem a szerző röviden arra is kitér, hogyan készültek. Zárásként egy kislexikont kapunk, ahol megtalálhatók a témával kapcsolatos fontosabb fogalmak, illetve művészek.
Nos, nagy vonalakban talán ennyi, amit elsőre érdemes tudni erről a könyvről, de ennél talán még izgalmasabb volt (legalábbis számomra), hogyan lehet a gyakorlatban kamatoztatni az itt olvasottakat? A leírások alapján én is megpróbálkoztam néhány lenyomat elkészítésével, ha nem is mindig pontosan olyan módon vagy minőségben, mint a szerző. Még egyszer fontos hangsúlyozni, hogy az én szemszögem nem egy képzőművészé: engem sokkal inkább az izgatott, hogy teljesen laikus amatőrként hogyan lehet dolgozni ezzel a technikával, illetve melyek azok a részei, amiket gyerekekkel is könnyedén ki lehet próbálni.
Mivel tényleg még csak ismerkedek, nem szerettem volna súlyos költségekbe verni magam az előkészületek során. Így tulajdonképpen csak egy hengert és 2 tubus linóleumfestéket, illetve egy tömb akvarellpapírt vásároltam (a könyv szerint nem ilyen kellett volna, de csak ezt találtam, és végül is nem volt nagy baj vele), itthon pedig volt még sima akrilfestékem, leginkább ezzel kísérleteztem. Az egész munkához egy kiselejtezett fémlemezt használtam, ami egyrészt elég stabil és egyenletes volt, másrészt könnyen takarítható is a festegetés után.
Abban az összes technika megegyezik, hogy első lépésként be kell vonnunk a felületünket valamilyen festékkel. A henger pont azt a célt szolgálja, hogy a festékréteg egyenletes legyen. Eleinte még csak egy színnel kísérleteztem, de hamar rájöttem, hogy sokkal izgalmasabb kombinációkat érek el, ha több színnel dolgozom. Nekem személy szerint kettő dolog tetszett meg leginkább első körben, a grafikai hatású, negatív lenyomatú monotípia, illetve a papírmetszettel készített. Először nézzük az előbbit, miről is szól tulajdonképpen.
A háttér sajnos nem lett igazán egyenletes, valószínűleg a túl vastag papír miatt, összességében viszont elégedett voltam a végeredménnyel, mert legalább nagy vonalakban látszik, mit akar ábrázolni.:) Ezután megpróbálkoztam a papírmetszettel készített monotípiával is. Ennek annyi a lényege, hogy a festékrétegre papírból kivágott/kitépett darabokat helyezünk, ezeket tovább is festhetjük, így értelemszerűen negatív hatást fognak kiváltani a képen. Véletlenszerűen letépett és elhelyezett papírfecnikkel ilyen lett a végeredmény:
Kicsit továbbgondoltam ezt a megoldást, és eszembe jutott, mi lenne, ha papír helyett természetes anyagokat használnék, teszem azt, leveleket a kertből. Ehhez ugyanúgy bekentem festékkel a felületemet, majd a festékbe belenyomkodtam a leveleket. Kísérleteztem azzal is, hogy nem nyúlok hozzájuk, illetve azzal is, hogy valamennyire ezeket is befestem, mielőtt rányomom a papírt. Ennek függvényében rengeteg különféle variáció jött létre, és tényleg nagyon izgalmas volt a kísérletezés folyamata.
Mózer Erzsébet is írja könyvében, hogy többek között azért szereti ezt a technikát, mert végtelen teret ad a kísérletezésre, és mert amit csinálunk, az valahol egyszeri és megismételhetetlen. Nekem a papír végső lehúzása előtt mindig olyan érzésem volt, mintha kibontanék egy Kinder tojást: nem tudhatom, mi lapul majd benne meglepetésként. Néhány példa:
Még egyszer hangsúlyozom, hogy ezek csak az első próbálkozások voltak, természetesen ennél sokkal több lehetőséget rejt magában a technika, de én most főleg azt szerettem volna kitapasztalni, mik azok az egyszerűbb, kevés anyagköltséggel járó dolgok, amiket mondjuk egy festős foglalkozáson meg lehet csinálni a gyerekekkel. Biztos vagyok benne, hogy akár a papírok, akár a festékek fajtáját variáljuk, rengeteg különféle eredményt tapasztalhatunk az alkotásainkban. Egyébként meg azt gondolom, hogy minden ilyen tevékenységnek az a legfőbb lényege, hogy jól érezzük magunkat közben, mozgósítsa a kreativitásunkat és kikapcsoljon, ez pedig teljes mértékben megvalósult számomra. Azon még töröm a fejem, hogy a kész képeket hogyan lehetne felhasználni (mármint azon túl, hogy az ember bekeretezi), én most könyvjelzőkben és képeslapokban gondolkodom leginkább.
Egy szó, mint száz, ha valaki szeretne jobban megismerkedni ezzel a technikával, akár kezdő, akár nem, szerintem ez a könyv nagyon jó kiindulást biztosít, és garantálja a minőségi szabadidő eltöltését.
Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Azoknak, akik szeretnék kibővíteni képzőművészeti/hobbi-tevékenységük palettáját, akár a saját maguk szórakoztatására, akár gyerekeik, tanítványaik fejlesztésére.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése