A végzet tébolyult bögréje



Ismét megihletődtem, ezúttal Josh Malerman: A végzet tébolyult kereke című könyve által (az értékelésemet ITT olvashatod). Bár elég megosztó lett, én azoknak a táborát erősítem, akiknek bejön ez a borító, főleg a rajta látható félelmetes-szarvas szimbólum. Hát, kispárnának azért durva lenne, úgyhogy gondoltam, megkísérlek egy bögrét készíteni a kép alapján.

A dolog pont kapóra jött, ugyanis régóta szerettem volna kipróbálni a porcelán-filctollat, be is szereztem egyet a hobby-boltban. Ezen kívül már csak egy bögrére volt szükségem, amit igen jutányos áron zsákmányoltam a madaras szupermarketből. 


A mintát először ceruzával rajzoltam fel, csak ezután estem neki a filccel, így is látszik persze, hogy képtelen vagyok szabályos kört alkotni, de legalább emlékeztet rá. :) 
A kész bögrénkkel nincsen más teendőnk, mint 160 fokon 25 percre betenni a sütőbe, majd megvárni, amíg kihűl. Ha igaz, ezután még mosogatógépbe is betehetem (nincs mosogatógépem, de mindenesetre megnyugtató a tudat). 



Lényeg a lényeg, ha nem is lett tökéletes a kivitelezés, maga a technika elnyerte a tetszésemet, biztos, hogy fogok még kísérletezni vele. A bögre meg jó lesz majd munkahelyre, szerintem nagyon pedagógusos.:)




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések