Roxfort évkönyv



Fülszöveg:

Képzeld el az első éved a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában!
Milyen lenne bevásárolni az Abszol úton, majd felszállni a Roxfort Expresszre a King's Cross pályaudvaron? És ha beválasztanának a négy roxforti ház egyikébe, ha bűbájtant tanulhatnál vagy kviddicseznél?
Ebben a foglakoztatókönyvben a rengeteg mókás feladvány és a nyolc Harry Potter-filmből származó kép mellett találsz még egy kihajtható Roxforti Naplót és három egyoldalas posztert is a szereplőkről.
A Roxfortban bármi megtörténhet!

Véleményem:

Azok számára, akik ismernek, nem titok, hogy mekkora Harry Potter-rajongó vagyok. Jóformán együtt nőttem fel a szereplőkkel, jobban vártam az új kötetek megjelenését, mint a szülinapomat és a Karácsonyt együttvéve. Emlékszem, hogy még a Tesco-ba is elmentem hajnalok hajnalán, hogy megjelenéskor biztosan jusson a befejező rész angol nyelvű példányából, amin vérrel-verítékkel, és egy bazinagy szótárral át is verekedtem magam, annyira izgultam, hogyan alakul főhőseink sorsa. Azóta is rajongok hűségesen, és gyűjtöm a kisebb-nagyobb relikviákat, így egyből felkeltette az érdeklődésem ez a foglalkoztató évkönyv.

Mostanában egyébként is nagyon divatosak a különböző tevékenykedtető füzetek, könyvek, ráadásul ezek egyre inkább kezdik célba venni a felnőtt olvasóközönséget is. Legelső körben tehát főleg arra voltam kíváncsi, hogy ez a kötet kiknek, milyen céllal íródott, mire lehet használni, illetve mennyire változatos lehetőségeket rejt magában. Nos, mielőtt ezekre a kérdésekre választ kapnánk, nézzük meg tüzetesebben, mit is tud ez az évkönyv.


Küllemét tekintve igényes darabról beszélhetünk, amihez hozzájárul a kemény kötés és a strapabíró, minőségi papír is (ja, és az illata is fincsi, megszagolgattam :)). A könyv elején találunk egy szépen kivitelezett tulajdoni lapot, illetve egy tartalomjegyzéket is. Ezután következnek a konkrét "feladatlapok", melyek témájukat tekintve nagy vonalakban követik a regények/filmek cselekményét.


Első lépésként például egy családfát találunk, ezzel egy időben pedig a könyv egyetlen, ugyanakkor csúnya tartalmi hibáját is: a lapon szereplő ábrán ugyanis Harry édesanyja mugliként van feltüntetve. Nem tudom, hogy ez fordítói hiba-e, vagy az eredeti verzióban is így szerepel, mindenesetre kár érte. Ettől függetlenül a rajz alatt mi is elkészíthetjük saját családfánkat, ami szerintem jópofa ötlet, és sokféle korosztály számára jó kis fejlesztő feladat.


Ezt követően számos egyéb, a varázsvilághoz kapcsolódó feladatot találunk, elkészíthetjük például bevásárlólistánkat az Abszol Útra, megírhatjuk saját felvételi értesítőnket a Roxfortba, vagy összeállíthatjuk elsőéves órarendünket. Azt gondolom, ezek a típusú feladatok inkább a kisebb gyerekeknek lehetnek szórakoztatóak (bár itt meg felmerül a kérdés, hogy egy kisebb gyerek ismeri és olvassa-e egyáltalán a Harry Potter-t), az idősebb korosztály számára kevésbé hordoznak magukban valódi kihívást a kreativitás kibontakoztatása terén. Ugyanakkor szerencsére bőven akadt a későbbiekben olyan feladat is, ami már náluk is megállja a helyét.


Nekem személy szerint három kedvencem volt. Az első, amelyiknél meg kell terveznünk a saját bájitalunkat, összeírva a hozzávalókat, és azt is, hogy mire szeretnénk majd használni a főzetet. A második szintén egy tervezős feladat, csak itt egy általunk elképzelt, legendás lényt kell kitalálnunk, megrajzolnunk és elneveznünk. A szívem csücske mégis az a lap volt, ahol Edevis tükrét találjuk üresen, és ahová lerajzolhatjuk, hogy szerintünk mit látnánk benne, ha belenéznénk. Én alapvetően a középiskolás korosztályra vagyok kiélezve, mindig azt nézem, hogy az ilyen feladatok közül mi az, amit hozzájuk is be lehetne vinni, és erről az utóbbiról abszolút azt gondolom, hogy megállja a helyét egy egyéni vagy csoportos önismereti foglalkozáson.


Szintén a kivitelezés minőségét emeli, hogy a különböző játékok, feladatlapok között kisebb-nagyobb képeket találunk a filmes jelenetekről, illetve az ezekhez kapcsolódó, rövid szöveges leírásokat. Sőt, két helyen még kivágható képeslapokat is, bár én személy szerint még mindig ódzkodok attól, hogy ilyen módon rongáljak meg egy könyvet. Mindenesetre jó érzés volt, hogy a lapozgatás során újra elmerülhettem a varázsvilágban, és felidézhettem kedvenc jeleneteimet, szereplőimet.


Összességében azt gondolom, hogy ez egy valóban szép kötet, ami minden rajongó polcára odakívánkozik. Ugyanakkor nem tudok elmenni amellett, hogy számomra nem lett teljesen világos, ki is a célközönség. Ahogy korábban is írtam, sok feladatot nagyon egyszerűnek találtam, mintha nem lett volna rendesen végiggondolva, hogy kinek és milyen fejlesztő céllal készültek. Emellett viszont valóban lehet kincseket is találni, akár kisebb gyerekek, akár kamaszok vagy felnőttek számára keresünk kreatív tartalmat.

Az is benne van a pakliban, hogy mindannyian mások vagyunk, mindenkit más köt le, például lehet, hogy engem nem különösebben mozgat meg, hogy megtervezzem a kviddics-köpenyemet, de valaki számára, aki a ruhák iránt érdeklődik, éppen ez a feladat lesz a tuti befutó. Éppen ezért azt javaslom, hogy aki érdeklődik a kötet iránt, ha teheti, először nézegesse és lapozgassa, mert az viszonylag hamar kiderül, hogy számunkra mennyire térül meg az anyagi ráfordítás. Én biztos vagyok benne, hogy valamilyen formában fogom használni gyerekekkel, és persze az sem kizárt, hogy a saját magam szórakoztatására is. :)


A könyvet köszönöm szépen a Kolibri Kiadónak!

Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Harry Potter-rajongóknak, illetve a kisebb rajongók szüleinek mindenképpen, ezenkívül olyan tanároknak, akik például a könyvet már beemelték az óráikba, és szeretnék az olvasmányhoz kapcsolódó feladatokkal is színesíteni a foglalkozásokat.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések