Half a King- Az Uralkodó

Fülszöveg:

Régen, mikor a világot Nap Anya és Hold Atya irányította, amikor a nomádok Tenger Anyához és Föld Atyához imádkoztak, Uthrikot, Gettföld nagyhatalmú királyát és trónörökösét, nagyobb fiát saját alattvalóinak cselszövése terítette le. 

Yarvi, a kisebb fiú, a „félember”, aki úgy született, hogy jobb kezén egyetlen, görcsös ujj van, egy nap arra ébred, hogy király lett. A vékony fiú fejére azonban nagy a Királyi Fejpánt, s bár teljesen alkalmatlan a feladatra, mégis csatába indul, melyre halott apja helyett vezeti népét. 

De hiába nyomorék, hiába kerül rabszolgasorsra, éles elméjével kitűnik társai közül, s a számkivetettek furcsa seregének élére áll. Yarvi útja talán éppen oda vezet vissza, ahonnan indult: cselszövők, árulók és királygyilkosok közé…

Véleményem:

Ezt a könyvet nagyon régóta tologattam már a könyvespolcomon, és igazából nem is nagyon tudnék értelmes magyarázatot adni rá, hogy miért. Egy csomó figyelőm dicséri, ráadásul a fülszöveg alapján is úgy tűnt, hogy nekem való-nem véletlenül vettem meg annak idején. Lehet, hogy tudat alatt úgy voltam vele, hogy amíg nem biztos, hogy kijön az utolsó rész, addig inkább halogatom, nehogy a végén hoppon maradjak. Amikor viszont biztossá vált, hogy az Athenaeum Kiadó hozza a várva várt harmadik kötetet, úgy döntöttem, én is közelebbi ismeretséget kötök Mr. Abercrombie-val.

Azt az elején érdemes leszögezni, hogy annak ellenére, hogy ez egy fantasy regény, nem kifejezetten bővelkedik a természetfeletti elemekben. A felépített világ és társadalom persze kitalált, és említés szintjén szóba kerülnek elfek és istenek is, de a hangsúly sokkal inkább a cselszövéseken, kalandokon és karaktereken van. Én ezt egy cseppet sem bántam, mert ugyan komfortosan érzem magam varázslók és varázslények között is, de most kifejezetten valami hasonlóra vágytam.

A regény elején megismerjük Gettföld királyának kisebbik fiát, Yarvit, aki éppen miniszteri vizsgájának letételére készül, hogy a jövőben bölcs tanácsokkal segítse a királyságot. Azonban apja és bátyja váratlan meggyilkolása után nem számít, mik voltak korábbi tervei, a király jogos örököseként kénytelen uralkodni. A fülszövegben is olvasható testi rendellenesség miatt sajnos a legtöbben-saját magát is beleértve-nem tartják őt alkalmas jelöltnek, így jóformán meg sem melegszik a korona a fején, máris menekülnie kell. Végül rabszolgaként egy kereskedőhajón köt ki, ahol új barátokra és új ellenségekre tesz szert, és ahol elkezdheti kitervelni, hogyan állhatna bosszút azokon, akik elárulták.

Yarvi szerintem egy abszolút szerethető főhős, akivel könnyű azonosulni. Már a történet elején szimpatikusnak találtam, hogy valahogy mindig igyekszik előnyt kovácsolni a helyzetéből. Mivel a keze miatt alkalmatlan a kardforgatásra, inkább belső tulajdonságainak vette mindig is hasznát, és a tudományok felé fordult az érdeklődése. Okos és szellemes fiú, ugyanakkor nagyon is emberi, ahogyan az önmagával kapcsolatos kétségeit és félelmeit megfogalmazza. A történet során szépen lehet látni a jellemfejlődését, ahogyan egyre magabiztosabbá és ravaszabbá válik. Tényleg sikerült őt megkedvelnem, és kíváncsi vagyok, mi minden vár még rá a folytatásban.

A cselekmény alapvetően izgalmas, nem várt fordulatokkal és csattanókkal is épp eléggé el van látva, viszont néha picit úgy éreztem, az író nem igazán tudta eldönteni, kit is szeretne célközönségnek. Ifjúsági történetnek erős, viszont azoknak meg talán túl szolid, akik valami véres-csatározósra vágynak (én egyébként nem szeretek ilyen formán hasonlítgatni semmit, de ha matematikai képlettel kéne felírnom, akkor azt hiszem, A hamis herceg<Az uralkodó<Trónok harca relációban tudnék gondolkodni). Én a vért nem keveselltem, legfeljebb kicsit nagyobb figyelmet fordítottam volna arra, hogy az emberi kapcsolatokat kibontsam (gondolok itt olyasmikre, amikor két szereplő utálja egymást, aztán hipp-hopp mégis megszereti, viszonylag éles átmenettel). 

Szerencsére a fent említett apróságok nem igazán vettek el a könyv élvezhetőségéből, pörgős és olvasmányos volt, ha nem lett volna vizsgaidőszakom, biztos, hogy pár nap alatt végzek vele. Tetszett, hogy nem mennyiségi, hanem minőségi poénok voltak benne, illetve néhány igazán bölcs és kellemesen ironikus létfilozófiai gondolat, úgy mint:

"Ha nincs miért panaszkodni, akkor nem figyeltél eléggé."

vagy

"az okos gyerekek éppen úgy merülnek el a vízben, mint a buták."

A szereplők közül sokan felkeltették az érdeklődésemet, de leginkább Szumael sorsának alakulására vagyok kíváncsi. Azért titokban abban is bízom, hogy a későbbiekben picit nagyobb szerepe lesz a mágiának, vagy esetleg többet megtudunk az elfekről és az istenszakadásról. Még az a szerencse, hogy éppen kéznél van a folytatás! :)

Értékelésem: 5/4

Kinek ajánlom? Azt hiszem, talán pont annak a bizonyos rétegnek, akikről fent beszéltem: akik az ifjúsági fantasy-nél durvábbra, a durvánál viszont szolidabbra vágynak, és szívesen tengerre szállnának egy jó kis kalandért.