Holtverseny

Fülszöveg:

Magyarország valamelyik elhagyatott, vidéki elkerülőútján egy kamaszokkal teli sportkocsi száguld a koromsötét éjszakában. Éppen elég fenyegető kezdet ez egy regényhez, de még így is váratlan, ami a folytatásban következik. Totth Benedek nem bánik kesztyűs kézzel sem regényalakjaival, sem az olvasókkal első könyvében. A kamaszregény, a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek ebben a különös, nyomasztó és olykor mégis humoros, kegyetlen, de nem öncélú prózában. Ha valaki a mai Magyarországra, s a benne meglehetősen elhagyatottan, néha boldogan, többnyire boldogtalanul, olykor szomorúan, de gyakrabban inkább dühösen ténfergő tizenévesekre ismer, nem téved nagyot. Mégsem a társadalomkritikán van a hangsúly, hanem a nagyon is személyes szembenézésen azzal a kamasszal, aki mi magunk is voltunk, vagy lehettünk volna ezen a sivár, nem vénnek való vidéken, ahol még a vaddisznók sem azok, amiknek látszanak.

Véleményem:

Ez a könyv több szempontból is felülmúlta a várakozásaimat. A fülszöveg alapján sejthető, hogy egy elég brutál, fiatalokról szóló történet, de nem gondoltam volna, hogy személy szerint ennyi mondanivalót fogok találni benne. De először lássuk, miről is szól tulajdonképpen. Adva van egy csapatnyi tizenéves fiatal, akik a könyv elejétől kezdve vadabbnál vadabb eseményekbe keverednek. Van itt minden, piálás, drogozás, szex, lógás a suliból, és ahogy szépen haladunk az olvasással, egyre inkább érezhető, hogy valami ennél is durvább végkifejlet felé haladunk.

A karakterek tulajdonképpen sablonosak is lehetnének (gazdag szülők elkényeztetett gyereke, a csendes alkalmazkodó, a nem túl okos nagydarab srác, és a névtelen főhős, aki potenciálisan lehetne jófiú is, mégsem igazán sikerül neki), az író mégis élettel tölti meg őket, és olvasás közben kivétel nélkül rájuk ismerünk valahonnan.

A véleményeket olvasva többször találkoztam azzal a kritikával , hogy nagyon trágár (tényleg az), de ezt itt nem éreztem öncélúnak, hanem szervesen hozzátartozott a regény világához. Az is felmerült sok helyen, hogy hát ennyire azért nem durvák a mai fiatalok, és hogy ez a sztori erősen el van túlozva. Nos, ez valószínűleg nézőpont kérdése: aki még nem tapasztalt ilyesmit (vagy nem látta meg, hogy ezt tapasztalja), annak valóban kicsit extrém lehet, de sajnos azt gyanítom (tudom), hogy ennél bizony még sokkal cifrábbakat is produkál a valóság, és ehhez nem kell elmenni Amerikáig, elég körülnézni saját hazánkban.

Ugyanakkor számomra nem az volt a fő mondanivaló, hogy te jó ég, mennyire közömbösek/ kegyetlenek/ trágárak/ felelőtlenek/ gonoszak a gyerekek, hanem hogy te jó ég, mennyire el tudjuk cseszni mi felnőttek. A könyvben szereplő fiatalok családi hátteréből pont annyi volt felvillantva, hogy érteni lehessen, az extrém destruktív életvezetés mögött kétségbeesés, szeretet-hiány, gyökértelenség áll, innentől kezdve meg nyilvánvaló, hogy ott fogják keresni a kapaszkodókat, ahol tudják. Külön plusz pont, hogy a szókimondósága/alpárisága mellett olyan érzékletes leírásokkal dolgozik, hogy nagyon könnyen beszippantanak a történtek, és könnyű átérezni a szereplők (különösen a névtelen főhős) érzéseit.  Szóval, nekem nagyon tetszett, napok óta a hatása alatt vagyok, és ismerek sok olyan tizenévest, akinek szívesen a kezébe nyomnám. Fél csillag levonás egyedül azért, mert a végével nem voltam annyira kibékülve, de ettől függetlenül úgy érzem, újra egy hazai gyöngyszemet leltem.

Értékelésem: 5/4,5

Kinek ajánlom?

Szülőknek és pedagógusoknak egész bátran ajánlom, és szerintem érettebb tizenévesek is nyugodtan olvashatják, nem hiszem, hogy túl sok olyan dolog lenne benne, amit ne tapasztaltak volna ilyen-olyan módon a valóságban.