Hippi
Fülszöveg:
Aki igazán meg akarja ismerni önmagát, annak először a világot kell megismernie
Paulo, a lázadó brazil ifjú Amszterdamban összefut Karlával, a holland lánnyal, aki őt szemeli ki arra, hogy közösen Nepálba utazzanak.
Manapság, amikor minden arról szól, hogy fogyasztói igényeinket kielégítsük, talán nehéz elképzelni, hogy valaha fiatalok egy csoportja szembeszállt az anyagi javakat halmozó szülőkkel, és a régi normáktól elhatárolódva felépítette saját kis világát. Többen indultak el egy kemény, fapados buszon Ázsia ismeretlen tájaira. Kalandos útjuk során nemcsak a veszélyekkel, hanem az előítéletekkel is szembe kellett nézniük. Hiszen mindenki drogmámorban fetrengő léhűtőket látott bennük.
Paulo Coelho regényéből – mely a szerző élményekben gazdag élettörténetéből is jócskán merít – megtudhatjuk, hogy itt saját utat kereső fiatalokról volt szó, akik alapjaiban szerették volna megrengetni a világot, hogy visszatalálhassanak az ősi filozófiákhoz.
A népszerű író ezúttal a hippik izgalmas zarándokútjáról, valamint egy rendhagyó szerelmi történetről mesél.
Véleményem:
Paulo Coelho egyike azoknak az íróknak, akiről szinte mindenkinek van véleménye. Szeretjük szeretni, szeretjük utálni, szeretünk viccet csinálni belőle, de amellett nem nagyon lehet elmenni, hogy valamit tud a fickó, ami miatt rengeteg olvasó falja a köteteit. A történeteiben mindig találunk valamilyen misztikus, filozofikus tartalmat, az pedig már csak ízlés dolga, hogy ez mennyire találkozik az ember saját gondolatvilágával, világnézetével. Én személy szerint józan és mérsékelt viszonyban vagyok a brazil szerzővel: több könyvét olvastam, tetszettek is, de tudom, hogy ha sokkal többet vagy gyakrabban olvasnék tőle, akkor megunnám. Mivel azonban jó pár éve nem vettem a kezembe egyik könyvét sem, és a téma is felkeltette az érdeklődésemet, nem volt kérdés, hogy közelebbi ismeretséget kössek a Hippivel.
Paulo Coelho egyike azoknak az íróknak, akiről szinte mindenkinek van véleménye. Szeretjük szeretni, szeretjük utálni, szeretünk viccet csinálni belőle, de amellett nem nagyon lehet elmenni, hogy valamit tud a fickó, ami miatt rengeteg olvasó falja a köteteit. A történeteiben mindig találunk valamilyen misztikus, filozofikus tartalmat, az pedig már csak ízlés dolga, hogy ez mennyire találkozik az ember saját gondolatvilágával, világnézetével. Én személy szerint józan és mérsékelt viszonyban vagyok a brazil szerzővel: több könyvét olvastam, tetszettek is, de tudom, hogy ha sokkal többet vagy gyakrabban olvasnék tőle, akkor megunnám. Mivel azonban jó pár éve nem vettem a kezembe egyik könyvét sem, és a téma is felkeltette az érdeklődésemet, nem volt kérdés, hogy közelebbi ismeretséget kössek a Hippivel.
Örültem annak, hogy ez a regény részben önéletrajzi ihletésű, és reméltem, hogy emiatt sokat megtudhatok arról a korról, kultúráról és életérzésről, amit felületesen mindenki ismer ugyan, de mégis csak kevesen mondhatják el, hogy teljes valójában átérzik. Ezt vártam hát: egy különleges utazást, melyet átjár a remény, a szerelem, az igazság keresése, és talán bizonyos igazságok megtalálása is.
A történet több szálon fut, de középpontjában leginkább két személy áll, a fiatal Paulo, és a holland lány, Karla. A fiú már korábban belekóstolt a hippi életérzésbe, megismert sok embert és részt vett többféle utazáson, de még mindig úgy érzi, hogy valami hiányzik, még kutatnia kell, hogy megtalálja azt az igazságot vagy szellemiséget, ami teljesebbé teheti az életét. Karla helyzete hasonló abból a szempontból, hogy ő is keres valamit, ami értelmet adhat az életének, ugyanakkor sokkal kiábrándultabb és fásultabb a fiúnál. Úgy érzi, képtelen igazán szeretni, beengedni valakit a szívébe, és már felkészült arra, hogy a világtól elzárva, szemlélődéssel töltse napjait, hiszen más nem tud számára kielégülést, megnyugvást adni. Kettejük útja Hollandiában keresztezi egymást, ahol a lány éppen arra vár, hogy a sors megajándékozza egy lehetséges útitárssal, aki elkíséri őt Nepálba. Paulo döntése, hogy elkíséri őt, sokkal inkább sodródás az árral, mint tudatos elhatározás: egyszerűen érzi az erős vonzást, ami a lányhoz köti, másrészt saját határain is szeretne túllépni azáltal, hogy egy ennyire vakmerő utazásra vállalkozik. Ezzel meg is kezdődik kettejük kalandja a Magic Bus-szal, mely országokat és kontinenseket átszelve igyekszik Nepál felé, hogy közelebb segítse utasait az igazság megtalálásához.
"Kétféleképpen mutathatom ki a szeretetem Isten felé:
úgy, hogy éjjel-nappal imádom őt ennek a szobának a magányában, ám ebből sem
nekem, sem neki nem származik haszna. Vagy úgy, hogy énekelek, táncolok, és az
örömömön keresztül az ő arcát mutatom meg mindenkinek."
Maga a könyv nem túl terjedelmes, viszonylag szellős is, így elvileg gyorsan lehet haladni az olvasásával. Ugyanakkor- szerencsére- sok olyan gondolatot találtam benne, amik mellett érdemes volt egy kicsit elidőzni, és a saját életem vonatkozásában eltöprengeni rajtuk. Nem mondom, hogy világmegváltó, forradalmi gondolatok ezek, viszont a maguk egyszerűségében tényleg alkalmasak arra, hogy az ember kicsit elmélkedjen és önvizsgálatot tartson. Ráadásul mindeközben sok szép és érdekes helyen is barangolhatunk, például Hollandiában vagy Isztambulban.
Nagyrészt az a vágyam is teljesült, hogy a hippi kultúráról, illetve a történelmi háttérről egy kicsit többet megtudjak. Ha nem is adatdömping formájában, de sok apró morzsát kapunk azzal kapcsolatban, mit képviselt ez a szubkultúra, milyen lehetőségei voltak akkoriban egy önmagát kereső fiatalnak, milyen nehézségekkel kellett megküzdeni az utazások során, vagy hogy melyik ország hogyan viszonyult éppen ehhez a jelenséghez. Olvashattam az útlevél-kereskedelem trükkjeiről, a felkelő nap házairól, a szúfik bölcsességéről és a korabeli zenei himnuszokról, kicsit tényleg olyan volt, mintha egy mozaik darabkái tárultak volna elém, amiből előbb-utóbb össze tudok állítani egy életérzés-képet. Maga a cselekmény nem túl eseménydús (bár Paulo visszaemlékezéseiben voltak kifejezetten izgalmas részek), mégis mindig van valami kisebb-nagyobb történés, ami lendületessé teszi a könyvet, és így a bölcsesség-cunamiba sem kell belefulladnunk.:)
"Ócsárolnak? Kit érdekel? Amikor egy bírálat célba ér,
hatalommal ruházza fel a bírálót. De az utas, aki a megjegyzést tette, csak
dühös pillantásokat kapott, hiszen a hippiket soha nem érdekelte, mit mondanak
róluk mások. Ez persze csak féligazság, mert nagyon is szerették felhívni
magukra a figyelmet a ruháikkal, a virágaikkal, a kifejezett és provokatív
érzékiségükkel, a dekoltázsaikkal, amelyek megmutatták, hogy nem viselnek
melltartót, és más hasonló külsőségekkel. A hosszú szoknyáikkal, mert az
érzékibb és elegánsabb is- legalábbis a kollektív és névtelen stílusszakértők
szerint. Mellesleg az érzékiség nem a férfiak elcsábítására szolgált, inkább a
saját testük elfogadását hirdette büszkén."
Bár egy különálló kor és kultúra sajátosságait szerettem volna jobban megérteni, olvasás közben mégis arra kellett (megint) rájönnöm, hogy bizonyos dolgok soha nem változnak. Jelen esetben például az, hogy a fiatalok keresik az igazságot, dacolnak a világgal és önmagukkal, kritizálják az őket körülvevő rendszert és társadalmat, ugyanakkor semmi mást nem szeretnének végső soron, mint szeretni és értelmes életet élni. Különbséget legfeljebb az jelenthet, hogy éppen milyen politikai-történelmi-társadalmi kontextusba helyezkedik mindez.
"Legalább erre a kis időre elfelejthették, amit otthon
állandóan hallgatniuk kellett: fiam, menj egyetemre, vágd már le a hajad, ne
hozz szégyent a szüleidre, mert még azt mondják a többiek (a többiek?), hogy
nem tudtunk megnevelni, ez NEM zene, ideje valami munkát keresned, bezzeg az
öcséd (vagy a húgod), fiatalabb nálad, mégis van elég pénze, hogy eltartsa
magát, és nem kell állandóan tőlünk kunyerálnia…"
A fülszöveg rendhagyó szerelmi történetet ígér, ami a rendhagyóság szempontjából igaz is, bár én ezt a szálat kevésbé éreztem erősnek vagy jelentősnek. Vagy inkább úgy mondanám, a szerelem is inkább az útkeresés egyik eszköze, és mint ilyen, kevésbé értelmezhető önmagában.
Nos, ha meg kell próbálnom összegezni valahogy az élményeimet, én egyértelműen hajlok a pozitív vélemény felé. Igaz, hogy nem sorolnám a korszakalkotó, egyedi és letehetetlen regények közé, de jólesett olvasni, és találtam benne a magam számára értékes és hasznosítható gondolatokat. Ha mindenki csak ennyit ki tud belőle mazsolázni, akkor azt hiszem, már megérte kézbe venni.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Azoknak, akik szeretik a könnyeden elmélkedős-filózgatós könyveket, és azoknak, akik hozzám hasonlóan érdeklődnek a hippi kultúra iránt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése