A boldogságnak nyolc karja van (értékelés és nyereményjáték)
Ha eddig nem szeretted a polipokat, akkor azért, ha pedig szeretted, akkor azért olvasd el Shelby Van Pelt vadonatúj regényét, mely a General Press Kiadó jóvoltából jelent meg magyarul. A boldogságnak nyolc karja van ugyanis bebizonyítja, hogy a boldogság és a szeretet a legváratlanabb helyről is felbukkanhat! Tarts bloggereinkkel, és ha velünk játszol, megnyerheted a könyv egy példányát is!
Kiadó: General Press, 2022
Oldalszám: 384 oldal
ISBN: 9789634526728
Eredeti cím: Remarkably Bright Creatures
Fordította: Gieler Gyöngyi
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
Elbűvölő, szellemes és letehetetlen történet barátságról, számvetésről és reményről, középpontjában egy özvegy és egy óriáspolip valószínűtlen kapcsolatával.
A hetvenéves Tova Sullivan mindig is azt vallotta, hogy az a legjobb terápia, ha az ember elfoglalja magát. Így hát amikor a férje meghal, ő takarítói állást vállal a Sowell Bay-i Akváriumban. Úgy érzi, az akvárium néma lakóinak a társaságában megnyugszik a lelke.
Az egyik esti műszak alkalmával Tova megmenti a tartályából rendszeresen kiszökő, mérhetetlenül kíváncsi csendes-óceáni óriáspolipot, Marcellust. A polip és az asszony barátságot köt, és Marcellus, aki a fogságban töltött évek során remek megfigyelőképességre tett szert, elhatározza, hogy fényt derít Tova múltjának legnagyobb rejtélyére: a fia eltűnésére. Vajon sikerül felszínre hoznia az igazságot, mielőtt túl késő lenne?
AZ AMAZON 2022 EDDIGI LEGJOBB KÖNYVEI LISTÁJÁNAK ELSŐ HELYÉRŐL
Véleményem:
Ha egy megható, elgondolkodtató történetben szerepet játszanak valamilyen formában az állatok, arra én általában kíváncsi szoktam lenni. A tengeri állatokkal meg aztán pláne szerencsém szokott lenni, gondoljunk csak a Suzy és a medúzákra, ami annak idején nagyon belopta magát a szívembe. Shelby Van Pelt bemutatkozó regénye, A boldogságnak nyolc karja van egy olyan történetnek ígérkezett, ami egyszerre szívmelengető, humoros és megindító, és szerencsére nagyrészt azt is kaptam tőle, amit vártam. Talán valami egész kicsit plusz hiányzott ahhoz, hogy felkerüljön az idei kedvenceim közé, de ettől függetlenül is kiemelkedő kötetnek tartom a mostanában megjelent regények sorában.
A történet elején megismerjük a hetvenéves Továt, aki özvegyasszonyként, hogy hasznosan és tartalmasan töltse az idejét, takarítói állást vállal a Sowell Bay-i Akváriumban. Munkáját precízen és aprólékosan végzi, mindig van egy-két jó szava az itt élő állatokhoz, különösen a Marcellus névre hallgató óriáspoliphoz. Szép lassan egyre többet megtudunk Továról, többek között azt is, hogy évekkel ezelőtt hatalmas veszteség érte, amikor tizennyolc éves fiát elveszítette. Egy gyermek halála önmagában is szörnyű tragédia, az asszony számára azonban még nagyobb fájdalmat okoz, hogy sosem derült ki, mi történt pontosan a fiúval, hogyan ragadta magához a tenger és miért. Tova gyásza és fájdalma se nem harsány, se nem tolakodó, inkább csak meglapul a felszín mögött, és az egyébként is zárkózott nőt csak nagyon apró lépésenként ismerhetjük meg jobban. A regény másik főszereplője a harmincéves Cameron, aki felnőtt férfi létére nem igazán tud semmit felmutatni az életében. Édesanyja kiskorában elhagyta, nagynénje nevelte fel, és bár nagyon eszes és találékony fiatalember, csak sodródik az életben, nem tud megtartani egyetlen állást vagy kapcsolatot sem. És akkor ott van a harmadik főszereplőnk, aki nem más, mint a már említett óriáspolip, Marcellus. Az írónő nagyon izgalmas módon neki is adott saját nézőpontot és gondolatokat, ezzel csempészve egy csipetnyi mágikus realizmust a történetbe. A könyv fejezeteiben haladva a három főszereplő sorsa egyre jobban összefonódik, hogy aztán elgondolkodtató és megható pillanatokban és felismerésekben csúcsosodjon ki történetük.
Többen említették, hogy eleinte kicsit furcsának találták Marcellus narratíváját, bevallom, nekem pont ez tetszett a legjobban. Az óriáspolip karaktere szerintem tökéletes volt abból a szempontból, hogy kellően emberi lett ahhoz, hogy azonosulni lehessen vele, ugyanakkor elég más is ahhoz, hogy az emberek viselkedését és érzelmeit külső szemlélőként, objektíven elemezze. Az ő nézőpontjából az emberek hibái, hazugságai és tévedései egészen másnak látszanak, bizonyos szempontból sokkal letisztultabbnak, ugyanakkor Marcellus személyisége, bölcsessége és fájdalma mély és az emberi olvasók számára is átélhető. Nagyon mókásnak találtam az akváriumból való szökéseit, ahogy azt is, ahogy különféle trükkökkel igyekszik rávenni hőseinket, hogy lássák meg végre az igazságot.
Az egyetlen dolog, ami nekem picit levett az élményből, Tova és Cameron karaktere volt. Tova esetében - talán az Ove-s hasonlítgatás miatt -, egy kicsit cinikusabb, erőteljesebb, bohókásabb figurát vártam, nekem kissé haloványra sikerült a karaktere. Persze, ez lehetett éppen tudatos döntés is, hogy ezzel is bemutassa az írónő a zárkózottságát és a régóta fájdalomra rétegzett tagadásait/elfojtásait, de én még ezzel együtt is úgy éreztem, hogy több lett volna a szerepében. Cameronnál egész más a helyzet, az ő karaktere erőteljes volt az elejétől kezdve, viszont nehéz volt vele azonosulni. Az teljesen érthető volt, hogy nehezített helyzetben van, nem tudja, ki az édesapja, az anyja pedig kiskorában lepasszolta a nagynénjének, de ez még az én szememben nem volt elegendő indok ahhoz, hogy ilyen felelőtlen és nemtörődöm módon viselkedjen az elején. Persze itt is sokat mentett a helyzeten, hogy így legalább lett egy íve az ő karakterfejlődésének, de összességében egyik főhősről sem éreztem úgy, hogy az első pillanatban belopták magukat a szívembe. Annál izgalmasabb volt Marcellus és néhány mellékszereplő, például Ethan.
Most, hogy az utolsó bekezdéshez értem, szembesültem azzal, hogy igazából még nem is írtam arról, miről is szól pontosan ez a regény, a cselekmény szintjén túlmenően, és valószínűleg azért, mert ez kevéssé megfogható dolog. Sőt, inkább azt mondanám, pont ez a lényege és az egyik legjobb vonása, hogy számtalan aspektusa van, és mindenki megtalálja benne a maga mondanivalóját. Megjelenik benne az időskor témája, a gyász és az elfogadás, a saját életünk és szerepünk újradefiniálása, vagy éppen a hétköznapi dolgok és örömök megbecsülése. De ugyanígy szól a segítségről, arról, hogy meglássuk, ha valakinek szüksége van ránk, és arról, hogy mi magunk is merjünk kérni és elfogadni. Elgondolkodtató, sokrétű regény, amit egy imádnivaló óriáspolip tesz teljessé és különlegessé.
Értékelésem: 5/4,5
Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki kedveli a különleges, szívmelengető történeteket, a változatos emberi sorsokat, és persze a polipokat.
Nyereményjáték:
Bár a polipok kevésbé, más kisállatok gyakran megjelennek a popkultúrában. Mostani játékunkban ezért arra vagyunk kíváncsiak, hogy felismeritek-e a híres állatokat! Ahhoz, hogy nyerjetek, nincs más dolgotok, mint beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy hogy hívják a képen látható állatot!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
Állomáslista:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése