13 perc

Fülszöveg:

13 percig halott voltam.

Nem emlékszem, hogyan kerültem a jeges vízbe, de egyet tudok: nem baleset volt.

És nem akartam öngyilkos lenni.

Azt mondják, tartsuk magunkhoz közel a barátainkat, az ellenségeinket viszont még közelebb, de tizenévesen nehéz közöttük különbséget tenni.

A barátaim szeretnek, tudom, hogy így van.

De ez nem jelenti, hogy nem próbáltak megölni.

A 13 perc is lebilincselő történet manipulációról, félelemről, gyilkosságról és az igazság erejéről. Mellbevágó olvasmány, és amikor letesszük, óhatatlanul elgondolkodunk: vajon mi magunk igazán ismerjük-e az embereket, akik a legközelebb állnak hozzánk.

Véleményem:

Az írónő előző regénye, a Ne higgy a szemének! nekem kifejezetten elnyerte a tetszésemet annak idején, és nagyon kíváncsian vártam az új kötetet. Külön izgalmasnak ígérkezett, hogy a beharangozók alapján ez a történet egyesíti magában a YA és a pszicho-thriller elemeit. Nos, az olvasás után úgy érzem, ez az egyesítés nagyon kellemesre sikeredett, és talán még egy kicsit szélesebb közönség kedvére is tud tenni, mint az előző regény.

Maga a sztori azzal indul, hogy a népszerű középiskolás lányt, Natashát egy kora reggelen kimentik a jeges folyóból, ahol 13 percet töltött el a klinikai halál állapotában. Nem emlékszik, mi történt vele közvetlenül a folyóba zuhanása előtt, de úgy érzi, nem bízhat meg azokban a személyekben, akik korábban közel álltak hozzá. A rendőrség is próbál nyomozni az ügyben, de ők sem kerülnek közelebb annak megfejtéséhez, hogy történt-e bűncselekmény, és ha igen, ki követte el.

Annak ellenére, hogy Natashával indul minden, mégsem őt tekinthetjük a regény főszereplőjének, sokkal inkább Becca-t, aki korábban Natasha barátnője volt, az utóbbi években azonban ez a kapcsolat megszakadt, és a népszerűtlenebb diákok táborát erősítette. A baleset után újra közelebb kerül régi barátnőjéhez, és számára is egyre fontosabbá válik, hogy megtudja, mi is történt pontosan azon a bizonyos éjszakán, illetve miért viselkedik annyira furcsán Natasha két hűséges csatlósa, Hayley és Jenny.

A történet váltott szemszögből íródott, ahol nem csupán az egyes szereplők elbeszélését olvashatjuk, hanem egyéb izgalmas "töltelék-fejezeteket" is, mint például a lányok sms-váltásait, Natasha naplóját, különböző újságcikkeket vagy rendőrségi jegyzőkönyveket. Ez az elrendezés (is) segít abban, hogy az érdeklődésünk ne lankadjon egy percig sem, én legalábbis végig úgy éreztem, hogy nagyon szeretnék már az események végére járni és csak nehezen tudom letenni a könyvet.

Már az írónő előző kötetében is nagyon szerettem, ahogyan a karaktereit ábrázolja: igazán senkit sem sikerült megszeretnem (talán egy kicsit Beccát, bár sokszor ő is az agyamra ment), hiszen mindenkinek megvannak a gyarló és kicsinyes hibái, de talán pont ettől válnak igazán érdekessé a szereplők. Ha kicsit megkapirgáljuk a tökéletes, kertvárosi felszínt, kiderül, hogy mindenkinek van valami takargatnivalója, legyen szó a suli legnépszerűbb lányairól, szülőkről vagy tanárokról. 

"Ennek a kisvárosnak a tinédzserközösségét úgy fonták körbe a szavak, mint a szögesdrót, mely karmol, húsba tép, és beleakad az emberbe."

Nyilván túl sokat nem árulhatok el az események alakulásáról, hiszen akkor oda lenne a meglepetés, de azért azt elmondhatom, hogy szerintem kifejezetten okosan felépített és fordulatos thrillert kaptunk. A YA-vonal annyiban érezhető, hogy a középpontban iskolás fiatalok állnak, de ez egyáltalán nem vesz el az értékéből, sőt. A szerző nagyon jól ábrázolja a középiskolás lét kegyetlen oldalát, a klikkeket, a kirekesztést és a megaláztatásokat. Egy idő után eljutunk arra a szintre, hogy már mindenki gyanússá válik, de legalábbis abban biztosak lehetünk, hogy senki sem teljesen olyan, mint amilyennek mutatja magát a külvilág felé. A csattanókat nem éreztem ugyan annyira kiszámíthatatlannak és meglepőnek (persze az se lenne jó, ha túl elrugaszkodott fordulatot vennének a végén az események), de ettől függetlenül azért megvolt az "Ótejóég!"-érzésem, és még sokáig agyaltam a történteken az utolsó oldal elolvasása után.

"Könnyű hazudni, amikor mi vagyunk a helyzet teremtői, és egyébként is, a legjobb hazugságok a féligazságok."

Apró ráadás, hogy bár nem ez alapján szoktam ítélni, de teljesen beleszerettem a borítóba, egyszerűen gyönyörű lett, az egész könyvet öröm kézbe venni. Szerencsére a tartalom sem maradt el a külcsín mögött, úgyhogy örülök, hogy lehetőségem volt elolvasni. Remélem, hogy a nem túl távoli jövőben mást is olvashatunk majd az írónőtől.


A könyvet köszönöm szépen a 21. Század Kiadónak!

Értékelésem: 5/4,5

Kinek ajánlom? A pszicho-thrillerek szerelmeseinek mindenképpen, illetve azoknak, akik ezen a műfajon belül kicsit szolidabb (értsd nem véres), de agyalós történetet keresnek.