Beállás
Fülszöveg:
A Black Sheep egy év
kényszerszünet után próbál visszatérni a színpadokra.
Puska (Fegyverneky Tibor), a zenekar fiatal menedzsere igyekszik összerántani a bandát Hegemony, az énekes összeomlása és felépülése után. A banda tagjai, Imi Hendrix, Gúnár, Bozon, Gomez és Jóság egy feltétellel hajlandóak újrakezdeni: egy év alatt fel kell jutniuk a fesztiválok nagyszínpadaira, különben game over.
Puska (Fegyverneky Tibor), a zenekar fiatal menedzsere igyekszik összerántani a bandát Hegemony, az énekes összeomlása és felépülése után. A banda tagjai, Imi Hendrix, Gúnár, Bozon, Gomez és Jóság egy feltétellel hajlandóak újrakezdeni: egy év alatt fel kell jutniuk a fesztiválok nagyszínpadaira, különben game over.
Megkezdődnek a próbák, megszületik
az új album, beindul a turné, pörögnek a bulik, már-már úgy tűnik, akár össze
is jöhet a kitűzött cél, amikor egy olyan helyzetben találják magukat, amit
korábban elképzelni sem tudtak volna.
Lévai Balázs első regénye sok-sok humorral viszi el az olvasót a magyar backstage-ek világába, ahonnan természetesen nem hiányoznak a rákenrol kötelező elemei sem.
Teljes fikció-e ez a könyv? Válaszul álljon itt a regény mottója:
„A történet és szereplői a képzelet szülöttjei. Figyelem: A képzelet nyomokban valóságot tartalmazhat.”
Lévai Balázs első regénye sok-sok humorral viszi el az olvasót a magyar backstage-ek világába, ahonnan természetesen nem hiányoznak a rákenrol kötelező elemei sem.
Teljes fikció-e ez a könyv? Válaszul álljon itt a regény mottója:
„A történet és szereplői a képzelet szülöttjei. Figyelem: A képzelet nyomokban valóságot tartalmazhat.”
Véleményem:
Nem voltam egészen biztos benne, mit is várok pontosan ettől a könyvtől. A zenekarok és koncertek világa tinédzser korom óta közel áll a szívemhez, de ez a kapcsolat megmaradt a szimpla rajongás és szórakozás szintjén, bennfentes információim nem igazán voltak soha. Lévai Balázs regénye pont úgy hívja fel magára a figyelmet, hogy azzal kecsegtet, beavat valamiféle titkos világba, és megoszt velünk olyan információ-morzsákat, amelyek még a bulvárlapok számára is újdonságot jelentenek. Nekem mégsem ez volt az elsődleges motivációm az olvasáshoz, sokkal inkább az, hogy talán visszakapok egy kicsit abból a -mára már- nosztalgikus hangulatból, ami fiatalabb éveim fesztivál- és koncertélményeit jellemezte.
Az elképzelt Black Sheep zenekar történetét a szintén elképzelt zenekari menedzser, Puska meséli el nekünk, aki igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az egyéves kényszer-leállás után visszajuttassa a srácokat a rivaldafénybe. Puska karaktere nagyon szerethető egyébként, kicsit mamlasz, de vicces és jószívű, ráadásul könnyed stílusának köszönhetően igazán olvasmányossá válik a történet. Az együttes tagjait kicsit vázlatszerűnek éreztem, bár tény, hogy nagyon jól megtestesítettek egy-egy zenész-típust. Érdekes módon sokkal erősebbnek éreztem a regény női szereplőit, például a karizmatikus és öntudatos grupit, Glóriát, vagy a kíméletlen blogger csajszit, Mirát.
A zenészek és a menedzser mindennapjait követve bepillantást nyerhetünk az együttes életébe, a próbáktól a fellépéseken át a turnébusz éjszakai csendjéig. A fiúkkal persze folyamatosan történnek a hülyébbnél hülyébb dolgok (beleértve a drogozást és piálást is, ami egyébként kifejezetten szolidan van ábrázolva) és váratlan helyzetek, de valahogy mindig feltalálják magukat és kikeverednek a balhékból. Számomra a regény fő erőssége a humora volt, nagyon jókat röhögtem a különböző beszólásokon és hasonlatokon, ráadásul ezekben sokszor nagyon nagy igazságok fogalmazódtak meg. A szerző igyekezett némi krimit és romantikát is csempészni a történetbe, előbbi számomra inkább az ártani nem használt kategóriába esett, utóbbi viszont bájos volt és szerethető.
Biztos vagyok benne, hogy ez a könyv máshogyan szólítja meg a különböző generációkat, én a magam 30 évével sok szempontból "kicsinek" számítok, így volt benne több olyan név vagy utalás, aminek utána kellett néznem. Ez persze egyáltalán nem baj, mert szeretem, ha egy történet rávesz némi kutatómunkára is. Lehet, hogy akik jobban mozognak zenészkörökben, igyekeznek majd ráismerni konkrét emberekre vagy eseményekre, nekem ez meg sem fordult a fejemben olvasás közben, egyszerűen csak átadtam magam a sztorinak.
Úgyhogy összességében ahhoz képest, hogy magam sem tudtam, mit várok, nagyon is sokat kaptam: egy pörgős és szórakoztató sztori keretein belül bepattanhattam egy képzeletbeli turnébuszba, hogy együtt bulizzak a Black Sheep tagjaival. Közben szerettem volna újra ott állni a Wigwamban vagy a Zépében, ordítva énekelni a kedvenc dalom szövegét, és újra belezúgni egy jóképű gitárosba, akkor is, ha valójában nem is jóképű.
A könyvet köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak!
Értékelésem: 5/4,5Nem voltam egészen biztos benne, mit is várok pontosan ettől a könyvtől. A zenekarok és koncertek világa tinédzser korom óta közel áll a szívemhez, de ez a kapcsolat megmaradt a szimpla rajongás és szórakozás szintjén, bennfentes információim nem igazán voltak soha. Lévai Balázs regénye pont úgy hívja fel magára a figyelmet, hogy azzal kecsegtet, beavat valamiféle titkos világba, és megoszt velünk olyan információ-morzsákat, amelyek még a bulvárlapok számára is újdonságot jelentenek. Nekem mégsem ez volt az elsődleges motivációm az olvasáshoz, sokkal inkább az, hogy talán visszakapok egy kicsit abból a -mára már- nosztalgikus hangulatból, ami fiatalabb éveim fesztivál- és koncertélményeit jellemezte.
Az elképzelt Black Sheep zenekar történetét a szintén elképzelt zenekari menedzser, Puska meséli el nekünk, aki igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az egyéves kényszer-leállás után visszajuttassa a srácokat a rivaldafénybe. Puska karaktere nagyon szerethető egyébként, kicsit mamlasz, de vicces és jószívű, ráadásul könnyed stílusának köszönhetően igazán olvasmányossá válik a történet. Az együttes tagjait kicsit vázlatszerűnek éreztem, bár tény, hogy nagyon jól megtestesítettek egy-egy zenész-típust. Érdekes módon sokkal erősebbnek éreztem a regény női szereplőit, például a karizmatikus és öntudatos grupit, Glóriát, vagy a kíméletlen blogger csajszit, Mirát.
A zenészek és a menedzser mindennapjait követve bepillantást nyerhetünk az együttes életébe, a próbáktól a fellépéseken át a turnébusz éjszakai csendjéig. A fiúkkal persze folyamatosan történnek a hülyébbnél hülyébb dolgok (beleértve a drogozást és piálást is, ami egyébként kifejezetten szolidan van ábrázolva) és váratlan helyzetek, de valahogy mindig feltalálják magukat és kikeverednek a balhékból. Számomra a regény fő erőssége a humora volt, nagyon jókat röhögtem a különböző beszólásokon és hasonlatokon, ráadásul ezekben sokszor nagyon nagy igazságok fogalmazódtak meg. A szerző igyekezett némi krimit és romantikát is csempészni a történetbe, előbbi számomra inkább az ártani nem használt kategóriába esett, utóbbi viszont bájos volt és szerethető.
"…az életkor előrehaladtával a színpadtól felvett távolság folyamatosan növekszik: mindenki az első sorban kezdi a rajongói életpályát, majd az évek múlásával sodródik egyre hátrébb és hátrébb, végül az izzadt, tolakodó testek érintése már annyira idegesíti, hogy egy szomorú napon, biztonságos távolságra mindenkitől, leghátul, a pultnak támaszkodva találja magát egy pohár száraz fehérborral a kezében. Innen már csak egyetlen lépés választja el a koncertlátogatót a pokol legmélyétől, mikor kizárólag csak ülős koncertre vesz jegyet, ahol az alkalomhoz illő csinos öltözetben jelenik meg partnerével, tökéletesen elfeledkezve arról a fiatalemberről, aki valaha félmeztelenül pogózott az első sorban."
Biztos vagyok benne, hogy ez a könyv máshogyan szólítja meg a különböző generációkat, én a magam 30 évével sok szempontból "kicsinek" számítok, így volt benne több olyan név vagy utalás, aminek utána kellett néznem. Ez persze egyáltalán nem baj, mert szeretem, ha egy történet rávesz némi kutatómunkára is. Lehet, hogy akik jobban mozognak zenészkörökben, igyekeznek majd ráismerni konkrét emberekre vagy eseményekre, nekem ez meg sem fordult a fejemben olvasás közben, egyszerűen csak átadtam magam a sztorinak.
Úgyhogy összességében ahhoz képest, hogy magam sem tudtam, mit várok, nagyon is sokat kaptam: egy pörgős és szórakoztató sztori keretein belül bepattanhattam egy képzeletbeli turnébuszba, hogy együtt bulizzak a Black Sheep tagjaival. Közben szerettem volna újra ott állni a Wigwamban vagy a Zépében, ordítva énekelni a kedvenc dalom szövegét, és újra belezúgni egy jóképű gitárosba, akkor is, ha valójában nem is jóképű.
A könyvet köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak!
Kinek ajánlom? Azoknak, akik szintén jó érzéssel tekintenek vissza koncerten tomboló ifjúságukra (vagy éppen most élik azt), és egy kellemes, könnyed sztorira vágynak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése