Cameron Post rossz nevelése (értékelés és nyereményjáték)
Az Athenaeum Kiadó gondozásában idén februárban megjelenő Cameron
Post rossz nevelésében egy igen erőteljes új LMBTQ-regényt üdvözölhetünk.
Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel és ismerjétek meg ti is Cam-et! Ha
pedig mellette velünk játszotok, akkor a könyv egy példánya is a tiétek lehet!
Kiadó: Athenaeum, 2019
Oldalszám: 440 oldal
ISBN: 9789632932132
Eredeti cím: The Miseducation of Cameron Post
Eredeti cím: The Miseducation of Cameron Post
Fordító: Todero Anna
Fülszöveg:
Amikor a tizenéves Cameron Post szülei autóbalesetben
váratlanul meghalnak, a lány első, sokkoló reakciója a megkönnyebbülés. Az
suhan át az agyán, hogy hála az égnek sosem fogják megtudni, mit tett pár
órával korábban: a legjobb barátnőjével csókolózott a szénapadláson.
Cam a szülei halálát követően a mélyen vallásos nagynénjéhez
és jó szándékú, de reménytelenül régimódi nagyanyjához költözik. Tudja, hogy
attól kezdve egészen más lesz az élete. A Montana állambeli Miles Cityben a
túlélés két legfőbb alapszabálya: olvadj be, és hagyj békén másokat! Cam
mindkettő tökéletes szakértője lesz – de az érzéseit és vágyait nem tudja
magában elfojtani.
Egy napon a kisvárosba költözik Coley Taylor, a gyönyörű és
hibátlan cowgirl, aki az iskola legmenőbb srácának a barátnője. Coley és Cam
között váratlan, intenzív barátság alakul ki, amely, úgy tűnik, akár több is
lehet, mint barátság…
De amikor ez már-már reális lehetőséggé válik, Cameront
hideg zuhanyként éri a felismerés: csúnyán elárulták. Nagynénje drasztikus lépésre
szánja el magát annak érdekében, hogy „helyrehozza” az unokahúgát – az Isteni
Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont bentlakásos nevelőprogramjába küldi
őt.
A Cameron Post rossz nevelése egy felejthetetlen regény
önmagunk felfedezéséről és arról, hogy találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy a
saját szabályaink szerint éljük az életünket.
A regényből Chloë Grace Moretz főszereplésével
Sundance-nagydíjas film is készült.
Véleményem:
A regény fülszövege éppen elegendő volt ahhoz, hogy meggyőzzön, olvasni szeretném ezt a történetet. Nem feltétlenül (csak) az LMBTQ-téma miatt, hanem önmagában azért, mert a szívemhez legközelebb álló korosztállyal foglalkozik, illetve olyan kérdésekkel, dilemmákkal és problémákkal, melyek az identitás kialakításához, a személyiség formálásához és a felnőtté válás rögös útjához köthetők. Nagyon fontosnak tartom az ilyen könyveket, azt pedig még inkább, hogy el is jussanak a megfelelő célközönséghez, így én is igyekszem megismerni őket, hogy aztán tovább ajánlhassam olyanoknak, akikről tudom, jókor, jó helyen találná meg őket. A tavaly bemutatott filmadaptáció még inkább reflektorfénybe helyezte a regényt, szóval nagyon kíváncsi voltam, hogy van-e akkora lángja Cameron Post történetének, mint füstje.
Megmondom őszintén, rosszabbra számítottam, amikor a fülszövegben olvastam erről a gyógyítóközpontról. De utólag belegondolva nagyon tisztelem az írónőben, hogy nem a könnyebbik utat választotta, és nem egy olyan regényt írt, amiben démonizálja a keresztény iskola vezetőségét. Így sokkal árnyaltabbá és összetettebbé válik az a kép, miszerint alapvetően jó szándékú, a saját hitükben biztos emberek valóban segíteni próbálnak Cameronnak és a hozzá hasonló fiataloknak, csak éppen- és ez a legfontosabb - teljesen rossz módszerekkel és alapvetően (az én saját véleményem szerint) hibás alapelvek mentén teszik ezt. Az intézetet vezető Rick egészen szimpatikus karakter volt, és bár nem értek egyet azzal, amit képvisel, nem lehet egyértelműen ráhúzni a "rosszfiú" címkét. Nagyon szép volt például az a jelenet, amikor egy iskolai tragédia kapcsán az ő hite is érezhetően meginog, de legalábbis vállalja emberi esendőségét, miszerint ő sem mindentudó, és egyáltalán nem biztos, hogy helyesek a módszerei. Szerintem azzal, hogy egyik oldalt sem állította be a szerző feketének vagy fehérnek, sokkal érdemesebb a történet a továbbgondolásra, és mindenképpen levonhatunk belőle fontos tanulságokat, függetlenül attól, hogy egyébként mi a meggyőződésünk vallásról, kereszténységről, nemi identitásról.
A karaktereket tekintve kicsit vegyes érzéseim voltak. Érdekes, hogy pont a címadó Cameronhoz sikerült a legnehezebben utat találnom, sokáig úgy éreztem, hogy bár vele vagyok, valahogy mégsem értem őt igazán, mintha előlem is rejtegetné a legmélyebb gondolatait vagy érzéseit. Aztán a regény vége felé szépen megtört a jég, és úgy éreztem, igazán megismertem ezt az érzékeny, bátor és nagyszerű lányt. A többi szereplő közül az intézet vezetőit, Ricket és Lydiát találtam a legérdekesebbnek, leginkább azért, mert jó néha olyan szereplőkről olvasni, akikkel az ember nagyon nehezen azonosul. Igyekeztem nem elítélni őket, a hitüket és a meggyőződésüket az olvasás során (hiszen akkor én sem lennék különb, mint azok, akik ugyanígy ítélkeznek a homoszexualitás felett), inkább azt próbáltam továbbgondolni, milyen élettörténet vagy tapasztalatok vezetnek ahhoz, hogy valaki úgy gondolkodjon, mint ők. Az intézetben lakó többi fiatalt inkább csak érintőlegesen ismerjük meg, az ő történetük azonban éppen elég ahhoz, hogy átérezzük, mennyire könnyű tönkretenni egy gyermek énképét, biztonságérzetét vagy önbizalmát azzal, ha nem fogadjuk el, és ha rákényszerítjük, hogy más legyen, mint aki valójában.
A regény nagyon jól reflektál arra az állapotra is, amikor az ember tizenévesen sok mindent megkérdőjelez, keresi az igazságokat, amiket elfogadhat, és azt a megnyugtató világképet, amiben biztonságban érezheti magát. Jó példa erre Cameron viszonyulása Istenhez, aki a vallásos nevelés ellenére sem találja a saját hitét, aminek semmi köze ahhoz, hogy jó ember vagy sem, egész egyszerűen kamasz, aki folyamatosan keresi önmagát.
Örülök, hogy a súlyosabb mondanivaló vagy pillanatok ellenére mégsem lett egy nyomasztó regény, így bátran adnám bármelyik középiskolás kezébe, akár azért, mert érintett lehet a kérdésben, akár csak amiatt, hogy egy szép és elgondolkodtató történetet olvasson a fiatalokat érintő kérdésekről, útkeresésről. Nagyon kíváncsi lettem a filmre is, úgyhogy biztos, hogy arra is sort kerítek hamarosan, addig is azt hiszem, Cameron története még jó darabig velem marad.
Értékelésem: 5/4,5
Kinek ajánlom? Annak, aki elfogadó, annak, aki előítéletes, annak, aki hisz valamiben és annak, aki nem, annak, aki fél önmagától, és annak, aki még csak most keresi. Biztos, hogy mindannyian találnak benne olyasmit, amit eltehetnek útravaló gyanánt.
Nyereményjáték:
A regény fülszövege éppen elegendő volt ahhoz, hogy meggyőzzön, olvasni szeretném ezt a történetet. Nem feltétlenül (csak) az LMBTQ-téma miatt, hanem önmagában azért, mert a szívemhez legközelebb álló korosztállyal foglalkozik, illetve olyan kérdésekkel, dilemmákkal és problémákkal, melyek az identitás kialakításához, a személyiség formálásához és a felnőtté válás rögös útjához köthetők. Nagyon fontosnak tartom az ilyen könyveket, azt pedig még inkább, hogy el is jussanak a megfelelő célközönséghez, így én is igyekszem megismerni őket, hogy aztán tovább ajánlhassam olyanoknak, akikről tudom, jókor, jó helyen találná meg őket. A tavaly bemutatott filmadaptáció még inkább reflektorfénybe helyezte a regényt, szóval nagyon kíváncsi voltam, hogy van-e akkora lángja Cameron Post történetének, mint füstje.
Részlet a regény alapján készült filmből. Forrás: www.imdb.com
A nyolcvanas évek végén kezdődő történetben az írónő a forró, fülledt Kelet-Montanaba csöppent minket, ahol egyből a cselekmény sűrűjében találjuk magunkat. Az elbeszélő a tizenéves Cameron Post, aki akár átlagos lány is lehetne, ha nem veszítené el a szüleit egy tragikus balesetben. Ugyanakkor a tragédia forrása önmagában nem csupán az, hogy árva maradt: sokkal inkább az, hogy ez a szörnyűség éppen azon a napon történik, amikor Cameron megcsókolja a legjobb barátnőjét. Ez az esemény lesz az, ami az egész regény során meghatározó lesz, több szempontból is. Egyrészt elindítja a fiatal lányt egy olyan gondolkodási és önmeghatározási folyamatban, ahol a saját identitását és boldogulását keresi, másrészt a két történés összekapcsolódása olyan mély bűntudatot alakít ki benne, ami teljesen beleépül a személyiségébe.
Cameront ezután konzervatív és vallásos nagynénje kezdi nevelni, akivel tulajdonképpen nem rossz a kapcsolata, a lány mégis úgy érzi, nem lehet hozzá teljesen őszinte a saját magát érintő dilemmák és szorongások kapcsán. Azokban az időkben (és persze nem csak az idő a lényeges ebből a szempontból, hanem az is, hogy Montana államában inkább a klasszikus nemi szerepek dominálnak) még egyáltalán nem volt elfogadott, ha valaki a saját neméhez vonzódik, így Cameron esetében szóba se jöhet, hogy érzéseit nagy dobra verje. Főleg úgy, hogy ő maga is hajlamos elhinni, hogy azok mocskosak és nem helyénvalók, és hogy szülei halála a jól megérdemelt büntetése azért, mert nem képes úgy viselkedni, ahogy azt elvárják tőle.
Cameron próbál beilleszkedni és megfelelni ezeknek a vélt és valós elvárásoknak, mégis időről időre beigazolódik, hogy vonzalma a lányok iránt nem csak pillanatnyi fellángolás. A végzetes láncreakció akkor indul be, amikor összebarátkozik a szép és népszerű Coley-val, akivel néhány gondtalan nyári estén több is kialakul köztük barátságnál. Amikor nagynénje (és kisváros lévén mindenki más is) tudomást szerez Cameron "ferde hajlamáról", elhatározza, hogy az egyre népszerűbb átnevelő-intézetbe, az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpontba küldi a lányt. Innentől lesz igazán izgalmas a történet, hiszen követhetjük Cameront egy olyan úton, ahol mindenáron meg akarják győzni saját hibásságáról és bűnösségéről, és drukkolhatunk, hogy végül igazi személyisége és identitása győzedelmeskedjen.
"– Szerinted bajba kerülünk, ha megtudja valaki?– Igen – vágtam rá, mert bár soha senki nem intett kifejezetten arra, hogy ne csókoljak meg lányokat, erre nem is volt szükség. A lányok fiúkkal szoktak csókolózni – ezt láttuk az osztályban, a tévében, a filmekben, a világban. Ez volt a dolgok menete: fiúk és lányok csinálták ezt, minden másban volt valami fura. "
Cameron próbál beilleszkedni és megfelelni ezeknek a vélt és valós elvárásoknak, mégis időről időre beigazolódik, hogy vonzalma a lányok iránt nem csak pillanatnyi fellángolás. A végzetes láncreakció akkor indul be, amikor összebarátkozik a szép és népszerű Coley-val, akivel néhány gondtalan nyári estén több is kialakul köztük barátságnál. Amikor nagynénje (és kisváros lévén mindenki más is) tudomást szerez Cameron "ferde hajlamáról", elhatározza, hogy az egyre népszerűbb átnevelő-intézetbe, az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpontba küldi a lányt. Innentől lesz igazán izgalmas a történet, hiszen követhetjük Cameront egy olyan úton, ahol mindenáron meg akarják győzni saját hibásságáról és bűnösségéről, és drukkolhatunk, hogy végül igazi személyisége és identitása győzedelmeskedjen.
Megmondom őszintén, rosszabbra számítottam, amikor a fülszövegben olvastam erről a gyógyítóközpontról. De utólag belegondolva nagyon tisztelem az írónőben, hogy nem a könnyebbik utat választotta, és nem egy olyan regényt írt, amiben démonizálja a keresztény iskola vezetőségét. Így sokkal árnyaltabbá és összetettebbé válik az a kép, miszerint alapvetően jó szándékú, a saját hitükben biztos emberek valóban segíteni próbálnak Cameronnak és a hozzá hasonló fiataloknak, csak éppen- és ez a legfontosabb - teljesen rossz módszerekkel és alapvetően (az én saját véleményem szerint) hibás alapelvek mentén teszik ezt. Az intézetet vezető Rick egészen szimpatikus karakter volt, és bár nem értek egyet azzal, amit képvisel, nem lehet egyértelműen ráhúzni a "rosszfiú" címkét. Nagyon szép volt például az a jelenet, amikor egy iskolai tragédia kapcsán az ő hite is érezhetően meginog, de legalábbis vállalja emberi esendőségét, miszerint ő sem mindentudó, és egyáltalán nem biztos, hogy helyesek a módszerei. Szerintem azzal, hogy egyik oldalt sem állította be a szerző feketének vagy fehérnek, sokkal érdemesebb a történet a továbbgondolásra, és mindenképpen levonhatunk belőle fontos tanulságokat, függetlenül attól, hogy egyébként mi a meggyőződésünk vallásról, kereszténységről, nemi identitásról.
Részlet a regény alapján készült filmből. Forrás:
www.imdb.com
A karaktereket tekintve kicsit vegyes érzéseim voltak. Érdekes, hogy pont a címadó Cameronhoz sikerült a legnehezebben utat találnom, sokáig úgy éreztem, hogy bár vele vagyok, valahogy mégsem értem őt igazán, mintha előlem is rejtegetné a legmélyebb gondolatait vagy érzéseit. Aztán a regény vége felé szépen megtört a jég, és úgy éreztem, igazán megismertem ezt az érzékeny, bátor és nagyszerű lányt. A többi szereplő közül az intézet vezetőit, Ricket és Lydiát találtam a legérdekesebbnek, leginkább azért, mert jó néha olyan szereplőkről olvasni, akikkel az ember nagyon nehezen azonosul. Igyekeztem nem elítélni őket, a hitüket és a meggyőződésüket az olvasás során (hiszen akkor én sem lennék különb, mint azok, akik ugyanígy ítélkeznek a homoszexualitás felett), inkább azt próbáltam továbbgondolni, milyen élettörténet vagy tapasztalatok vezetnek ahhoz, hogy valaki úgy gondolkodjon, mint ők. Az intézetben lakó többi fiatalt inkább csak érintőlegesen ismerjük meg, az ő történetük azonban éppen elég ahhoz, hogy átérezzük, mennyire könnyű tönkretenni egy gyermek énképét, biztonságérzetét vagy önbizalmát azzal, ha nem fogadjuk el, és ha rákényszerítjük, hogy más legyen, mint aki valójában.
A regény nagyon jól reflektál arra az állapotra is, amikor az ember tizenévesen sok mindent megkérdőjelez, keresi az igazságokat, amiket elfogadhat, és azt a megnyugtató világképet, amiben biztonságban érezheti magát. Jó példa erre Cameron viszonyulása Istenhez, aki a vallásos nevelés ellenére sem találja a saját hitét, aminek semmi köze ahhoz, hogy jó ember vagy sem, egész egyszerűen kamasz, aki folyamatosan keresi önmagát.
"De bármilyen alkalomról is volt szó, mindig az lett a vége, hogy hamisnak éreztem a dolgot, mintha csak eljátszanám a kapcsolatot Istennel, ahogy a gyerekek szoktak papás-mamást vagy boltost vagy egyebet játszani, de igazából nem volnék kapcsolatban vele. Tudtam, hogy itt kéne bejönnie a képbe a hitnek, és hogy elvileg a hittől, a valódi hittől lesz több az egész, mint egyszerű színlelés. De énbennem nem volt ilyen hit, és nem tudtam, honnan szerezhetnék, hogyan, és akarom-e egyáltalán."
Örülök, hogy a súlyosabb mondanivaló vagy pillanatok ellenére mégsem lett egy nyomasztó regény, így bátran adnám bármelyik középiskolás kezébe, akár azért, mert érintett lehet a kérdésben, akár csak amiatt, hogy egy szép és elgondolkodtató történetet olvasson a fiatalokat érintő kérdésekről, útkeresésről. Nagyon kíváncsi lettem a filmre is, úgyhogy biztos, hogy arra is sort kerítek hamarosan, addig is azt hiszem, Cameron története még jó darabig velem marad.
Értékelésem: 5/4,5
Kinek ajánlom? Annak, aki elfogadó, annak, aki előítéletes, annak, aki hisz valamiben és annak, aki nem, annak, aki fél önmagától, és annak, aki még csak most keresi. Biztos, hogy mindannyian találnak benne olyasmit, amit eltehetnek útravaló gyanánt.
Nyereményjáték:
Cam életében és önmaga megismerésében meghatározó szerepet
játszanak a filmek. A VHS-korszak korlátai mára eltűntek, így ha Cam ma lenne
fiatal, sokkal több lehetősége adódna a különböző LMBTQ-témájú filmek
megtekintésére. Minden állomáson találtok egy olyan filmből kivágott képet, ami
ezt a témát dolgozza fel. A feladat egyszerű, ismerjétek fel, hogy melyik
filmben látható a kép és írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban
javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre,
ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre
postáz.)
Feladvány:
Állomáslista:
02. 17. - Könyv és más
02. 19. - Nem félünk a könyvektől
02. 21. - Ambivalentina
02. 23. - Hagyjatok! Olvasok!
02. 25. - Kelly és Lupi olvas
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
VálaszTörlés