Autumn is coming



Bár meg sem tudom számolni, hány olvasásra váró könyvem csücsül a polcon, mégsem tudok ellenállni a kísértésnek, hogy figyeljem az újabb és újabb megjelenéseket, és beszerezzem a legígéretesebbeket. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem azokat a könyveket, melyek várhatóan idén ősszel jelennek meg, és valami miatt felkeltették az érdeklődésemet. 

1. 

Részlet a fülszövegből:

Providence ​Dubois, a csinos párizsi postáskisasszony számára az élet olyan, mint a titkos atyai recept alapján készült majonéz: ha egyszerű hozzávalókat használunk, és kitartóan keverjük, garantált az eredmény. Providence-nek pedig kitartása és energiája is van bőven: mindig sietős a dolga, s fáradhatatlanul cikázik ide-oda a világban. Most éppen Marokkóba repülne örökbe fogadott, imádott kislányáért. Zahera súlyos beteg, Eiffel-torony nagyságú felhő növekszik a tüdejében, napokon, órákon múlhat az élete. Providence azt ígérte neki, hogy nála lesz, mielőtt felkel a hold.

Miért figyeltem fel rá?

Először is, valamiért vonzódom a furcsa, abszurd, hosszú címekhez, mert magukban rejtik a nem mindennapi történetek ígéretét. Másodszor pedig, már a fülszöveg is sejteti, hogy különös és kacifántos cselekményben lesz részünk, és ha jók a megérzéseim, akkor a humor mellett jó adag megható elemet is tartalmazni fog. 

2.

Részlet a fülszövegből:

Tear királynője, Kelsea Glynn napról napra egyre többet tanul az új kötelességeiről. A szomszédos Mortmesne királyságának járó rabszolgaszállítmányok leállításával magára vonta a Vörös Királynő haragját, a félelmetes zsarnokét, aki sötét mágiával táplálja hatalmát. Rettegett és megállíthatatlan serege megindul Tear felé, hogy visszavegye, ami az övé.

Miért figyeltem fel rá?

Viszonylag prózai oka van, nevezetesen, hogy már az első részt is olvastam. Bár sajnos nem állíthatom, hogy kirobbanóan meghatározó élményt nyújtott, de azért annyira pont felkeltette az érdeklődésemet, hogy folytatni akarjam a történetet, bízva abban, hogy a szerző tovább bontogatja karakterei jellemét, és az események is izgalmasabb fordulatot vesznek.

3.
Részlet a fülszövegből:

Nézed a Twin Peaks harmadik évadát, és nem érted? Mélyebbre ásnál egy-egy történetszálban, vagy érdekel a karakterek háttértörténete, múltja is? Szeretnél megismerni valami többet, emberibbet Mark Frost és David Lynch látomásosan örvénylő fantáziavilágából? Az utolsó dosszié egy spirituális térkép a Twin Peaks univerzumához. 

Miért figyeltem fel rá?

Nagyon szeretem a sorozatot, és bár a harmadik évadot még nem kezdtem el nézni, úgy érzem, ha majd belevágok, jól fog jönni ez a kis segédlet. Az előző kötetet, a Twin Peaks titkos történetét már kivégeztem, és ha a tartalom nem is teljesen azt nyújtotta, amire számítottam (félreértés ne essék, nem rosszabb volt, csak más), tagadhatatlan, hogy egy hihetetlenül igényesen kivitelezett könyv, aminek-az új résszel együtt- ott a helye minden rajongó polcán.

4.

Részlet a fülszövegből:

Egy mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó. Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva, vagy nő. Amani Al’Hizáról mindhárom elmondható. 

Miért figyeltem fel rá?

Bár mindig megfogadom, hogy addig nem kezdek bele új sorozatokba, amíg a régiek olvasásával nem haladok jobban, ezen a sorozatindító köteten mégis megakadt a szemem. Szimpatikus a sivatagi helyszín, és érdekel, milyen lehet egy történet, amiben dzsinnek is szerepelnek. Remélem, kellően „tökös” regény lesz cselszövésekkel és izgalmas jelenetekkel.

5.

Részlet a fülszövegből:

A nevem Amber Reynolds. Három dolgot kell tudnotok rólam:
1. Kómában vagyok.
2. A férjem már nem szeret.
3. Időnként hazudok.
Félelmetes, fordulatos, különleges lélektani thriller.

Miért figyeltem fel rá?

Nagyon szeretem a jól megírt, fordulatos és kiszámíthatatlan pszicho-thrillereket, ezért időről időre próbát teszek a friss megjelenésekkel. Mostanában sajnos sok regény íródik hasonló kaptafára, de ennek a fülszövege a rövid, tömör és frappáns módján felkeltette az érdeklődésemet (tisztára, mint valami morbid logikai feladvány). 

6.

Részlet a fülszövegből:

Szeptember 8-án egy rejtélyes tesztet íratnak a diákokkal szerte a világon. Másnap tizenhárom fiú (köztük a francia Gerard Montes) eltűnik. Gerard és sorstársai egy üres pusztán, végtelen erdők peremvidékén térnek magukhoz. Kik rabolták el őket, és miért? Vajon képesek lesznek-e legyőzni a hazatérésük útjába álló akadályokat: a közelgő telet, a vadállatokat és a titokzatos hatalmakat, amelyek a háttérből a szálakat mozgatják?

Miért figyeltem fel rá?

Erre igazán könnyű a válasz: ez a borító elképesztően gyönyörű! Igen-igen, ez is egy újabb sorozat lesz, de úgy érzem, muszáj belevágnom, és nem csak azért, hogy a kezemben tarthassam, hanem a történet érdekessége miatt is. Az pedig csak hab a tortán, hogy magyar szerző ifjúsági regényéről beszélünk. 

7.
Részlet a fülszövegből:

Gábor író, de lomtalanításból él: vállalkozó nagybátyjával együtt elhunyt emberek hátrahagyott tárgyait számolják fel. Dóra zongorista, de napközben ujjai fekete virágföldbe mélyednek. Egymásnak elmesélt, szokatlan történeteikből egy ismerős, hétköznapinak mégsem mondható világ épül fel. A szereplők küzdeni tudása és a szöveg lendülete pedig magával viszi az olvasót is. (Vados Anna)

Miért figyeltem fel rá?

Szeretem a hétköznapi környezetben játszódó nem hétköznapi történeteket, és ezt az élményt egyszer már megkaptam az írótól a Befogad és kitaszít című regénye által. Nagyon megfogott a stílusa és a hangulata, éppen ezért úgy gondolom, hogy az új története sem fog csalódást okozni.

8.

Részlet a fülszövegből:

Suzy ​mindig is többet tudott a világról, mint mások. Ismeri a hangyák alvási ritmusát. Tudja, hogy évente 150 millió medúzacsípés történik. Tudja, hogy egy átlagos általános iskolásnak 20 milliárd közös atomja van Shakespeare-rel. De azt sehogyan sem képes felfogni, hogyan lehetett ilyen rövid élete a barátnőjének, Frannynek… és miért pont akkor lett vége, amikor Suzy azt a szörnyű dolgot tette vele. 

Miért figyeltem fel rá?

Nos, aki ismer, tudja, hogy szeretem a megható történeteket, és erről a regényről ordít, hogy be fogja indítani a könnycsatornáimat. Suzy nagyon különleges főhősnek tűnik, akit mindenképpen szeretnék megismerni, ráadásul a borító is lenyűgöző. 

Természetesen a sort még bőven lehetne folytatni, de remélem, már ennyiből is tudtok mazsolázni. És ne feledjétek:


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések