A lápkirály lánya

Fülszöveg:

Helena ​Pelletier végre olyan életet él, amilyet megérdemel. Egy szerető férj és két csodálatos kislány veszi körül, vállalkozása kitölti a napjait. Aztán a rádióadást megszakító rendkívüli hírek után rádöbben arra, hogy ostoba dolog volt azt hinni, hogy valaha is maga mögött hagyhatja élete legborzalmasabb időszakát.

Helena ugyanis súlyos titkot rejteget: egy emberrablás eredményeként született meg. Anyját serdülőkorában rabolta el az apja, majd a michigani Felső-félsziget lápvidékén, egy isten háta mögötti kunyhóban tartotta fogságban, ahol nem volt áram, fűtés, folyó víz, sőt hármukon kívül egy teremtett lélek sem. Helena az elrablás utáni második évben született meg, és szeretett a természetben élni, ahol halakat fogott, vadászott, és tudta olvasni az állatok nyomait. Noha apját kiszámíthatatlan vérmérséklet és olykor kegyetlen viselkedés jellemezte, Helena még őt is szerette… amíg meg nem tanulta, pontosan meddig terjed az apja brutalitása.

Több mint húsz évvel később Helena már olyan mélyre temette a múltját, hogy még a férje sem tudja az igazságot. Azonban az apja most megölt két őrt, megszökött a börtönből, és eltűnt a lápvidéken, amelyet mindenki másnál jobban ismer. A rendőrség hajtóvadászatot indít ellene, de Helena tudja, hogy esélyük sincs az apjával szemben. Tudja, hogy mindössze egyetlen ember van az egész világon, aki képes megtalálni a Lápkirálynak nevezett túlélőt, mert ő csak egy emberrel osztotta meg a tudását: a saját lányával.

Véleményem:

Nagyon szeretem az igényesen megírt, izgalmas thrillereket, különösen azokat, ahol a puszta üldözésen-gyilkolászáson túlmenően nagy szerepe van a lélektani folyamatoknak is. A lápkirály lánya a fülszöveg alapján megfelelni tűnt ezeknek a kritériumoknak, nagyon kíváncsi voltam, hogy az írónő mit tud kihozni ebből a hátborzongató háttértörténetből.

A regény szerkezetét tekintve különleges megoldással találkozunk: felváltva olvashatjuk magát a cselekményt, illetve részleteket Hans Christian Andersen A lápkirály leánya című meséjéből, miközben a kettő közötti analógia egyre tisztábban látszik. Emellett a regény fejezetei további két részre oszthatók, felváltva olvashatunk a jelenről, illetve Helena visszaemlékezéseiből megismerhetjük a múltját is, azt, hogy milyen volt az élet a lápon zsarnok édesapja mellett.

A családon belüli erőszak témája mindig nagyon kemény, különösen akkor, ha gyermekek ellen követik el. Azzal azonban kevés regény vagy szakirodalom foglalkozik, hogy még egy ilyen szörnyű családfelállás esetén is ambivalens, de erős érzések, kötődések alakulhatnak ki.

"Amikor visszanézek a gyermekkoromra, legtöbbször képes vagyok nagyrészt tárgyilagosan megítélni a dolgokat. Igen, egy elrabolt lány és a fogvatartója gyermeke voltam. Tizenkét évet éltem le anélkül, hogy a szüleimen kívül más emberi lényt is láttam vagy megszólíthattam volna. Ha így nézzük, elég sanyarú sorsom volt. De ez jutott nekem, és nevén kellett neveznem a dolgokat, ha valaha is túl akartam jutni a múltamon, mint ahogy a bíróság által kinevezett terapeutám is mondta. Mintha bármit is nevén tudna nevezni egy tizenkét éves lány, aki még semmit sem látott a világból."

Bár Helena apja kegyetlen és brutális ember, különösen az olvasó szemével, a kislány számára mégis ő jelentette az egész univerzumot. Ráadásul a természettel való kapcsolata, ügyessége és számos túlélő képessége valóban olyan tulajdonságok, amelyek alapján egy apára fel lehet nézni. Mivel nem volt viszonyítási alapja, Helenának nagyon sok időbe telt, mire szép lassan ráébred, hogy egyáltalán nem normális az, ahogyan élnek, vagy az, ahogyan az apja bánik vele és az édesanyjával. Bár a kerettörténet az emberrablással és az elszigetelten élő családdal nem mondható hétköznapinak, az a mód, ahogyan a gyermek-és később a felnőtt nő is- bántalmazó apját mentegeti, nagyon is gyakori sajnos. Szerintem a szerző csodásan ábrázolta azt a lelki vívódást és ellentmondásos értékrendszert, ami egy ilyen múlttal ellátott emberben kialakulhat.

Több kritikában megjelenik, hogy Helena karaktere túl érzelemmentes. Engem ez egyáltalán nem zavart, sőt, abból a szempontból abszolút hitelesnek éreztem, hogy egy extrém szocializáción átesett fiatal nőről van szó. Azt nem mondom, hogy megkedveltem őt az olvasás során, de sajnáltam és tiszteltem azért, amin keresztülment.

Az egyetlen hiányosságnak azt éreztem hogy a jelenben zajló cselekmény-szál lehetett volna kicsit összetettebb-csattanósabb, talán 50 oldalt elbírt volna még a történet. De ettől függetlenül nagyon örülök, hogy elolvastam, mert egy érzelmi szempontból nagyon érdekes, feszült és különleges könyvet olvashattam (Az meg már csak hab a tortán, hogy ismét rájöttem, mennyire király-mód betegek az Andersen-mesék). Remélem, a jövőben mást is olvashatunk majd az írónőtől.

Értékelésem: 5/4,5

Kinek ajánlom? A lélektani thrillerek rajongóinak mindenképpen, valamint azoknak is, akik vevők a kicsit brutálisabb "női sors" történetekre.