Északi mitológia

Fülszöveg:

Egy ​új klasszikus: a jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymestere, Neil Gaiman elképesztő átiratában.

Az ősi történetekből Gaiman regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. Például Thor pörölyének ellopását, aki ezután kénytelen nőnek öltözni – ez az ő szakállával és étvágyával nem kis feladat –, és úgy visszalopni. De elmeséli a legmeghatóbb történetet is, amikor Kvasir, a legbölcsebb isten véréből megfőzik azt a sört, amely aztán létrehozza a költészetet. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, új idők és emberek születésével zárul.

 Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.

Véleményem:

  Azt mindjárt a legelején le kell szögeznem, hogy imádom Gaiman-t. Azon kevés írók közé tartozik, akitől bármit hajlandó lennék megvenni (még egy szadó-mazó-vámpíros-tiniszerelmes-minden-napra-egy-bölcsességes-hentelős-kiskutyás-csillámpónis családregényt is, de inkább nem adok ötleteket, mert még képes rá, és tényleg megírja😏). Szerencsére ez a könyv nem csupán bármi, hanem egy olyan gyűjtemény, ahol az író saját stílusában meséli újra az északi mitológia történeteit, ami egyébként is birizgálja mostanában a fantáziámat.

   Nem olyan régen ledaráltam a Vikingek című sorozat összes eddig megjelent részét, amit egyszerűen imádtam, és pont emiatt el is terveztem, hogy alkalomadtán jobban utána olvasok a témának. Az Északi mitológia igen jó kezdésnek tűnt.

   Minimális parám persze volt: bár régebben gyakran olvastam vallásokkal, istenekkel kapcsolatos könyveket, ez a témakör eddig kimaradt, és kicsit aggódtam, hogy komolyabb előzetes háttértudás hiányában nem fognak teljes egészében „átjönni” a történetek. Szerencsére azonban nagyon hamar kiderült, hogy ez a félelmem alaptalan. Gaiman úgy kezdi el szövögetni a meséit az istenekről, hogy régi jó ismerősként üdvözöltem őket, mintha mindig is bennem lettek volna ezek a történetek, csak éppen most sikerült volna emlékeznem rájuk (egyébként ez az érzés szinte minden Gaiman könyv olvasása közben működik nálam). Találkozhatunk Mindenek Atyjával, Odinnal, az erős, de néha kicsit lassú felfogású Thor-ral, és persze sokak kedvencével, a ravasz, aljas, de ugyanakkor imádnivaló Lokival. Megtudhatjuk, hogyan is keletkezett a világ, illetve mi fog történni akkor, ha eljön a Ragnarök.

Az elbeszélés stílusa könnyed, emészthető, és annyira képszerű, hogy szinte magunk előtt látjuk az egymással pörölő óriásokat, törpéket és isteneket (persze itt meg kell említeni a fordító, Pék Zoltán szerepét is, aki hozzájárult mindehhez).  Humorban sincs hiány, én legalábbis többször hangosan felhorkantottam olvasás közben.:)

   Tényleg nem igazán tudok hibát találni benne, legfeljebb annyit, hogy nagyon rövid volt, szívesen olvastam volna tovább is.

Értékelésem: 5/4,5

Kinek ajánlom?

Az író rajongótáborán felül bárkinek, aki emészthető formában szeretne mitológiai történeteket olvasni, akár nagyobb gyerekeknek is.