Az ehető nő (értékelés és nyereményjáték)
Margaret Atwood mindig képes valami újat mutatni a regényeivel. Az ehető nő teljesen más, mint az eddigi történetei, mégis visszaadja azt, ami Atwood lényege íróként. A regény magyar nyelven 2020-ban jelent meg a Jelenkor Kiadónál, és most tizenegy bloggerünk is elmondja róla a véleményét nektek. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.
Kiadó: Jelenkor, 2020
Oldalszám: 464 oldal
ISBN: 9789635180646
Eredeti cím: The Edible Woman
Fordító: Csonka Ágnes
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
Marian nem akar mást, csak normális életet, és ehhez szinte mindene meg is van: állása egy piackutató cégnél, barátnőjével közösen bérelt lakás, és Peter, aki kissé unalmas, ám megbízható társ. Amikor a férfi megkéri a kezét, Marian családja és ismerősei legnagyobb örömére engedelmesen igent mond. De az eljegyzést követően a lányt különös gondolatok kerítik hatalmukba. Úgy érzi, mintha belső énje és a teste lassan elválna egymástól, és képtelen enni, hiszen ő maga is csak egy felfalni való áru…
Margaret Atwood első regényében már ott találjuk a kanadai szerző egész életművének kulcsmotívumát és központi témáját: a nők társadalmi helyzetének és lehetőségeinek együttérző vizsgálatát és értő kritikáját. Az 1969-ben megjelent történet sok tekintetben azóta sem vesztett aktualitásából. Az ehető nőt, az észak-amerikai feminista próza egyik megalapozó művét végre magyarul is kézbe vehetik az olvasók.
Véleményem:
Margaret Atwood munkásságába már többször volt lehetőségem belekóstolni, igaz, még messze vagyok attól, hogy minden magyarul megjelent könyvét magam mögött tudhassam. Mindenesetre nem volt számomra kérdés, hogy ezt a régi/új darabot, Az ehető nőt el szeretném olvasni, a fülszöveg alapján kicsit másnak tűnt, mint az eddigiek (a korábbi olvasmányaim tőle disztópiák voltak), egy jó adag szürreális és szimbolikus töltettel, ami igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Csalódnom most sem kellett: Atwood szinte minden oldalt képes úgy megírni, hogy fáradtság nélkül haladjunk át rajta, nagyszerűen tudja képekbe önteni a világról alkotott elképzeléseit, és biztos, hogy mindenki talál a regényben olyan gondolatot, amit alaposan körbejárhat vagy eltehet magának későbbre.
A történetünk jó néhány évtizeddel ezelőtt játszódik Kanadában (a regény eredeti megjelenése 1969), itt él főhősünk, Marian, egy kis albérleten osztozva furcsa barátnőjével, Ainsley-vel. Marian élete meglehetősen sablonos és kiszámítható: egy piackutató intézetben dolgozik, ami kiemelkedő elégedettséget ugyan nem okoz neki, de biztosítja a megélhetését és a napi rutint, ezen kívül kényelmes párkapcsolatban él az ügyvédi pályáját frissen megkezdő Peterrel. A kötet első részében ezt a kiszámítható és sablonos életet ismerhetjük meg közelebbről, egyelőre anélkül, hogy akár nekünk, akár Mariannek állást kellene foglalnia annak minőségével kapcsolatban, ez inkább csak a díszletet adja meg a későbbiekhez. Jó néhány karaktert megismerünk Marian környezetéből, barátokat, munkatársakat, ismerősöket, és ez a látkép adja meg, hogy voltaképpen milyen kérdésekkel is foglalkozik ez a történet. A Marian környezetében látható emberek életén keresztül ugyanis különféle sorsokat, női szerepeket láthatunk, melyek sok szempontból eltérnek egymástól, mégis hasonlóak abból a szempontból, hogy egyik sem nyújt ideális mintát a boldog élethez, vagy olyan keretet, amibe Marian biztonsággal bele tudná helyezni magát. Ott van például Clara, aki már a harmadik gyermekével várandós, ugyanakkor Marian egy látogatás alkalmával szembesül azzal, hogy egyáltalán nem okoz neki örömet az anyaság vagy a feleség szerepe. Aztán ott van Ainsley, aki kezdetben egy kissé lázadóbb karakternek tűnik, akit nem hálózhatnak be a társadalmi elvárások, később mégis görcsösen próbálkozik, hogy fogjon magának egy olyan férfit, akitől teherbe eshet. A sort a Marian munkahelyén dolgozó vénlányok zárják, akik a társas összejövetelek alkalmával kétségbeesve lesik a potenciális áldozatokat, hogy végre férjet foghassanak maguknak.
Ebben a környezetben kell tehát értelmeznünk Mariant, aki szerencsésnek mondhatja magát a kilátásai miatt: Peter elköteleződött a házaséletre, képes megadni a nő számára az anyagi biztonságot, és talán csak egy egészen kicsit kívánja átalakítani Marian személyiségét és szokásait a saját ízlése szerint... az én értelmezésemben pedig ez az egészen kicsi az, ami Mariannél beindítja azt a lavinát, ami a regény második- legterjedelmesebb- részében csúcsosodik ki. A nő kezdetben csak furcsán érzi magát, majd szép fokozatosan egyre kevesebb ételt képes elfogyasztani. Először csupán a húsokban, majd később a tojásban és a zöldségekben is a potenciális élet lehetőségét látja, amit durván félbeszakítottak- nem nehéz kitalálni, hogy az evéssel kapcsolatos tévképzetei a saját életével kapcsolatos félelmeit, szorongásait testesítik meg, amiket ezentúl képtelen befogadni és megemészteni. Marian legnagyobb problémája, hogy borzasztó alacsony önismerettel rendelkezik, nagyon nehezen tudja megfogalmazni önmaga számára, mire is lenne szüksége valójában, így tényleg csak a tudatalattija tud dolgozni, egyre radikálisabb módon. Amikor felbukkan a képben a fiatal, titokzatos fiú, Duncan, azt hihetjük, hogy a nő végre megtalálja azt a társat, aki által fejlődni tud és közelebb kerülni önmagához, de valójában ez a kapcsolat sem váltja be igazán a hozzá fűzött reményeket. Nincs mese, Marian csak úgy szabadulhat egyre fullasztóbb helyzetéből, ha önmagán kezd el segíteni.
A regényt egyértelműen kapcsolatba hozhatjuk a feminizmussal, de véleményem szerint csak abban az értelemben, mely szerint tiltakozik az előre megírt szerepek és sorsok, a személyiség elnyomása ellen. Nem éreztem a könyvet radikálisnak vagy férfi-ellenesnek, sőt, a főhős lehetett volna akár egy férfi is, hiszen a Marian által megélt érzések, szerep- és identitáskonfliktusok bárkit érinthetnek. Azt sem éreztem egyébként, hogy Peter különösebben uralkodni akarna a nő felett vagy jelentősen elnyomná őt, a probléma tényleg az volt, hogy Mariannek egyszerűen nincs kiforrott személyisége, vágyai és céljai, csupán azt érzi, hogy mi rossz, de nem tudná megmondani, mi lenne a jobb annál. Sok értékelésben olvastam, hogy Marian karaktere ellenszenves vagy szánalmat ébresztő volt mások számára, én egész kellemesen elvoltam a társaságában, és közben reménykedtem, hogy végre képes lesz kitörni a saját börtönéből vagy őszintén szembenézni önmagával.
Azt megint meg kellett állapítanom, hogy Atwood remekül ír, bár bevallom, ebben a kötetben voltak olyan részek, ahol kicsit lankadt az érdeklődésem, de még így is azt mondom, hogy olvasmányos, érdekes történet. Volt benne egy-két hatalmas csúcspont (számomra ilyen volt Marian és Duncan első találkozása, vagy a fiú lakótársának értekezése az Alíz csodaországban alternatív értelmezéséről), amik jól kompenzálták a kicsit szürkébb részeket. Az biztos, hogy ha valaki jobban el szeretne mélyedni az írónő munkásságában, akkor ezt a regényt sem érdemes kihagyni, hiszen számos olyan társadalmi vagy pszichológiai kérdést felvet, amelyek napjainkban is aktuálisak. Én mindenesetre örülök, hogy egy újabb lépést tehettem a teljes életmű megismerése felé.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Mindenkinek, akit érdekelnek a lélektani jellegű történetek, szerepkonfliktusok.
Margaret Atwood munkásságába már többször volt lehetőségem belekóstolni, igaz, még messze vagyok attól, hogy minden magyarul megjelent könyvét magam mögött tudhassam. Mindenesetre nem volt számomra kérdés, hogy ezt a régi/új darabot, Az ehető nőt el szeretném olvasni, a fülszöveg alapján kicsit másnak tűnt, mint az eddigiek (a korábbi olvasmányaim tőle disztópiák voltak), egy jó adag szürreális és szimbolikus töltettel, ami igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Csalódnom most sem kellett: Atwood szinte minden oldalt képes úgy megírni, hogy fáradtság nélkül haladjunk át rajta, nagyszerűen tudja képekbe önteni a világról alkotott elképzeléseit, és biztos, hogy mindenki talál a regényben olyan gondolatot, amit alaposan körbejárhat vagy eltehet magának későbbre.
A történetünk jó néhány évtizeddel ezelőtt játszódik Kanadában (a regény eredeti megjelenése 1969), itt él főhősünk, Marian, egy kis albérleten osztozva furcsa barátnőjével, Ainsley-vel. Marian élete meglehetősen sablonos és kiszámítható: egy piackutató intézetben dolgozik, ami kiemelkedő elégedettséget ugyan nem okoz neki, de biztosítja a megélhetését és a napi rutint, ezen kívül kényelmes párkapcsolatban él az ügyvédi pályáját frissen megkezdő Peterrel. A kötet első részében ezt a kiszámítható és sablonos életet ismerhetjük meg közelebbről, egyelőre anélkül, hogy akár nekünk, akár Mariannek állást kellene foglalnia annak minőségével kapcsolatban, ez inkább csak a díszletet adja meg a későbbiekhez. Jó néhány karaktert megismerünk Marian környezetéből, barátokat, munkatársakat, ismerősöket, és ez a látkép adja meg, hogy voltaképpen milyen kérdésekkel is foglalkozik ez a történet. A Marian környezetében látható emberek életén keresztül ugyanis különféle sorsokat, női szerepeket láthatunk, melyek sok szempontból eltérnek egymástól, mégis hasonlóak abból a szempontból, hogy egyik sem nyújt ideális mintát a boldog élethez, vagy olyan keretet, amibe Marian biztonsággal bele tudná helyezni magát. Ott van például Clara, aki már a harmadik gyermekével várandós, ugyanakkor Marian egy látogatás alkalmával szembesül azzal, hogy egyáltalán nem okoz neki örömet az anyaság vagy a feleség szerepe. Aztán ott van Ainsley, aki kezdetben egy kissé lázadóbb karakternek tűnik, akit nem hálózhatnak be a társadalmi elvárások, később mégis görcsösen próbálkozik, hogy fogjon magának egy olyan férfit, akitől teherbe eshet. A sort a Marian munkahelyén dolgozó vénlányok zárják, akik a társas összejövetelek alkalmával kétségbeesve lesik a potenciális áldozatokat, hogy végre férjet foghassanak maguknak.
Ebben a környezetben kell tehát értelmeznünk Mariant, aki szerencsésnek mondhatja magát a kilátásai miatt: Peter elköteleződött a házaséletre, képes megadni a nő számára az anyagi biztonságot, és talán csak egy egészen kicsit kívánja átalakítani Marian személyiségét és szokásait a saját ízlése szerint... az én értelmezésemben pedig ez az egészen kicsi az, ami Mariannél beindítja azt a lavinát, ami a regény második- legterjedelmesebb- részében csúcsosodik ki. A nő kezdetben csak furcsán érzi magát, majd szép fokozatosan egyre kevesebb ételt képes elfogyasztani. Először csupán a húsokban, majd később a tojásban és a zöldségekben is a potenciális élet lehetőségét látja, amit durván félbeszakítottak- nem nehéz kitalálni, hogy az evéssel kapcsolatos tévképzetei a saját életével kapcsolatos félelmeit, szorongásait testesítik meg, amiket ezentúl képtelen befogadni és megemészteni. Marian legnagyobb problémája, hogy borzasztó alacsony önismerettel rendelkezik, nagyon nehezen tudja megfogalmazni önmaga számára, mire is lenne szüksége valójában, így tényleg csak a tudatalattija tud dolgozni, egyre radikálisabb módon. Amikor felbukkan a képben a fiatal, titokzatos fiú, Duncan, azt hihetjük, hogy a nő végre megtalálja azt a társat, aki által fejlődni tud és közelebb kerülni önmagához, de valójában ez a kapcsolat sem váltja be igazán a hozzá fűzött reményeket. Nincs mese, Marian csak úgy szabadulhat egyre fullasztóbb helyzetéből, ha önmagán kezd el segíteni.
A regényt egyértelműen kapcsolatba hozhatjuk a feminizmussal, de véleményem szerint csak abban az értelemben, mely szerint tiltakozik az előre megírt szerepek és sorsok, a személyiség elnyomása ellen. Nem éreztem a könyvet radikálisnak vagy férfi-ellenesnek, sőt, a főhős lehetett volna akár egy férfi is, hiszen a Marian által megélt érzések, szerep- és identitáskonfliktusok bárkit érinthetnek. Azt sem éreztem egyébként, hogy Peter különösebben uralkodni akarna a nő felett vagy jelentősen elnyomná őt, a probléma tényleg az volt, hogy Mariannek egyszerűen nincs kiforrott személyisége, vágyai és céljai, csupán azt érzi, hogy mi rossz, de nem tudná megmondani, mi lenne a jobb annál. Sok értékelésben olvastam, hogy Marian karaktere ellenszenves vagy szánalmat ébresztő volt mások számára, én egész kellemesen elvoltam a társaságában, és közben reménykedtem, hogy végre képes lesz kitörni a saját börtönéből vagy őszintén szembenézni önmagával.
Azt megint meg kellett állapítanom, hogy Atwood remekül ír, bár bevallom, ebben a kötetben voltak olyan részek, ahol kicsit lankadt az érdeklődésem, de még így is azt mondom, hogy olvasmányos, érdekes történet. Volt benne egy-két hatalmas csúcspont (számomra ilyen volt Marian és Duncan első találkozása, vagy a fiú lakótársának értekezése az Alíz csodaországban alternatív értelmezéséről), amik jól kompenzálták a kicsit szürkébb részeket. Az biztos, hogy ha valaki jobban el szeretne mélyedni az írónő munkásságában, akkor ezt a regényt sem érdemes kihagyni, hiszen számos olyan társadalmi vagy pszichológiai kérdést felvet, amelyek napjainkban is aktuálisak. Én mindenesetre örülök, hogy egy újabb lépést tehettem a teljes életmű megismerése felé.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Mindenkinek, akit érdekelnek a lélektani jellegű történetek, szerepkonfliktusok.
Nyereményjáték:
Margaret Atwood mindig más témát vesz elő a regényeihez, elég sokszínű, fantáziadús író. Ezúttal a turnéállomásokon található egymondatos leírások alapján kell kitalálnotok, hogy éppen melyik regényére gondoltunk (egy regénye többször is előkerülhet a feladat során). A feladatotok az, hogy beírjátok a regény címét a Rafflecopter dobozába, a megfelelő helyre.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
Odüsszeusz és Pénelopé mítoszának megújítása izgalmasan eredeti formában.
Állomáslista:
Blogturné Klub
05. 26. Spirit Bliss Sárga könyves út
05. 28. Flora the Sweaterist
05. 30. Pandalány olvas
06. 01. Sorok között
06. 03. Utószó
06. 05. Never Let Me Go
06. 07. Booktastic Boglinc
06. 09. Csak olvass!
06. 11. Könyv és más
06. 13. Readinspo
06. 15. A Szofisztikált Macska
Megjegyzések
Megjegyzés küldése