Rólam



A könyvek szeretete azóta él bennem, amióta az eszemet tudom. Én emiatt leginkább anyukámat teszem felelőssé, aki 40 évig dolgozott könyvtárosként, de persze lehet, hogy egyéb genetikai huncutságok is szerepet játszottak. Pici koromban faltam a mesekönyveket, később az iskolapadban sutyiban olvasgattam a Harry Pottert (szegény tanárok meg voltak lőve, mert ekkora könyvpiaci nyomás mellett nem várhatták el, hogy én és az osztálytársaim a Félvér Herceg helyett a kovalens kötéssel foglalkozzunk), tini koromban pedig a paplan alatt borzongtam Lesley L. Lawrence kötetein. Aztán szép fokozatosan egyre több műfajt próbáltam ki, de igazi áttörést a moly.hu-ra való regisztráció hozott. Az elmúlt 5 évben az olvasás már nem csak hobbi, hanem szenvedély a számomra, szerencsére ehhez kiscsaládom is kezd lassan felzárkózni (polcok és egyéb könyv tárolására alkalmas objektumok létrehozásával:)). 
Erősen közeledve a 3. x-hez úgy éreztem, most jött el az idő, hogy újabb minőségi ugrást tegyek meg, méghozzá egy blog létrehozásával. Igen, tudom, rengeteg van belőle, viszont ilyen mennyiségű könyvnél már azon kaptam magamat, hogy képtelen vagyok érdemben fejben tartani a saját olvasásaimat (arról ne is beszéljünk, hogy ha kijön egy sorozat várva várt befejező része, már simán nem emlékszem az elsőre), ezért szeretném rendszerezni őket.
És hogy legyen egy pici csavar is a dologban, nem csupán könyvekkel szeretnék foglalkozni ezen a blogon. A hétköznapi életben kollégiumi nevelőtanárként és fejlesztőpedagógusként dolgozom, így a másik hatalmas szenvedélyem a játék: lehet fejlesztő, társas, családi vagy egyéni, a lényeg, hogy imádom kipróbálni és használni őket, és hiszem, hogy az egyik legjobb személyiség- és közösségfejlesztő tevékenység. Éppen ezért a különböző játékokkal kapcsolatos élményeimet, tapasztalataimat is szeretném összegezni.

A végére pedig néhány közérdekű információ:
- Van egy macskám, Hajni, akiről indokolatlan mértékben képes vagyok áradozni (pedig tulajdonképpen nem is igazán kedves állat)
- Szabadidőmben az olvasáson kívül kézműveskedek, zenét hallgatok, kertészkedek, barkácsolok, filmeket nézek, koncertekre járok, színezek, és persze molyolok:)
- Bármilyen házimunkát elvégzek, de fizikailag és pszichésen képtelen vagyok ágynemű huzatot cserélni. Ez van.
- Minden napomat igyekszem úgy megélni, hogy találjak benne valami csodálatosat.

Köszönöm, hogy ide látogattál, és jó olvasást kívánok!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések