10 éves a Blogturné Klub - születésnapi blogturné

 

Fennállásának tizedik évfordulójához érkezett a Blogturné Klub, amit természetesen szerettünk volna Veletek együtt megünnepelni - hiszen Ti is részesei vagytok ennek az élménynek. Szülinapi turnénk során betekintést engedünk az elmúlt tíz esztendőnkbe, mesélünk nektek személyes élményeinkről, arról, mi miként éltük meg életünk ezen időszakát, és hogy mennyit változtunk az elmúlt évek alatt. 
Tartsatok velünk, ha kíváncsiak vagytok, kik rejtőznek a blogok mögött, netán szeretnétek bekukkantani a kulisszák mögé, és megismerni pikáns-belsős élményeinket! És ahogy azt már megszokhattátok, ezúttal sem hagyunk Titeket nyeremény nélkül.



Én és a Blogturné Klub:

   Különleges dátum számomra a Blogturné Klub szülinapja, hiszen pont akkor csatlakoztam a csapathoz, amikor az 5. születésnapját ünnepelte. Közhelyes, de olyan, mintha csak most történt volna, tényleg fogalmam sincs róla, hová tűnt az az öt év. 
   Mindig is nagyon sokat olvastam, de 2017-ben jött el az a pont az életemben, amikor szerettem volna valami új területen kipróbálni magam. Korábban a moly.hu felületére írtam csak hosszabb értékeléseket, de ekkora érett meg bennem az elhatározás, hogy talán egy saját blogon is folytathatnám ezt a tevékenységet. Akkoriban persze rengetegen vágtak bele a blogolásba, és tartottam is attól, hogy az enyém csak egy kis csepp lesz a tengerben, de az elsődleges célom csupán annyi volt, hogy valamennyire rendszerezzem az olvasmányaimat és az élményeimet, az pedig csak hab a tortán, ha ez másoknak is segít könyvet választani. 
   Amikor a KönyvParfé oldal bloggere, Ivett felhívta a figyelmemet, hogy lehet jelentkezni tagnak a Blogturné Klubba, szkeptikusan álltam a dologhoz. A blogom még elég friss volt, és nem gondoltam volna, hogy esélyem van bekerülni ebbe a profi, összeszokott csapatba. Ehhez képest hatalmas volt az öröm, amikor megkaptam a levelet (viccen kívül, tényleg legalább akkora dolognak éreztem, mintha a Roxfortból jött volna), hogy engem is beválasztottak a tagok közé. 
   Én úgy éltem meg, hogy nagyon hamar sikerült beilleszkednem a csapatba, mindenki elképesztően segítőkész volt, és ha valamit nem tudtam vagy nem értettem, mindig volt kitől kérdezni. Eleinte óvatosabban, aztán egyre magabiztosabban vágtam bele a turnékba, aminek eredménye több, mint 600 turnés bejegyzés az elmúlt öt évből (azért ezt így elég durva leírva látni:)). Számomra a könyvek jelentik a legnagyobb tárgyi értéket a világon, így a mai napig borzasztó szerencsésnek érzem magam, hogy ezzel foglalkozhatok a szabadidőmben, de talán ami ennél is fontosabb, hogy egy olyan kis család tagja lehetek, ahol pontosan értik a többiek, milyen könyvmolynak lenni. Nem adnám oda ezt az öt évet semmiért, mert nagyon sokat tanultam és fejlődtem, és remélem, hogy a következő öt évben ugyanekkora lelkesedéssel tudunk működni.  

Kérdezz-Felelek

Számodra mi a legmotiválóbb a blogturnézásban?

   Több dolog is eszembe jutott. Egyrészt eleve klassz, hogy többen olvassuk ugyanazt a könyvet, és meg tudom osztani másokkal a tapasztalataimat, véleményemet. Másrészt határidő-függő vagyok: egy egyéni recenzió esetében sajnos hajlamosabb vagyok elcsúszni, a turné konkrét dátuma viszont motivál abban, hogy időben elolvassam az adott könyvet. Természetesen nagyon motiváló az is, hogy hozzájuthatok az újdonságokhoz, adott esetben akár a megjelenés előtt is, de úgy érzem, ez nem érne ennyit, ha nem lennének mások, akikkel megoszthatom az örömömet, és akik ugyanakkora könyvbolondok, mint én. :)

Sikerült eljutnod Blogturnézásból a Bahamákra? - Ha nem, akkor inkább mesélj arról, hogy mi alapján döntöd el melyik könyvvel turnézol, melyikkel nem vagy inkább egyénileg olvasod el?

   Sajnos még nem, de nem adom fel, hátha a következő öt évben összejön. :) Egyébként viccen kívül bármivel szívesen turnézom, ami felkelti az érdekődésem és úgy gondolom, hogy tetszeni fog, illetve gyerekkönyvekre is bármikor kapható vagyok. 

Amikor nem megy az olvasás, mert épp olvasási válságban vagy, mivel töltődsz fel?

  Szerencsére nem nagyon szokott olvasási válságom lenni, inkább olyan időszakok, amikor azért nem tudok olvasni, mert ha lefekszem, egyből elalszom. Mindenesetre a mozgás és a természetjárás mindig feltölt és kikapcsol. 

Mi az a hobbid blogturné mellett, amivel szívesen foglalkozol?

   Nagyon szeretek kézműveskedni és társasjátékozni, eredetileg a Könyv és más blog is azzal a céllal indult el, hogy az olvasmányok mellett ezek is szerepet kapjanak benne. Igazság szerint az utóbbi években csúful elhanyagoltam a blogon ezt a két területet, és ezen mindenképpen szeretnék változtatni a közeljövőben. 
   A másik hobbim/szenvedélyem a túrázás, nagyon szeretek különböző kirándulásokat szervezni és összerakni fejben, és persze utána ténylegesen kint lenni a természetben. Nagy álmom a Kinizsi 100 teljesítménytúra teljesítése (egyszer nekifutottam, de csak 68 km-ig jutottam), illetve szeretnék jobban elmerülni a sziklamászásban és a via ferratazasban. 



Egy könyv választásánál mennyire befolyásol az, hogy milyen a megítélése a Molyon/Goodreads-en?

   Mind a kettőt meg szoktam nézni, de nem feltétlenül tántorít el teljesen, ha valaminek nem olyan jó az értékelése a Goodreads-en. A Moly már más tészta, ott sokkal jobban odafigyelek azoknak a tagoknak a véleményére, akiknek megbízom az ízlésében. 

Melyik az a zsáner, amit soha nem olvasnál? (akkor sem, ha beígérnék a Bahamákat)

   Az erotikus könyvek abszolút távol állnak tőlem, de alkuképes vagyok, a Bahamákért nem, de esetleg egy Izlandra szóló retúr-repülőjegyért elolvasnék egyet. :)

Volt olyan könyv, amit a blogturné során ismertél meg, és bekerült az életed top 5 legjobb könyvébe? 

   Igen, méghozzá Madeline Miller Kirké című regénye. 

Olvasnál-e ennyit a BTK nélkül?

   Ezt nehéz megmondani. A BTK és a blogolás előtt is nagyon sokat olvastam, szerintem ez nem változott volna azóta sem, esetleg mások lennének az arányok. Az olvasatlan, régebbi könyveim valószínűleg inkább sorra kerülnének, ha nem mindig a friss megjelenésekkel haladnék. De bízom benne, hogy megvárnak, és nem fognak megsértődni. :)

Mi volt a legjobb, legkedvesebb vagy legviccesebb élményed a Blogturné Klubban?

   Igazából nem tudnék egy konkrét élményt kiemelni, inkább több kisebb dolgot. Imádom azokat a pillanatokat, amikor valamin elkezdünk poénkodni, különösen akkor, amikor mindannyian fáradtak vagyunk egy zsúfoltabb időszakban és így eresztjük ki a gőzt. Aztán nagyon szeretem, amikor van lehetőség személyesen is találkozni a tagokkal, legutóbb a Könyvhéten volt szerencsém együtt tölteni egy kis időt a többiekkel. Hálás vagyok azért, hogy néhány tagot már a barátomnak mondhatok, és szeretem az érzést, hogy egyre jobban megismerjük egymást. 

Hogyan élted meg azt az időszakot, amióta a csapat tagja vagy? Mennyit változtál te magad és a blogolási szokásaid?

   Az biztos, hogy az elmúlt öt év hatalmas rutint adott, így már sokkal kevesebbet ülök egy-egy bejegyzés fölött, mint korábban. Ugyanakkor alapvető dolgokban nem érzem, hogy különösebben változtam volna. A blogolási szokásaim annyiban módosultak, hogy a turnék miatt feszes menetrendet kell tartani és figyelni a határidőkre, ez befolyásolja, hogy adott esetben melyik olvasnivalót veszem előrébb a listámon. Tény az is, hogy a turnén kívüli, egyéb bejegyzéseimet eléggé háttérbe szorítottam, ezen nagyon szeretnék a jövőben változtatni. 

Milyen érzések kavarogtak benned, amikor megtudtad, hogy bekerültél a csapatba?

  Boldog voltam, büszke, és egy kicsit értetlen is, hiszen annyira nagy dolog volt számomra, hogy én is a csapat tagja lehetek. 

Melyik volt a legelső blogturnés olvasmányod és melyik az eddigi legutolsó?

   Az első Rácz-Stefán Tibor Élni akarok! című regénye volt, az eddigi legutóbbi pedig Pamela Butchart A ​kém, aki szerette a menzakaját című ifjúsági kötete.

Beszéljünk az árnyoldalról is. Mi volt a legnagyobb blogturnés mélypontod - legyen szó akár könyvről, élményről, érzésről, bármiről?

   Kimondott mélypontom nem volt, inkább olyan történések, helyzetek, amiket nehezebben viselek. Mindig rossz érzés például, amikor egy tag, akivel nagyon jó volt együtt dolgozni, távozik a csapatból. Aztán ott van a túlvállalás mumusa is, ami engem is el szokott érni (bár az elolvasott könyvek számához képest viszonylag ritkán). Szerencsére nagyon gyorsan olvasok és van is lehetőségem időt teremteni a könyvekre, de azért voltak olyan időszakok, amikor szinte alig aludtam, hogy mindennel időre végezzek. Ja, és néha fizikai fájdalmat okoz a tudat, hogy nem tudok minden könyvet elolvasni a világon, ami érdekel, de gondolom, ezzel nem vagyok egyedül. :) 

Volt olyan, hogy mellényúltál és egy turnés olvasmányod nem jött be? Hogyan élted meg?

   Meglepően ritkán, szerencsére már nagyon jó eséllyel be tudom jósolni, hogy egy könyv tetszeni fog-e, vagy sem. Persze vannak olyan olvasmányok, amik nem kerülnek a kedvenceim közé, ilyenkor igyekszem úgy megírni az értékelést, hogy kiemeljem az erősségeket, de ne titkoljam el azt sem, hogy nekem mi nem tetszett benne. 

Egészítsd ki: Bárcsak több …………. témájú könyv lenne. 

   Iskolai erőszak. Visszanéztem, és láttam, hogy öt évvel ezelőtt is ugyanezt írtam, nem véletlenül: szerintem ez egy borzasztó fontos téma, pedagógusként pedig igyekszem mindent elolvasni, ami ezzel kapcsolatban megjelenik. 

Hogyan viszonyul a családod a blogturnézáshoz?

   "Már megint könyvek?" Szerintem ez a mondat majdnem minden blogger családjában szállóige, így nálunk is gyakran elhangzik. De ezt leszámítva nagyon támogatón viszonyul hozzá mindenki. A tesóm egyébként szokott is írni a blogra, ő a HiSztorik című rovat szerzője, és egyben az én legnagyobb lelki társam is a könyves bűnözésekben. :)
   És persze ott van Hajnalka, aki már 10 éve a családunk tagja, és aki sokszor volt már társam az olvasásban.


Hogy érzed, sikerült elérnie a Blogturné Klubnak azt a célt (az olvasás népszerűsítése), amiért megalakult?

   Én azt gondolom, hogy igen, igazából ha csak egyetlen ember is azért talált rá egy szeretett könyvre, mert mi ajánlottuk neki, akkor már mindenképpen megérte ezzel az egésszel foglalkozni. De azért nagyon bízom benne, hogy sok olvasónak sikerült meghoznunk a kedvét egy-egy kötethez. 

Extra kérdés, amit Ivettől, a KönyvParfé bloggerétől  kaptam:

Ha találkoznál egy jótündérrel, milyen szupererőt kérnél tőle és miért azt?

Egyértelműen teleportálni szeretnék. Imádok szép helyekre utazni, aminek csak az anyagi lehetőségek és az idő szab gátat, ami egy csapásra megoldódna ezzel a szuperképességgel. :) 

Nyereményjáték:

Jubileumi blogturnénk során ki másokról is lehetne szó, mint rólunk? Minden állomáson találtok egy rövid leírást, ami valamelyik, ebben a turnéban is résztvevő blogra utal. Nektek nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik lehet az a blog, majd a címét beírni a rafflecopter megfelelő sorába. Ha minden feladvánnyal megpróbálkoztok, esélyetek nyílik megnyerni valamely, bloggereink által felajánlott nyereménykönyvet. 


Feladvány:
 Bloggerünk blogjának neve épp annyira összetett, mint ő maga.
a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
09/10 Utószó
09/12 Readinspo
09/21 Könyv és más
09/22 Veronika’s Reader Feeder
09/23 Blogturné Klub

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések