Júniusi összegző


A június sok szempontból az egyik kedvenc hónapom (és nem, most nem arra gondolok első sorban, hogy elkezdődik a nyári szünet:)). Arra viszont igen, hogy elkezdődik a nyár, lehet jó sokat a szabadban lenni, ráadásul az Ünnepi Könyvhétre is ellátogathatunk. Olyan szempontból húzós időszak volt, hogy a melóban és a suliban is jött az év végi hajrá, de szerencsére az utóbbi hetekben már érezni vélem az áldásos nyugit. Úgyhogy ha nem is sikerült teljes mértékben kimaxolni a júniust, könyvek szempontjából egyáltalán nem volt unalmas, lássuk, hogy miért.

Rakomány:


Májusban már írtam, hogy igyekeztem spórolni a könyvheti megjelenésekre, éppen ezért viszonylag alacsony lelkiismeret-furdalási indexszel vetettem bele magam a vásárlásba. Nagy vonalakban sikerült tartanom magam az előzetes tervekhez, de természetesen volt olyan kötet is, ami csak úgy "becsúszott" (ilyen szempontból a Delta Vision standja szokott nagy kísértést jelenteni a mindenféle sokat vesz-még többet kap akcióival). Összességében 15 darabbal bővült a gyűjteményem ebben a hónapban, részben a vásárolt könyveknek, részben a recenziós példányoknak köszönhetően. 

Olvasások:

A sok párhuzamos olvasás miatt ebben a hónapban csak kettő regényt sikerült teljesen befejezni és értékelést is írni róla. Szerencsére mind a kettő annyira telitalálat volt, hogy a minőség kárpótol a mennyiség miatt. Az elolvasott könyvek ezek voltak:


Benyák Zoltán: Az utolsó emberig

Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek

Őszintén szólva a Benyák-regény akkor is verne mindent, ha nagyobb kupacból kellene kedvencet kiemelni, borzasztóan megfogott a stílusával és a témájával. Mindig örülök annak, ha magyar szerző munkájáról áradozhatok, ebben az esetben pedig tényleg úgy éreztem, hogy az író világhírű is lehetne, ha máshová születik. A lenti képekre kattintva elérhetők a blogon a teljes értékelések.

  

Élet a blogon:

A HiSztorik rovat keretein belül ebben a hónapban Bíró Szabolcs Anjouk sorozatának ötödik kötetéről, az Ötvenezer lándzsáról olvashattatok (egész pontosan ITT). Bár a családban nem én vagyok a történelmi regények nagy rajongója, hanem tesóm, ehhez a sorozathoz én is kezdek egyre nagyobb kedvet kapni, úgyhogy idővel biztos sort kerítek rá.



Szerencsére készült játékos bejegyzés is, a Könyvhét apropójából arról írtam, milyen játékokat szereztem be a rendezvényen. A Gutenberg Kiadó memóriakártyáiról, illetve a Geopen Én mesélek című játékáról ITT olvashattok bővebben.




Élmények:

A hónap kiemelkedő élménye természetesen a Könyvhét volt, amire a már jól megszokott módon tesómmal látogattunk ki. Sajnos idén is elég hülye időjárást sikerült kifogni (vagy nagyon meleg volt, vagy éppen esett az eső), ettől függetlenül kellemesen töltöttük azt a néhány órát. Sajnálom, hogy idén nem vettem részt molyos ajándékozáson/találkozón, remélem, hogy jövőre sikerül pótolni a dolgot. A főszerepben most inkább a céltudatos vásárlás és a nézelődés állt, na meg az elhagyhatatlan fagyizás a mekiben.:)


Ennél hosszabban nem is ragoznám az összegzőmet, remélem, hogy ebben a hónapban is találtatok olyan olvasnivalót a blogon, ami közel állt hozzátok, és azt is, hogy júliusban még több izgalmas könyvről, játékról számolhatok be.:)

Megjegyzések