A pőre fény (értékelés és nyereményjáték)
Borzongató, horrorisztikus olvasnivalót keresel novemberre? Tégy egy próbát A pőre fénnyel, melyet a 21. Század Kiadó hozott el nekünk idén ősszel, méghozzá a KULT könyvek sorozat részeként. Tarts velünk, ha kíváncsi vagy, mit gondolunk a kötetről!
Kiadó: 21. Század Kiadó 2025
Oldalszám: 384 oldal
Eredeti cím: The Naked Light
Fordította: Borbély Judit Bernadett
ISBN: 9789635686322
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
A könyvkötő #1 Bestseller szerzőjétől
„Egyszerre gyönyörűséges és rémisztő” (Rosie Andrews)
„Bridget Collins eddigi legjobbja” (Emilia Hart)
Egy falu, amit hiedelmek kísértenek.
Két nő, akiket összefűz egy titok.
Gótikus szépirodalmi remek: idegborzoló történet az ősi sötétségről és egy szerelemről, amely legyőzi a társadalmi kötöttségeket
„Évek óta nem járt a kezemben ilyen színvonalas történelmi regény” (Louise Morrish)
Haltingtont, ezt a sussexi települést egy ősrégi, földbe vésett rajzolat őrzi, amelyet a helybeliek egyszerűen az Arcnak hívnak. Még abban az időben vésték a fehér sziklába, amikor babonák és hiedelmek irányították az emberek életét – amikor még mindenki félt az ismeretlentől, az árnyaktól.
Évszázadokon keresztül az volt a szokás, hogy Bone-ék gondozzák az Arcot. De most, hogy a Nagy Háború még ezen az eldugott településen is megtizedelte a népességet, a sziklába vésett Arcot benőtte a gaz, elhanyagoltan áll a helyén.
A kunyhóba, amelyben azelőtt Bone-ék éltek, Kit, a rejtélyes kívülálló költözik be, akinek androgün külseje, bohém életvitele felkelti a falubeliek gyanakvását. Az általános rosszallással dacolva Florence, a tiszteletes feleségének húga megmagyarázhatatlan okból vonzódni kezd az idegenhez.
Florence-nek ezekben a sötét időkben a kettejük közt szövődő ismeretség jelenti a fényt.
De az Arcnak is megvan a maga akarata, és a jelek szerint Florence és Kit útban vannak ennek az akaratnak.
„Csodálatosan eredeti, mégis fájóan időszerű.” – C. J. Cooke
„Collins írása az álmaimban kísért.” – Erin Kelly
„Szívmelengető romantika és gerincfagylaló horror.” – Sandra Newman
Véleményem:
Bridget Collins brit írónőtől eddig csak A csendgyár című regényét olvastam, az viszont teljesen elvarázsolt annak idején sötét, izgalmas atmoszférájával és az általa felvetett morális kérdésekkel (értékelésem ITT). Kapva kaptam az alkalmon, hogy sorra kerítsem legújabb kötetét, A pőre fényt is, melynek címkéi azt ígérték, hogy a háború és a művészet témája mellett szerepet kap majd benne a horror műfaj több eleme is. Nekem ez bőven elég volt, hogy lelkesen belevágjak, és igaz, hogy ez a lelkesedés egy ponton átcsapott kőkemény melóba, de a végére érve azért összességében úgy éreztem, érdemes volt időt szakítani rá.
A regény cselekménye egy sussexi településen, Haltingtonban játszódik, röviddel azután, hogy véget ért a háború. Az írónő a könyv elején hamar felvázolja nekünk ennek a történelmi kontextusnak a jelentőségét: a városkába maroknyi erős, fiatal férfi tért vissza, és akiknek sikerült, azoknak is egy nagy része testileg-lelkileg sérült, és többé nem ugyanaz az ember, akinek a szerettei megismerték. Ebben a háttérben próbál boldogulni huszonévesként már idősödőnek számító egyik főhősnőnk, Florence, aki nővére halála után annak özvegyéhez, a helyi paphoz és lányához költözik. Florence karaktere úgy bontakozott ki előttem, mint tapasztalatlan, a világból eddig keveset látott fiatal nő, aki rettenetesen vágyik arra, hogy szeressék és családot alapíthasson, és eleinte maga sem hiszi, hogy ennél többet, mást is nyújthatna számára egy boldog élet. Életében akkor következik be gyökeres fordulat, amikor a kihalt Bone-házba beköltözik a különc művésznő, Kit, aki kezdeti zárkózottsága ellenére egyre közelebb kerül hozzá.
Kit maga is őriz sebeket és sérüléseket. Képzőművészként korábban egy olyan szalonban dolgozott, ahol a háborúban megroncsolt arcú katonáknak készítettek maszkokat. Szép fokozatosan átlátjuk, hogy ez a munka milyen megterhelő volt a számára, ahogy az a kapcsolat is, amitől menekülni próbált az eldugott kis településre. Eredeti tervei között csak az szerepelt, hogy a nyugalmas új helyen újra felfedezze magában a művészetet és alkosson, de Florence személye hamar megingatja ezt az elképelést. A két nő között romantikus kapcsolat szövődik, ugyanakkor a kettejük közti különbségek és a társadalmi nyomás elég nagyok ahhoz, hogy ne reménykedhessünk felhőtlenül abban, hogy ez a románc igazán be tud teljesedni. A fent felvázolt alaphelyzet már egyébként is elég izgalmas lenne egy drámai regényhez, azonban az írónő mindezt még megbolondította némi folklórral, titokzatos rejtéllyel és gótikus hangulattal. Haltingtonban ugyanis évszázadok óta a Bone család őrizte a titokzatos Arcot, ezt az emberek által létrehozott, pogány bálványt, amióta azonban az utolsó Bone is meghalt, néhányan arról suttognak, hogy az Arc, ami eddig megóvta őket a sötét erőktől, a gondozás hiányában végül hátat fordít a lakóknak, ami végzetes következményekkel járhat. És akad még ráadásként egy harmadik fontos szereplő, Phoebe, a lelkész lánya is, aki egyfajta összekötő kapocsként működik gyermekkor és felnőtt lét, bűn és ártatlanság, realitás és misztikum között.
Annak ellenére, hogy a kiinduló helyzet izgalmas, a karakterek pedig elképesztően összetettek és kidolgozottak, sajnos nagyon küzdelmes volt számomra a könyv első felét olvasni. Bár Collins nagyon szépen ír, és erős hangulatot teremt, egyszerűen nem éreztem jónak az arányokat, ekkor még a horror címke létjogosultságát sem értettem. Voltak olyan részek, amiket kifejezetten untam, de szerencsére azért mindig jött egy újabb kis löket, ami továbblendített az olvasásban. A regény felétől aztán jobbra fordult a helyzet, nekem kifejezetten tetszett, amikor a misztikus szál elkezdett nagyobb szerepet kapni, ahogy az is, amikor a regény szimbólumvilága elkezdett értelmet nyerni és kibontakozni. A történetben központi szerepe van az arcnak, mint a lélek tükrének is kifejeződésének, és számtalan módon és formában olvashatunk arról, hogy egy ember hogyan veszítheti el ezt az arcot, akár a fizikális világban, akár azáltal, hogy mást mutat a világnak az igaz valója helyett.
Ahogy írtam, a karakterek szerintem tényleg pazarul voltak ábrázolva, inkább az okozott nehézséget, hogy bármelyiküket is megkedveljem. Florence teszetoszasága, Kit arroganciája és Phoebe sokszor gyűlöletes viselkedése nem könnyítette meg a dolgom, de a szeretet helyett legalább valamiféle együttérzés kialakult bennem irányukba. Erősségnek gondolom azt is, hogy a szereplőkben rengeteg visszafojtott feszültség lappangott, amit olvasóként tökéletesen lehetett érteni és érzékelni. Tényleg csak azt sajnálom, hogy mindehhez nem társult egy kicsit feszesebb történetvezetés vagy okosabb szerkesztés, tudom, hogy manapság egyre fontosabb, hogy képes legyek lelassítani és átadni magam ilyen jellegű szövegeknek is, de jobban tetszett volna, ha kevesebb erőfeszítést kér tőlem az írónő. Ettől függetlenül a lelkesedésem azért nem veszett el, és remélem, előbb-utóbb sorra keríthetem majd Collins többi kötetét is.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Azoknak, akik szeretik a lassan hömpölygő, feszültséggel teli történeteket, ahol a misztikum csak finoman mutatkozik meg, mindig esélyt adva arra, hogy azt hihessük, csak az emberi elme tréfál meg bennünket.
Nyereményjáték:
Ritkán találkozunk “folk horror” címkével rendelkező regényekkel, ezért nyereményjátékunkban ezeket próbáljuk meg jobban megismerni. Az állomásokon borítók részleteit látjátok, a feladatotok, hogy a könyv címét és szerzőjét írjátok a Tally megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
Állomáslista:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése