HiSztorik- Tyll J. Pollman: Farkasok vándorlása

Tyll J. Pollman: Farkasok vándorlása (Vandálok 2.)

Alexandra, Pécs, 2014.

ISBN: 9789633574850

Fülszöveg:

Revrik és vandáljai, a farkasok, alig szereznek maguknak otthont a szép és élelemben gazdag Lacus (a mai Balaton) partján, újabb kihívással kell szembenézniük. A Pannoniát uraló gótok úgy érzik, elérkezett az ideje, hogy a Római Birodalom szívéig, az örök városig meneteljenek, és a meggyengült, ezer sebből vérző birodalmat térdre kényszerítsék.

Revriknek és farkasainak ebben a nagyszabású hadjáratban kell részt venniük a vandál király utasítására. Revriknek azonban hamarosan rá kell jönnie, hogy törzsével együtt kegyetlen hatalmi játszmák kellős közepébe került, és a tét nem kevesebb, mint az egész vandál nép sorsa és fennmaradása…

A Vandálok második kötetében az olvasó végigkísérheti a ravasz és tehetséges hadvezérré vált Revriket, a hanyatló Római Birodalom legfontosabb provinciájának, Italiának a feldúlása során. Nem csupán a Revrik leleményességét dicsérő izgalmas csatákban, hanem a téli Alpok kegyetlen hágóival vívott emberfeletti küzdelemben is újra társai lehetünk a farkasoknak.

A Vandálok eposzivá duzzadó folyamának ez a második része egy kis közösségnek az életbemaradásért folytatott küzdelmét mutatja be a történelem egymásnak feszülő gigászi erőinek összecsapása közben. Új világrend van születőben, de Revrik és farkasai küzdelmének tétje sem kicsi: egyik oldalról ott a teljes pusztulás démona, a másikról viszont az új honfoglalás ígérete…

Értékelésem:

Nagyon szerettem a sorozat első kötetét, így egyértelmű volt, hogy miután végeztem vele, rögtön bele is kezdtem a folytatásba. Hasonlóan színvonalas történetet és izgalmas cselekményt reméltem tőle, és bár igen magasan volt a mérce, egyáltalán nem csalódtam. Ismét 10/10. Tyll J. Pollman remek tanítványa volt a nornáknak, továbbra is hihetetlenül szövevényesen szövi főhőse, Revrik sorsának fonalát. A Farkasok vándorlása legalább annyira kalandosra és eseménydúsra sikeredett, mint az első rész.

A történet 405 nyarán folytatódik, két évvel azután, hogy az első rész végén a vandál harcosok elragadták Mogetianát a gótoktól. A szerző – akárcsak a nyitó kötet esetén – most is azonnal a bonyodalmak közepébe taszítja főhősünket, Revriket. Először a vidék leghatalmasabb urának, Radagaisnak fia, Wigo személyében szerez magának életre szóló haragost, majd legrégibb ellensége, Paulinus atya is feltűnik a környéken nem éppen baráti szándékkal. Ráadásul a nagypolitikában is felgyorsulnak az események. Felélednek a gótok nagyhatalmi törekvései: meg akarják támadni a meggyengült Rómát, és a hunok fenyegetése egyre közelebbi. Ebben a szövevényes környezetben kell Revriknek úgy lavíroznia, hogy meg tudja őrizni törzse függetlenségét.

„Kerüld a gótot!”

Főhősünk szívesen tartaná magát a hun kémmester, Regus tanácsához, azonban királya, Godigisel saját tervet készít, és – bár azt az egész vandál nép érdekében teszi – kijátssza Revrik törzsét a gótok vezérének, akik kénytelenek részt venni a Róma elleni hadjáratban. Ezzel ismét megkezdődik a végeláthatatlan kalandok sorozata. Hatalmas túlerőben lévő ellenséggel szembeni véres csaták, Wigo bosszúszomja és az Alpok járhatatlan hágói... csak néhány a leküzdhetetlennek tűnő akadályok közül, amivel meg kell birkózniuk hőseinknek, hogy ismét csatlakozhassanak népükhöz. Feltéve, hogy maradt még belőlük valami. A hunok már Itáliában járnak, ami azt jelenti, Pannónián, a vandálok földjén már keresztülmentek. Vajon csak átvonultak, vagy el is foglalták a területeiket? Milyen állapotban találják az otthonukat? Mi történt a hátrahagyott családjukkal?

Vandál harcos (De Gentium aliquot migrationibus, 1600), forrás: Wikipédia

Revrik személyisége jelentőset fejlődött az első rész óta. Felnőtt. Ugyan még nem veszett ki belőle az elemi büszkeség és öntelt magabiztosság, ami oly jellemző rá, de már sokkal higgadtabb. Már nem csak a saját maga túléléséért kell megharcolnia, vezetőként immár felelősséggel tartozik a törzséért is. Persze vannak dolgok, amik nem változnak. Az egyik ilyen a papokkal szembeni ellenszenve, ami továbbra is számos konfliktus okozója, ugyanakkor több humoros jelenet alapja is.

Egy olyan regényfolyamnál, ahol tudjuk, hogy a főhős még több köteten keresztül minden nehézséget átvészel, szerintem nagyon fontos, hogy a szerző felsorakoztasson olyan mellékszereplőket is, akik kellőképpen hozzá tudnak nőni az olvasó szívéhez, és akik iránti izgalmában görcsösen szorítja meg az első kezébe kerülő tárgyat. Erre az író még rá is tud tenni egy lapáttal, ha néha „megöl” néhány ilyen karaktert, ezzel reálissá teszi az elveszejtésének lehetőségét. Az én rajongásomat több ilyen szereplő is elnyerte (főleg Karman és Nedzsef), bár úgy érzem, ezek a lehetőségek még közel sincsenek kellőképpen kihasználva a regényben. Talán az E/1. alkalmazása miatt, de a legtöbb karakternek (pl. Revrik testvéreinek) szinte egyáltalán nem lett kidolgozva a személyisége. Ebben még jelentős fejlődési potenciált látok.

Bár különösebb problémám az első rész stílusával sem volt, leszámítva néhány felesleges ismétlést, ebben a tekintettben határozott fejlődést tapasztaltam, érettebb lett az írói kifejezésmód. Az időt is remekül kezeli – minden további nélkül ugrik akár hónapokat is a történetben, de nem ír fölösleges töltelékfejezeteket, hogy kitöltse az eseménytelen, kevésbé izgalmas holtidőt. Így válik a regény egyszerűen letehetetlenné. Próbáltam rákeresni a szerzőre, de sajnos nem sikerült megtudnom róla semmit, azon kívül, hogy kortárs magyar íróról van szó.