A hollókirály

Fülszöveg:

1806-ot ​írunk. Anglia minden erejét lefoglalja a Napóleonnal vívott háború, a gyakorlati mágia pedig már évszázadok óta feledésbe merült a szigetországban. De az egykoron oly nagyszerű varázslás történelmét kutató tudósok egy napon hirtelen felfedezik, hogy mégis van egy varázsló, aki a gyakorlatban igenis használja a mágiát: a Hurtfew apátságban, a világtól elvonultan élő Mr. Norrell. Amikor felkérik, hogy mutassa be tudását, Mr. Norrell varázslatot bocsát a Yorki katedrálisra, mire a szobrok beszélni és énekelni kezdenek. A hír villámgyorsan eljut Anglia utolsó szegletébe is. A mágus pletykáktól övezve Londonba utazik, ahol feltámaszt egy gyönyörű, halott fiatalasszonyt, majd a kormány kérésére beavatkozik a háborúba: szellemhajói halálra rémítik a franciákat.

Norrell azonban nem sokáig lesz egyeduralkodó mágus, mert felbukkan a briliáns, fiatal varázsló, Jonathan Strange. A jóképű és vakmerő Strange tökéletes ellentéte az óvatos és körülményes Norrellnek, aki ennek ellenére tanítványául fogadja őt. Strange is bekapcsolódik a franciák ellen vívott háborúba: Wellington Portugáliában harcoló csapatait segíti természetfeletti erejével. Strange-nek azonban nemcsak a hatalma, hanem az ambíciója is megnő. Mániákusan foglalkozni kezd az angol mágia megteremtőjével, a tizenkettedik század ködébe veszett Hollókirállyal. Strange a király keresése közben egyre veszélyesebb és vakmerőbb varázslatokba kezd, és így nemcsak Norrell-lel való barátságát sodorja veszélybe, hanem mindent, ami fontos számára. Susanna Clarke elegáns, szellemes és a legapróbb részletekig kidolgozott első regénye olyan utazásra viszi az olvasót, amit soha nem fog elfelejteni.

Véleményem:

Nos, megpróbálok egy értelmes értékelést összehozni erről a könyvről, bár nem lesz egyszerű. Mindenesetre álljon itt néhány tény, amit fontosnak tartok az elején leszögezni:

·        Ez volt az első könyv (felnőtt) életem során, amibe konkrétan beleharaptam, mert volt egy pont körülbelül a 200. és a 300. oldal között, amikor nem tudtam máshogy levezetni a frusztrációmat. 

·        Mivel a könyvet a tesóm idei könyves kihívásához kellett olvasnom, a 300. és a 400. oldal között arról fantáziáltam, hogy 2017-re olyan kihívást állítok össze neki, melyben el kell olvasnia legalább 15 kisállatos könyvet (nem a happy end-es fajtából). 

·        Aztán, bármilyen meglepő, valahol az 500. és a 600. oldal között megvilágosodtam, és érteni kezdtem, miért is kellett annyit szenvednem, ugyanis az utolsó pár száz oldal kárpótolt mindenért (igen, még azért is, hogy fognyomos lett a könyvem).

De lássuk, miről is van szó. Clarke gyakorlatilag felépít egy komplett alternatív történelmet, melyben a mágia használata teljesen természetes (ha nem is gyakori) az emberek szemében. A regény bőségesen el van látva lábjegyzetekkel, melyekből pontosan megismerhetjük az angol mágia történetét, azon belül is egy különös, titokzatos figurát, a Hollókirályt, akiről régóta nem hallott senki, mégis hol imádják, hol félik személyét.

A történet két kulcsfigurája Mr. Norell és Jonathan Strange, akik a mágusok két archetípusát jelenítik meg. Míg az idősebb Norell a konzervatív, kutató, óvatos elmélkedő, addig Strange a kaland- és becsvágyó ifjú titán. Kettejük útja egy ponton keresztezi egymást, és a fokozódó feszültségből sejteni lehet, hogy előbb-utóbb el kell dőlnie, melyiküknek is van igaza, a másiknak pedig buknia kell (vagy akár mindkettőnek).

Magát a cselekményt borzasztó nehéz összefoglalni, hiszen az olvasó akár száz oldalakon keresztül is úgy érzi, hogy nem történik érdemi esemény, ugyanakkor az egészen apró részletekről bőségesen olvashatunk. Sokszor kerülünk át homályos álomvilágokba, látomásokba, képzelgésekbe, ennek oka, hogy a történetben jelentős szerepet játszik egy különös tündérúr, aki különböző módokon bonyolítja szereplőink életét. És ahogy korábban írtam, ténylegesen az utolsó negyed az, ahol felpörögnek az események, és ahol a mondanivaló tekintetében is beérik a korábbi sok száz oldalnyi toporgás.

Szóval tényleg nehéz ügy ez, mert egyrészt borzasztóan méltányolom a regényt (zseniális világfelépítés, alternatív történelem, és a mágia számomra leginkább reális ábrázolása), ugyanakkor el kell ismerni, hogy legénymoly legyen a talpán, aki képes kivárni, mire szép lassan beérik a történet. Én úgy gondolom, megérte, de nem fogok senkit kicsúfolni azért, mert félúton úgy döntött, elcseréli egy szál házikolbászra.

Kép a regényből készült sorozatból

Értékelésem: 5/4

Kinek ajánlom? Nagyon türelmes, rutinos fantasy olvasóknak, akik vágynak valami különleges élményre, és nem bánják, ha lassan hömpölyög a történet.