An Enchantment of Ravens – Hollók varázslata (értékelés és nyereményjáték)
A Margaret Rogerson rajongók legnagyobb örömére a Kossuth Kiadó jóvoltából egy újabb kötet jelent meg az írónőtől. Ha hozzánk hasonlóan titeket is elvarázsolt a szerző, akkor csatlakozzatok hozzánk és ismerjük meg közösen a Hollók varázslatát. Tartsatok velünk, legyünk társai Isobelnek és Varúnak és nyerjétek meg a Kossuth Kiadó által felajánlott nyereménykönyvet!
Kiadó: Kossuth Kiadó, 2025
Oldalszám: 352 oldal
ISBN: 9789636365417
Eredeti cím: An Enchantment of Ravens
Fordította: Rusznyák Csaba
A könyvet ITT tudod megrendelni!
OLVASS bele!
OLVASS bele!
Fülszöveg:
Egy tehetséges festőnek a sarkára kell állnia a tündebíróság ősi erejével szemben
Isobel művészi őstehetség, aki veszélyes ügyfeleknek dolgozik: vészjósló tündenépeknek, halhatatlan lényeknek, akik nem tudnak anélkül kenyeret sütni vagy tollal papírra írni, hogy ne omlanának porrá. Iszonyatosan vágynak az emberi kézművesség fortélyaira. Isobelt pártfogásába veszi egy királyi sarj, Varjú, az őszi herceg, azonban a lány szörnyű hibát követ el, ami a herceg életébe kerülhet.
Isobel és Varjú egymásra vannak utalva a túlélés érdekében; kényszerű szövetségükből egyre erősödő bizalom sarjad, ami sérti a tündenépek könyörtelen törvényeit. Immár egyikük élete sem ér egy fabatkát sem, hacsak Isobel nem tudja a művészi tehetségét a tündebíróság ellen kamatoztatni.
Ha lenyűgözött a Könyvek varázslata vagy izgalomba hozott A Thorn-udvarház rejtélye, ezt az új kötetet egyszerűen nem hagyhatod ki – a szerző most is mesterien szövi a történet fonalát!
Véleményem:
Nem olvastam korábban Margaret Rogersontól, igazából újonnan megjelent könyve, a Hollók varázslata is azért került a látóterembe, mert nagyon megfogott a különleges hangulatú, meseszép borítójával. Ehhez jött hozzá, hogy szeretek olyan tündéres történeteket olvasni, ahol ezen lények ábrázolása közelebb áll a hagyományos folklórhoz, mint a habkönnyű mesékhez, ez a kötet pedig pontosan ilyennek ígérkezett. Kicsi félsz ugyan volt bennem a nagyon vegyes vélemények miatt, és abszolút benne volt a pakliban, hogy végül csalódni fogok, de nagy megkönnyebbülésemre a végső mérleget tekintve határozottan azoknak a táborát erősítem, akiknek bejött ez a történet.
Tizenhét éves főszereplőnk, Isobel egy Szeszély nevű faluban él, ahol az emberek mellett különböző tündék is jelen vannak. Ezekkel a lényekkel azonban nagyon óvatosan kell bánni és kapcsolatba kerülni, ugyanis számukra az emberi élet nem ér túl sokat, és amikor csak lehetőségük adódik rá, csalfa alkuikkal, csillogó ígéreteikkel pillanatok alatt tőrbe csalják a gyanútlan áldozatokat. Isobel évek óta abból él, hogy a festőtehetségét kamatoztatja, és mivel a tündék semmilyen Fortélyra nem képesek (azaz nem képesek semmit alkotni), értékes bűbájokkal fizetnek a lány portréiért. Egy nap különleges megrendelő érkezik Isobelhez az őszi herceg, Varjú személyében. Míg a fiú portréját készíti, főhősünk meglát valami olyasmit benne, amit még senki más, ennek ábrázolása viszont nem arat osztatlan sikert a herceg szemében. Hirtelen felindulásában magával rángatja a lányt, hogy az udvarában számoltassa el arcátlanságáért, de útjuk közben egyrészt sokkal közelebb kerülnek egymáshoz, mint azt lehetségesnek tartották, másrészt keresztezik más tündeudvarok képviselőinek terveit is. Bár nem értjük, pontosan miért, de szép lassan kikristályosodik, hogy a tündék világában is összeomlóban van a törékeny egyensúly, Isobel pedig hirtelen azon kapja magát, hogy ezen kényes viszonyok között, tojáshéjakon lépkedve kell küzdenie minden ravaszságával és tehetségével az életéért - és a szerelméért is.
Nagyon érdekesen indult a történet. Van, amikor egy szerző nem bonyolódik hosszas magyarázkodásba, világépítésbe, egyszerűen csak lepottyant minket az általa teremtett univerzumba, és arra ösztökél, hogy néhány elejtett megjegyzés és a kontextus alapján következtessük ki, milyen is ez a világ és milyen viszonyok uralkodnak benne. Nekem ezzel alapvetően nincs is bajom addig, amíg esélyem van a felzárkózásra, és az első jó néhány fejezet alatt úgy éreztem, sínen is vagyok ezzel kapcsolatban. Tetszett a Fortélyok ötlete, az, hogy egy ilyen hétköznapi, emberi dolog mennyire értékes lehet a halhatatlan lények szemében, ahogy az is, hogy az írónő valami elképesztő líraisággal és szépséggel beszéli el a történetet.
Aztán következett egy kisebb mélypont, valahol ott, ahol Varjú és Isobel az erdőt járták, nem igazán volt érthető számomra, hová tartanak és miért, kik fenyegetik őket és mi okból. Nagyon hiányzott, hogy rendesen el legyen magyarázva a tündék udvarainak viszonyrendszere, vagy legalább az, hogy Varjú hol helyezkedik el ezen a viszonyrendszeren belül, mert így tényleg úgy tűnt, mintha csak fejezeteken keresztül bóklásztak volna egyik pontból a másikba, amíg meg nem érkeznek valahová, ahová el sem akartak menni. Ami viszont ezután következett, az megint nagyon erősre sikeredett, miután hőseink megérkeznek a tavaszi tündék otthonába. Szerintem soha más regényben nem éreztem azt, hogy ennyire hátborzongatóan, hitelesen ábrázolja a szerző a tündék nem evilági voltát, a felszínen csillogó szépség és a felszín alatti rothadás kontrasztját. Néhol egészen horrorisztikus jeleneteket kapunk, de ezeket is olyan szépen és érzékletesen írja le Rogerson, hogy éreztem az illatokat, ízeket, egyszerre csodáltam és borzongtam az előttem kibontakozó jeleneteket. A tündék efféle kettőssége, illetve a halandó világ iránti sóvárgásuk tökéletesen átjött, és talán ez volt az, ami miatt nekem azzal sem volt nagy bajom, hogy Varjú és Isobel szerelme kicsit hirtelennek, megalapozatlannak érződik. Varjú részéről számomra ez a fentiek miatt is alá volt támasztva, Isobel pedig maga is megfogalmazza egy ponton, hogy nem teljesen biztos benne, hogy a fiút szereti, vagy annak az érzésnek az ígéretét, hogy a világ többet, mást is tartogathat számára, mint amiben eddig reménykedett. Persze, ettől függetlenül én is hiányoltam némi mélységet a kapcsolatukból, de mivel éreztem, hogy az írónő abszolút tudatosan és szándékosan nem akarja tünde szereplőit emberinek ábrázolni, nem is vártam el, hogy például Varjú emberi módon viselkedjen, érezzen.
Összességében tehát nagyon vegyesek a benyomásaim, viszont ilyenkor azt szoktam mérlegelni, hogy adott-e a történet olyasmit, amit értékesnek gondolok, és amit más regénytől nem kaptam meg korábban. Erre pedig igennel kell válaszolnom, mert a hibái ellenére is mind a tíz ujjamat megnyaltam amiatt, ahogyan a tündék udvarát, illúzióik működését, kétségbeesett sóvárgását és önzőségét ábrázolta az írónő. Sajnálom, hogy a világépítés és a háttér nem lett egy kicsit jobban kidolgozva, mert simán lehetett volna egy tökéletes, tündéres ifjúsági fantasy, de ezzel együtt sem vagyok elégedetlen, és szeretnék majd próbát tenni Margaret Rogerson más regényeivel is.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki szívesen olvasna egy olyan történetet, aminek a középpontjában nem a könnyedebb, hanem a sötét mesék tündérei állnak.
Nyereményjáték:
Ha figyelmesen megnézitek a kiadó oldalát akkor láthatjátok, hogy egy beleolvasó is készült a kötethez. Mostani játékunkban ezt a dokumentumot hívjuk segítségül. Minden állomáson találtok egy kérdést, nektek pedig nincs más dolgotok, mint az adott sorba beírni a megfelelő választ.
(Figyelem! A sorsoló program észleli az azonos IP címről érkező válaszokat, és csalás gyanújával hosszú távon kizárásra kerülnek a több lehetőséget igénybe venni vágyók! A játék utolsó állomását követő 3. napig tudjátok beküldeni a válaszaitokat, nem tudjuk hosszabbítani a turnékat! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
Kinek a látogatására számíthat Isobel?
Állomáslista:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése