Tokugava - A legnagyobb sógun

Jamagucsi Szango: Tokugava - A legnagyobb sógun

Szenzár, 2018.

ISBN: 9789634790617

Fülszöveg:

A 16. századi Japánban dúl a véres polgárháború, a legerősebb tartományi hadurak a meggyengült sógun helyére pályáznak. A Macudaira-klán ifjú ura azonban nem tör egyből a hatalomra. Türelmesen vár, ügyesen taktikázik, és teljes odaadással szolgálja a Tenka fubu – „harccal egyesíteni az ég alattit” – eszményét, miközben a háttérben az ország legnagyobb kémhálózatát építi ki. Tokugava Iejaszunak hívják a tehetséges stratégát, aki végül egy mindent eldöntő, hatalmas csata után, az új sógunátus dinasztiaalapítójaként, 250 évre megszilárdítja a békét az egyesített, központosított Japánban.

Jamagucsi Szango sodró lendületű művében nagyravágyó látomások, egyéni érdekek és tragikus sorsok mozgatják a történelem árulással, udvari intrikával, létrejövő és felbomló szövetségekkel, véres büntetőhadjáratokkal teletűzdelt szálait.

A Taikó regényciklus kedvelőinek kihagyhatatlan olvasmány!

Értékelésem:

Vigyázat, mély víz! Csak úszóknak!

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen nehéz történelmi (vagy inkább életrajzi?) regényt olvasni úgy, hogy az embernek fogalma sincs adott ország adott korának viszonyairól. Kiváltképpen, ha a könyv ennyire cselekmény-orientált és tényszerű. Kimerítően részletes, és ezt most szó szerint is értem. Sokszor éreztem úgy olvasás közben, hogy elveszek a sok név és adat között, mindezt úgy, hogy a könyv tartalmaz egy kronológiai összefoglalót és egy névjegyzéket is. Az alaposság kimerül az események, történések hiánytalan felvonultatásában, ritkán magyaráz vagy alkalmaz hosszabb leíró részeket, hogy az egyszerű laikus olvasónak se kelljen ötpercenként lapozgatnia vagy megnyitnia a böngészőjét, utánanézni ki kicsoda, és melyik oldalon harcol. Hogy fest egy város vagy kastély Japánban a 16. században? Milyen páncélt viseltek a szamurájok? Kik voltak az ikkó ikki lázadók? Ezekre a kérdéseimre nem igazán kaptam választ. Az események megíródtak, nem megtörténtek. Hiányoltam egyes izgalmasabb epizódok hosszabb, regényszerűbb, kalandosabb kifejtését, még akkor is, ha ezek így csak a fantázia szüleményei lettek volna. A történelmi hűség és a lényegre törő nyers stílus most az élvezhetőség rovására ment. Sajnos előképzettség hiányában nem sikerült belefeledkezni az olvasás élményébe.

Az azukizakai csata, forrás: Wikipédia

A történet közel hetven év (1547-1616) eseményeit öleli fel a japán történelem egyik kiemelkedő alakja, Tokugava Iejaszu hadúr, későbbi sógun életén keresztül. A témában hihetetlenül felkészült író művéről van szó, ez vitathatatlan. Én például csak a könyv befejezése után szembesültem vele, hogy a Jamagucsi Szango csak művésznév, valójában nem japán, hanem magyar szerzőről van szó. A regény felsorakoztatja a kor összes nagy történelmi alakját, klánját, fegyverét, csatáját, rengeteg érdekes információt tartalmaz a szamuráj kultúráról, mentalitásról. Elképesztő, hogy ezek a harcosok mennyire más világot képviseltek, milyen eltérő értékrend szerint gondolkodtak, mint az európai társaik. A könyv egyik nagy erőssége a moralitás. Nagyon szemléletesen került ábrázolásra az eszményi szamuráj pragmatizmusa, a hűség és becsület mibenléte, fontossága. Ezen kívül érdekes volt szembesülni vele, milyen (a mai szemmel) csekélységnek tűnő dolgok miatt is csak a szeppuku lehetett a szégyentől való megtisztulás egyedüli módja egy szamuráj számára.

„A szamuráj akkor a legboldogabb, ha szolgál, és szolgálata tökéletes.”

Tokugava karaktere a maga nemében alaposan kidolgozott, bár nem nevezném sokoldalú személyiségnek. Okos, hatékony, kiváló harcos és stratéga, erkölcsileg hajlíthatatlan, olykor kegyetlen. Sajnos nem láthatunk igazán bele a lelkébe, amikor az igazán nehéz döntéseket hozza meg, mint például, hogy első felesége árulása kapcsán mi legyen a fia sorsa. Ugyanakkor becsülendő az a tisztelet, amit legnagyobb ellenfele, Takeda Singen iránt tanúsít annak halálakor. Talán ez volt a kedvenc jelenetem a regény során. A sok harc mellett a kémek, Sinkicsi és Momika, valamint a császár és minisztere jelenetei hoztak némi változatosságot, üde színfoltot a történetbe. Ezen kívül megtudhatjuk azt is, hogy ki volt valójában Hattori Hanzó (csak annyit árulok el, hogy nem okinawai kardkészítő).

Általában számokban is értékelni szoktam az olvasmányokat, így10-es skálán 7 pontot adok ennek a regénynek. Ajánlom mindenkinek, aki nem retten vissza egy kevésbé olvasmányos, ámbár rengeteg információt tartalmazó regénytől, vagy aki már járatos a témában, esetleg megszállottja a japán történelemnek, szamuráj kultúrának.

Az olvasási lehetőséget köszönöm szépen a Helikon Kiadónak és a Szenzár Könyveknek!

Jehuka