Egyetlen kortyot sem

Fülszöveg:

Mire ​lennél képes, hogy megvédd a vízforrásodat egy kiszáradt világban? A világvége nem bonyolult. Egyszerűen csak nincs többé semmi: se munkahely, se iskola, se üzlet, se közlekedés. Nincsenek emberek sem, csak a megmaradt kevesek. Ők a túlélők, akiknek egyetlen célja van: a fennmaradás. A civilizáció összeomlása után legfőbb törekvésük az élelem megszerzése és a védekezés. 

Anya és Lynn túlélők. Anya nő, harcos és gazdálkodó egy személyben. Felnevelte a lányát, gondoskodott enni és innivalóról, biztonságot teremtett kettejüknek a farmon, megvédelmezte otthonukat a betolakodóktól. S ami a legfontosabb: megvédte legnagyobb kincsüket, a kis tavat, ivóvizük forrását. Puskával kel és fekszik.  Lynn tizenhat éves. Anyán kívül mással még nem beszélt, mást nem is nagyon látott.

Kilencéves kora óta tud vezetni, pontosan céloz és lő, ért a víztisztításhoz, és jól bánik a fejszével.  Aszályos volt a nyár, az életadó tó vize apadni kezd. Dél és kelet felé is tábortüzek füstje látszik. Vajon a távoli város kiszolgáltatott menekültjei vagy rossz szándékú betolakodók közelednek? Nem lehet tudni. Akár így, akár úgy, Anyának és Lynn-nek készülnie kell a télre, védelmezniük kell a tavat, meg kell védeniük magukat az idegenektől és a prérifarkasoktól.

  Mindy McGinnis regényében nincsenek földönkívüliek, sem intelligens robotok, mutánsok vagy vámpírok. Rejtélyes kór sem tizedeli az emberiséget. Éppen csak az ivóvíz fogyott el: a világvégéhez ennyi éppen elég. A nagysikerű regényből Stephenie Meyer, az Alkonyat szerzője készül filmet forgatni.

Véleményem:

Nagyon szeretem az olyan „világvégés” könyveket, ahol a hangsúly nem a társadalomban, hanem az emberek személyiségében végbement változásokon van. Egy olyan világban, ahol minden kifordult magából vagy megszűnt, ami korábban a biztonságot, állandóságot jelentette, nem várhatjuk el, hogy a szereplők ugyanolyan gondolkodásmód mentén létezzenek, mint egy hétköznapi történetben. Ennek a kritériumnak tökéletesen megfelelt ez a regény. Először is, lássuk a világot.

Nem tudjuk, mikor, de feltehetően valamikor a jövőben az emberi társadalom, civilizáció összeomlik, és egy olyan dolog válik hiánycikké, ami számunkra teljesen természetes, hogy a rendelkezésünkre áll: a tiszta ivóvíz. A kevés túlélő mindent elkövet annak érdekében, hogy vízhez jusson, akkor is, ha ez mások életébe kerül. Számomra ez a keret nagyon ígéretesnek tűnt: sehol egy zombi, ufó, vagy paranormális erő, mindössze egy végtelenül egyszerű, de annál reálisabb probléma a háttérben. És igen, szerencsére a szereplők személyisége is képes volt "felnőni" ehhez a problémához.

Rögtön az olvasás kezdetekor megismerjük főhősünket, Lynn-t, az ő szemszögéből pedig Anyát. Különös, eltorzult anya-lánya kapcsolat az övék, ami nem a gyengéd szereteten, hanem a praktikusságon és a túlélésen alapul. Számomra annyira hiteles volt a viselkedésük, hogy nagyon könnyen bele tudtam bújni a bőrükbe, és át tudtam érezni, milyen lehet élni egy ennyire kegyetlen, rideg és kilátástalan életet.

A cselekmény nagyon erősen indult, szinte harapni lehetett a feszültséget, ugyanakkor érdekes volt olvasni, hogy ennyire extrém körülmények között mik azok az apró tennivalók, amelyek hozzásegíthetnek a túléléshez (szerintem Bear Grylls is kíváncsian figyelt:)).

Felbukkantak új szereplők is, akik tovább alakítják Lynn karakterét, hogy a kezdeti rideg személyiségben szép lassan helyet kapjanak a rég elveszettnek hitt emberi érzelmek is (és igen, nagyon szeretjük a jellemfejlődést!). Az események jó ideig hasonló színvonalon pörögtek, de a közepe táján úgy éreztem, kicsit kezd leülni a történet. Egy másik hiányosság a szememben, hogy nem tudtam meg, mi volt az a történés, katasztrófa, ami a regény alapállapotához vezetett. Mindezt azonban könnyen megbocsátottam, mert a regény bőven tartalmaz nem várt fordulatokat, elkerülve a sablonosságot. Kíváncsian várom a folytatást!

Értékelésem: 5/4,5

Kinek ajánlom?

A molyos címkék szerint ez egy ifjúsági regény (is), és bár vannak benne brutálisabb részek, azért nyugodtan ajánlom fiatalabb olvasóknak is. A disztópiák szerelmeseinek szerintem tetszeni fog, bár a hangsúly inkább a hangulaton és az érzelmeken van, mint a cselekményen.