HiSztorik- Ferenc K. Zoltán: Az ördög evangéliuma

 

Ferenc K. Zoltán: Az ördög evangéliuma
Underground, Budapest, 2021
ISBN: 9789635741007


Fülszöveg:

1963 tavaszán Budapest lakossága nyugodtan készülhetett a felszabadulás ünnepére. Az utcákon rend volt és fegyelem, a gyárakban munka, otthon pedig család és étel várta az embereket. Senki sem hitte volna, hogy a városban szörnyű gyilkosság történhet. Egy megcsonkított nő holttestére bukkannak, körülötte pedig vérrel festett szimbólumokra. A párt azonnali hírzárlatot rendel el, az ügyet pedig két veterán nyomozóra, Benkő Miklósra és Fehér Zoltánra bízzák.
Eközben Fehér Zoltán felesége Zsuzsanna, a Magyar Nemzet újságírója titokban nyomozni kezd, hogy megtalálja az elkövetőt, ám hamar rá kell döbbennie, hogy ezúttal nem egy elszigetelt esetről van szó, hanem olyasmiről, ami a kommunista paradicsomban nem történhet meg: egy rituális gyilkosságsorozatról. Az események forgatagában mindenkiben ugyanaz a kérdés merül fel. Ki fog végezni velük előbb, az állam vagy a gyilkos?
Egy rituális gyilkosságsorozat története a kora Kádár-korszakból, ahol mindenkinek súlyos titkai vannak, ahol mindenki fél igazat mondani és ahol nem minden fohász az Úrhoz szól…

Véleményem:

Egy jó történelmi krimi megírásához nem elegendő kitalálni egy izgalmas bűnügyi történetet, szükséges egy hitelesen megfestett korrajz is, ami beható ismereteket feltételez nemcsak az adott korra jellemző mindennapi életről, de az irodalmi jelen társadalmi és politikai sajátosságairól is. Ferenc K. Zoltán nemrég megjelent új regénye, Az ördög evangéliuma szerintem mindkét kritériumnak megfelel. Remekül illeszti be a rituális gyilkosságoknak tűnő bűntettek utáni nyomozás történetét a Kádár-korszak nyomasztó légkörű szocialista valóságába. Ugyan a szereplők kitalált személyek és a cselekmény is teljes mértékben fiktív, a szerzőnek sikerült egy olyan intenzív korhangulatot teremtenie, ami valóság-szagúvá teszi a leírt borzalmakat. A regény mindvégig feszültséggel teli, a horror elemeket is felvonultató gyilkosságsorozat felderítése mellett tragikus emberi sorsokkal és megoldhatatlan morális konfliktusokkal is szembe kell néznie az olvasónak.
„Ez a Magyar Népköztársaság. Itt senki sem tiszta, mindenkinek mocskos kis titkai vannak”

 A regény jellemzően cselekményközpontú, a történet több szálon, leginkább a szereplők tettein és párbeszédein keresztül bontakozik ki. Feszes a tempó, folyamatosan történik valami, a leíró részek minimálisak, csak a legszükségesebbekre korlátozódnak. Ennek ellenére rendkívül impresszív írás, képes volt intenzív, mély benyomásokat kelteni bennem. Karakterei egytől-egyig gyarló emberek, akik sötét titkokat hordoznak, és akik nemcsak a múltjukat szenvedték meg, hanem a jelenüket is. A rendszer ugyan már nem törekszik totális diktatúrára, de a kialakult szocialista rend ellen továbbra is tilos nem csak cselekedni, de felszólalni is. Számos morális kérdés felvetődik a lapokon, melyek többször elgondolkodtattak olvasás közben. Az ember óhatatlanul is átérzi a szereplők erkölcsi dilemmáit, miszerint szívük azt súgja, álljanak ellent, ugyanakkor az ész a megalkuvás pártján áll, életösztönük azt diktálja, hogy a rendszer kiszolgálói legyenek. Sajnáltam őket, azonosulni azonban egyik karakterrel sem sikerült. Igazán egyikük sem emelkedett a többiek fölé sem morális, sem dramaturgiai szempontból, ugyanakkor mindegyikük valami tipikusat képvisel, lényeges szerepet tölt be a történetben.

Nemcsak az egyes szereplők, de maga a krimi-szál is dacol a rendszerrel. Mert mikor a hatalom erős kézzel irányítja az élet legtöbb szegmensét, és az utcai bűnözés szinte megszűnik létezni, a tökéletes szocialista realitásban egyszerűen nem létezhet sorozatgyilkos. Nem csoda, ha a rendszer minden követ megmozgat, hogy végére járjon az ügynek, nem válogat az eszközökben. Teljes a hírzárlat, ugyanakkor a felettes elvtársak azonnali eredményeket várnak az ügyre kirendelt nyomozóktól, akiknek nem csak a fantomként mozgó gyilkost kell mihamarabb elfogniuk, de az ügy felgöngyölítése közben saját és családjuk biztonságáról is gondoskodniuk kell. Fordulatokban nincs hiány, többször meglepett és meghökkentett a regény történetvezetése. A szerző nem kíméli szereplőit, senkinek sincs bérelt helye az utolsó oldalakon.


Örömmel konstatáltam, hogy a szerző írásmódja jelentőset fejlődött az első regénye óta, most már csak néhány szóismétlés volt, ami halványan éreztette rutintalanságát. Szerencsére a kötet gondozása is nagymértékben javult, az igényes kivitel és a kifejező borító méltó megjelenést biztosít a tartalomnak. Ugyan a történet két szereplője – Fehér Zoltán és Neumann Ferenc – is ismerős volt A Halál Színe Vörös-ből, mégsem lehet folytatásaként értékelni ezt a kötetet. Önállóan olvasható, teljes értékű élményt nyújt önmagában is.

Bevallom őszintén, kicsit féltem a rituális gyilkosságok témájától, mert nem könnyű megtalálni a hatásosság és a még hihető mozgatórugók egyensúlyát, és könnyen oltári nagy baromság is kisülhet belőle. Szerencsére ez most nem következett be. Összességében tetszett a regény, számszerűsítve egy tízes skálán 9 pontra értékelem. Ajánlom mindenkinek, aki nem riad vissza a véresebb jelenetektől, sem egy csöppnyi okkultizmustól, és szívesen részt vesz egy röpke időutazáson a 60-as évekbeli Budapestre.

Köszönöm szépen Ferenc K. Zoltánnak a kötetet!


Jehuka




Megjegyzések