Kirajzás

Fülszöveg:

A ​perui dzsungel mélyén egy fekete, gyorsan haladó áradat elnyel egy amerikai turistát. Több ezer kilométerrel odébb Minneapolisban egy FBI ügynök egy repülőgép-katasztrófa maradványait vizsgálva ijesztő felfedezést tesz. Az indiai Kanpurban szokatlan szeizmikus mintákat észlelnek egy földrengések előrejelzésével foglalkozó laborban. A kínai kormány balesetnek álcázva atomrobbantást végez az ország egy elszigetelt régiójában. A Washingtoni Egyetemre egy rejtélyes csomag érkezik Dél-Amerikából.

Az események nem csak rövid időn belül következnek be egymás után, de mint kiderül, össze is függnek. Ezekiel Boone debütáló regényében egy ősi, szunnyadó faj ébredése apokaliptikus katasztrófa felé sodorja a világot. A Kirajzás a horror egyik klasszikus témáját gondolja újra ötletesen – ahogy Peter Benchley a cápákkal, Michael Crichton a dinoszauruszokkal és James Herbert a patkányokkal keltette életre az ember egyik legősibb és legbensőbb félelmét, úgy Boone most a sokak által rettegett nyolclábúakkal mesél el egy hátborzongató történetet.

Véleményem:

Az Agave könyveivel általában nem szoktam mellényúlni, úgyhogy egyből felcsillant a szemem, amikor megláttam ennek a könyvnek a borítóját. Nyilván nem én leszek az a lány, aki kivételként erősíti a szabály, és nem sikítozik a pókoktól (főleg, hogy balatoni gigabrutál-szőrös-fekete vérpókokon szocializálódtam), de gondoltam, erős leszek és bátor, és juszt is elolvasom.

Aki arra számít, hogy ez egy amolyan „gigasárk verzusz dzsájent oktopusz”-féle, zsékategóriás, pókkal riogatós történet (mármint a történet a zsékategóriás, nem a pók), annak tulajdonképpen igaza is van, meg nem is.

Igen, mert ez tényleg egy végtelenül egyszerű, szimplán a paráinkra építő könyv, rettenetes túlzásokkal és kidolgozatlan karakterekkel.

És nem, mert mindennek ellenére van a regényben valami nehezen megmagyarázható, ami miatt nem hajítottam el az első 20 oldal után, hanem többé-kevésbé lelkesen végigolvastam.

A történet rengeteg különböző szállal indul, és a könyv rövidsége miatt nem is igazán tudunk hosszasan időzni egyiknél sem, mert mire felfogjuk, hol vagyunk, kivel és miért, már ugrunk is a másikra. Nekem alapvetően tetszett ez a fajta megoldás, ahogy a sok, látszólag teljesen különböző helyszín, szereplő és cselekmény végül szép lassan összetalálkozik a végkifejlethez közeledve. Nagyon filmszerű volt az egész, tökéletesen el tudtam képzelni, ahogy vasárnap este éppen ezt nézem a Film+-on egy tál pattogatott kukoricával.

Különösebb elemeznivaló, tanulság vagy őrületes karakterábrázolások nem nagyon akadnak, hiszen itt a hangsúly tényleg a pókokon van, lehet tőlük undorodni és félni annak rendje és módja szerint. Engem egy kicsit zavart, hogy a nyolclábúak az én ízlésemnek túl hihetetlennek voltak ábrázolva, és az is, hogy sok kérdésemre nem kaptam választ az előzményekkel kapcsolatban. A végét is kicsit összecsapottnak éreztem, szerintem elbírt volna még 30-40 oldalt a történet. Viszont ennek ellenére élveztem, kikapcsolt, elszórakoztatott, jó választás volt a nyaraláshoz.

Értékelésem: 5/3,5

Kinek ajánlom?

Ha valakinek nincsenek éppen magasabb elvárásai, szimplán egy kellemesen borzongató, kicsit undi horrort akar olvasni, annak szerintem teljesen jó választás.