Szólíts a neveden

Fülszöveg:

André ​Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet. 

A Szólíts a neveden korunk egyik legcsodálatosabb szerelmi története, amely egy csapásra klasszikussá vált. 

A regény alapján készült film Luca Guadagnino rendezésében, Armie Hammer és Timothée Chalamet főszereplésével, a háromszoros Oscar-jelölt James Ivory forgatókönyvéből február 8-tól látható a magyar mozikban.

Véleményem:

Van valami fura beidegződésem, miszerint a romantikus történeteket csak akkor szeretem, ha fájnak. Márpedig a fülszöveg alapján ez a regény kellőképpen keserédesnek tűnt ahhoz, hogy el akarjam olvasni, és megtudjam, mitől annyira különleges a méltatások szerint, illetve mennyire lesz hatással az én érzéseimre.

A nyolcvanas években játszódó történetben Elio és családja minden nyarat egy olasz üdülővárosban tölt, ahol hat hétre vendégül látnak egy fiatal kutatót is. Ezek a nyarak többnyire lusta egyhangúsággal, olvasással, zenével, végeérhetetlen vacsorákkal és vendégségekkel telnek, így tulajdonképpen az egyetlen dolog, amit érdemben tenni lehet - ahogy Elio fogalmaz - várni a nyár végét. Ez a nyár azonban más, mint az eddigiek, ugyanis a tizenhat éves Elio és a huszonnégy éves nyaralóvendég, Oliver között olyan érzelmek bontakoznak ki, melyek egészen más megvilágításba helyezik mindkettőjük útkeresését, értékrendjét és énképét, és amely érzelmek megélése után már egyikük sem lehet ugyanaz az ember, mint korábban.

Kép a filmből. Forrás: www.imdb.com

A történteket Elio elbeszéléséből ismerhetjük meg, aki korához képest nagyon művelt, komoly gondolkodású és érzékeny fiú, és aki az irodalomban éppen olyan otthonosan mozog, mint a zenében vagy a képzőművészetben. Emiatt eleinte egy kicsit nehéz is volt közel kerülnöm hozzá, nem tűnt számomra teljesen igazinak és hitelesnek, de ahogy később szépen lassan feltárult az érem másik oldala és a kamaszfiú gyerekesebb, de szerethető vonásai, már könnyebb volt vele azonosulni.

 

Ezzel szemben Oliver karakterét sokkal titokzatosabbnak, álomszerűnek és kiismerhetetlennek éreztem. Eliohoz hasonlóan sokáig én sem tudtam pontosan, mire is számíthatok tőle, és mi rejtőzik a szívében. Ez részben azután is így maradt, hogy kettejük vonzalma beteljesedett. Az amerikai fiú számomra a könyv végére is kicsit távoli maradt - de talán ez is volt a szerző szándéka. Úgy tűnt, nem az az igazán fontos, Oliver milyen ember és mit érez, sokkal inkább az, hogy milyen érzéseket és gondolatokat vált ki Elioból.

"Ha veled lehetek, és épp jól vagyunk egymással, nekem többé semmi nem hiányzik. Megszerettetted velem önmagamat, azt az önmagamat, akivé melletted válok. Ha van igazság ezen a világon, akkor ott rejtőzik valahol kettőnk közösségében, és ha valaha elég bátor leszek bevallani neked ezt az igazságot, kérlek, emlékeztess, hogy hálaképp ne felejtsek el gyertyát gyújtani Róma valamennyi oltárán. "

Kép a filmből. Forrás: www.imdb.com

Érdekes, annak ellenére, hogy ebben a könyvben borzalmasan mély és fontos érzelmek vannak, számomra ez nem egy tipikus, romantikus LMBT-történet volt. Igen, adva van egy "már nem fiú- még nem férfi", aki mindent elsöprő, testi-lelki szenvedélyt érez egy másik férfi iránt, de olvasás közben végig azt éreztem, hogy ennek a világon semmi jelentősége nincsen. Ugyanis ebben az esszenciális érzésben, a teljes önfeladásban és metamorfózisban androgünné vált mindkét szereplő, és tökéletesen lehetett azonosulni a szerelmükkel, nemtől és szexuális beállítottságtól függetlenül.

"Mintha váratlanul szétoszlott volna közöttünk valami, hogy egy pillanatig eltűnjön a köztünk lévő korkülönbség; két csókolózó férfi voltunk csupán, sőt mintha még ez is elpárolgott volna, lassan úgy éreztem, nem is két férfi vagyunk, csak két élőlény. "

Amellett, hogy az egész regénynek van egy kellemes, lassan hömpölygő, könnyed de mégis tartalmas stílusa, abban is segít, hogy az ember visszaemlékezzen saját fiatalságára, és arra a szerelemre, ami kifordítja a sarkaiból a világot, és ami segít abban, hogy megismerjük saját magunkat. Nem mondom, hogy minden egyes része nekem íródott, sőt, egy-két helyen elég rendesen kirángatott a komfort-zónámból, összességében mégis azt gondolom, hogy érdemes volt elolvasnom, és azok a gondolatok, amiket ébresztett bennem, sokáig velem maradnak még. Nagyon kíváncsi vagyok a regényből készült filmre is, úgyhogy igyekszem arra is minél előbb sort keríteni.

A könyvet köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak!

Értékelésem: 5/4,5

Kinek ajánlom? Azoknak, akik hozzám hasonlóan nem bánják, ha kicsit tágítaniuk kell a horizontjukat, és kíváncsiak egy különleges, keserédes történetre a szerelemről és a felnőtté válásról.