Esőisten (értékelés és nyereményjáték)

 

Mi történik, ha egy rozsdás kerti csap hirtelen esőt fakaszt? Jonas Karlsson Esőisten című, új regénye erre a kérdésre keresi a választ, miközben egy gyászoló, nyugdíjas rendező történetén keresztül, a mágikus realizmus eszközeivel mesél nekünk az élet dolgairól. Tartsatok két bloggerünkkel ennek a hangulatos kötetnek a miniturnéjára, válaszoljatok a kérdésekre és nyerjétek meg az Athenaeum Kiadó által felajánlott példányt!

Kiadó: Athenaeum Kiadó, 2025

Oldalszám: 224 oldal

ISBN: 9789635435098

Eredeti cím: Regnmannen

Fordította: Papolczy Péter

A könyvet ITT tudod megrendelni!

Fülszöveg:

Ingmar, az özvegy, nyugdíjas rendező sok örömöt lel felesége rózsakertjében, amely idővel visszaadja az életkedvét is. A nyár szokatlanul forró, eső régen nem esett már, a településen nagy a szárazság, a rózsáknak pedig szükségük van a vízre. A férfi egy napon a kertben, a bozót és a gaz között talál egy régi, rozsdás kerti csapot, amelyről kiderül, hogy váratlan tulajdonságokkal bír…

A könyvből filmet készít Hannes Holm, Az ember, akit Ovénak hívnak című film rendezője.

Véleményem:

Nagyon szeretem Fredrik Backman regényeit, és ennek a szerelemnek lett egy olyan hozadéka is, hogy az elmúlt években kifejezetten szívesen választok svéd szerzők kötetei közül olvasmányt magamnak. Jonas Karlsson nevét korábban nem ismertem, de Esőisten című könyvének kicsit szürreális borítója és keserédesnek ígérkező fülszövege felkeltette az érdeklődésemet. Nos, a keserédes élményt meg is kaptam, bár végül egészen máshol voltak ennek a történetnek a súlypontjai, mint amire eredetileg számítottam. Ugyanakkor egy igazán izgalmas gondolatkísérletre csábít minket, melynek során az élet számos fontos kérdését érinthetjük. 

A történet főszereplője az özvegy színházi rendező, Ingmar, aki felesége halála óta nem igazán találja a helyét a világban. Magányát egyedül az enyhíti valamennyire, hogy az egyre elburjánzóbbá váló kertjében gondozza felesége rózsáit, hogy legalább ilyen formában fenntartsa kettejük kapcsolatának emlékét. Azon a nyáron, amikor a regény játszódik, Svédországot éppen hosszan tartó aszály sújtja, Ingmar pedig elkezd kutakodni a kert elgazosodott részein, mert úgy emlékszik, mintha lenne valahol egy csap, ami valamilyen tóból veszi a vizet. A régi, rozsdás csapot meg is találja, amikor azonban elfordítja, drámai felfedezést tesz: a csap megnyitásával ugyanis hirtelen elered az eső. 

Ez az alaphelyzetünk, ahonnan ez a kicsit melankolikus, kicsit abszurd történet indul, és tulajdonképpen minden ezt követő fejezet egy-egy stációját írja le ezen nem mindennapi történés következményeinek. Ingmar először maga is szkeptikus, véletlen egybeesést gyanít, később azonban, ahogy újra meg újra próbára teszi a csap hatalmát, már nem tagadhatja az összefüggést. A kezdeti mókás kísérletezéseket szép lassan leváltja a vágy, hogy valakinek eldicsekedhessen különleges képességével, ami kezdetben csak egy kotnyeles szomszédra korlátozódik, később azonban kiegészül a helyi önkormányzati közgyűlés vezetőjével is, aki éppen a felbőszült gazdákat próbálja csitítani. Ingmar számára egyre nehezebben kézben tartható ez az újfajta hatalom, főleg, miután ráébred arra, hogy ez az erő nem egészen egyirányú. Hiszen, ha nem képes együttműködni a természet eme rejtett, titkos akaratával, akkor hamarosan minden a visszájára is fordulhat. 

A konkrét cselekmény szintjén nem történik igazából túlságosan sok minden, ennél izgalmasabb Ingmar belső utazása, pontosabban azok a stációk, amiken végigmegy. Olvasóként számtalan olvasatot találhatunk az eső csinálásának szimbólumában, én leginkább a kontroll megtalálásának és elvesztésének lélektani hatásainak ábrázolását éreztem erősnek a történetben. A kötet elején nagyon erősen átjött a férfi magánya és gyásza, az az esetlenség, ahogy igyekszik újradefiniálni önmagát egy valaha volt egész megmaradt részeként, illetve tetszett az egész borongós, elmélkedős hangulata. Ugyanakkor később sajnos, főleg, amikor bejött az önkormányzati dolgozó, Anette karaktere is a képbe, egy jó időre elveszített a szerző, nem igazán értettem, hogy a nő gondolatmeneteit hová szeretné pontosan kifuttatni. Később, amikor Ingmar és a fia, Erik közötti kapcsolaton és újrakapcsolódáson lett a hangsúly, megint visszaszerezte az érdeklődésemet, és alapvetően a végkifejlettel is elégedett voltam. Talán az hiányzott, hogy egy kicsit legyen "valamilyenebb" a történet, mindegy lett volna, hogy ez több humort, több drámát, több gyászt vagy több varázslatot jelent, mert így kicsit úgy éreztem, hogy több dologba belekaptunk, de valahogy egyiknek sincs igazi mélysége. 

Mindezekkel együtt is azt gondolom, hogy az Esőisten különleges, hangulatos olvasmány, ami kellően elvont ahhoz, hogy sokan, sokféle jelentést fedezzünk fel benne. A svéd regényekben általam kedvelt különc, furcsa karakterekből itt sem volt hiány, ahogy a keserédes jelenetekből sem. Kedvenccé nem vált sajnos, de most úgy érzem, hogy a jövőben még szívesen próbát tennék az író más köteteivel is. Őszi-téli bekuckózós, elmélkedős olvasmánynak szerintem tökéletes, szóval ha valaki ilyesmit keres, bátran adjon neki egy esélyt.

Értékelésem: 5/4

Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki szereti a mágikus realizmust, illetve a kicsit abszurd, melankolikus, elgondolkodtató történeteket. 

Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban az Athenaeum Kiadó újdonságaiból szemezgetünk. Minden állomáson találtok egy-egy idézetet, a ti feladatotok pedig, hogy a könyv címét beírjátok a Tally doboz megfelelő helyére!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány:

"A délutáni nap az udvarra tűzött, az udvarra, ahol csak egyetlen eperfa vetett árnyékot egy aprócska házikóra, hogy a nyári hőséget enyhítse."

 

Állomáslista:

10.20. Könyv és más

10.22. KönyvParfé extra

10.24. KönyvParfé