HiSztorik- Urbánszki László: Árpád és Kurszán

 

Urbánszki László: Árpád és Kurszán (Honfoglalás 3.)

Lazi, Szeged, 2021

ISBN: 9789632675091

Fülszöveg:

A 9. század második feléről egyre többet tudunk, bár ez ma még nem jelenik meg a tankönyvekben. Bizánci császárok írásaiból, óorosz krónikákból, keresztény szerzetesek feljegyzéseiből áll össze a színes tabló. A regény idején a magyarság keresi a korosodó Álmos örökösét, a nemzetség legrátermettebb tagját. Árpád győztes csaták során bizonyítja, hogy ő a nagyfejedelem méltó utóda, végül Álmos fejedelemtársaként irányítja a szövetséget. Megismerhetjük a kor titokzatos alakját, Kurszánt is, aki egy névtelen ágyas gyermekéből, nagyúrrá, majd gyulává emelkedik. Az ő vezetésével indul 882-ben, egy kisebb sereg a Kárpát-medencébe, a frank hűbér ellen harcoló Szvatopluk, morva fejedelem megsegítésére.

Bonyolult, véres, kegyetlen kort ismerhetünk meg Urbánszki Lászó regényéből. A besenyő törzseket a magyarok felé szorítják az úz nomádok, a kereszténnyé vált Bulgária egyre erősebb, terjeszkedik a Kijevi Rusz. Mindenkinek útjában van az erős, magyar szövetség, égető szükségességé válik elhagyni Etelközt. Hosszas szervezés után elkezdődik a magyar nép áttelepülése a Kárpát-medencébe, a régi-új hazába. Legelőször a Dnyeper keleti partján élő nemzetségek állatait és a védtelen asszonyokat, gyerekeket kell átvinni az óriásfolyam gázlóin. Az átkeléseket azonban szinte lehetetlenné teszik a hatalmas nyájak látványától nekivaduló besenyők támadásai. Árpád fejedelemnek újra meg újra meg kell mutatnia, milyen hadvezér… és a Kárpátokig még hátra van négy óriásfolyó.

Véleményem:

Urbánszki László Honfoglalás-sorozatának legújabb, harmadik könyvét leginkább áthidaló kötetként tudnám jellemezni. A regény egy viszonylag hosszabb időszakot ölel fel, a 866-889-ig terjedő 23 esztendő történéseit meséli el. Nincsenek kiemelkedő történelmi események, konkrét nagy csaták, így a regény cselekménye sem igazán szerveződik kerek egységgé. Sokkal inkább rövid fejezetek láncolata, melyek között többször évek telnek el, és amelyek ugyan kiválóan felidézik a kor hangulatát és szemléltetik az akkori emberek, népek életét, dramaturgiailag nem alkotnak homogén történetet. Persze így sincs okunk unatkozni, számos kisebb csetepaté színesíti a lapokat, hőseink kalandok és megpróbáltatások közepette élik hétköznapjaikat. Ezt a regényt is, mint ahogy a szerző egész életművet, áthatja a jellegzetes stílus, az ízes-zamatos szókincs, valamint a kacagtató humor. Olvasás közben szinte megelevenedik a táj, életre kel a sztyeppe, az ember már-már hallani véli a lovak dübörgését, a nyílvesszők suhanását. Erős, eleven hangulatú leírásait élvezetes olvasni.

A történet két szálon indul meg és fut majdnem végig párhuzamosan az egész regényen. Az irodalmi jelenben a magyar törzsszövetség mindennapjait kísérhetjük figyelemmel: harcok a besenyőkkel, konfliktusok a ruszokkal, ráadásul egy új hatalmi tényező, egy másik lovas nép, a bolgárok is megjelennek a sztyeppén. A rövid, de velős életképek nagyon hatásosan ábrázolják az akkori világot, őseink életét, küzdelmeit. A másik cselekményszál az irodalmi jelenhez képest a jövőben, 881-ben játszódik, főhőse pedig Árpád legkisebb fia, Jutocsa, akit elveszítenek a testőrei, valamint újdonsült barátja, egy pásztorfiú, Kölköd. Ezzel a szerző bevezeti a legifjabb generációt is a regényfolyamba, megágyazva a következő kötetek szereplőinek. Személy szerint nekem a regény ezen fejezetei tetszettek a legjobban, a két kis bajkeverő számtalan kalamajkába keveredik, ahonnan leginkább csibészségük segítségével szabadulnak. Természetesen nem hiányozhat a palettáról egy imádnivaló házi kedvenc sem, Karmos, a vadmacska többször is mosolyt fakasztott az arcomra. A két szál aztán természetesen találkozik, bár össze még nem fonódik, ez talán a jövő zenéje. Szerencsére a szerző a fejezetek elején mindig megadja, pontosan melyik évben járunk, így nem tévedünk el a különböző idősíkokon.

A korról való hiteles ismeretek réseit most is remekül szövik be az írói fantázia szálai, melyekre a regény végén található Utószóban kapunk rövid magyarázatot. A regény történelmi jellege leginkább a történelmi személyek szerepeltetése mentén bontakozik ki. Tekintettel a fejezetek laza szövedékére, igazi főhősünk nincs, mint ahogy azt a kötet címe is jelzi, Árpád mellett Kurszán kap jelentős szerepet. Az ő ábrázolása sikerült a legteljesebbre, hihető, karakteres személyiségként festi le a szerző. Sajnáltam, hogy Árpádról kevesebbet olvashattam most, ő már felnőtt, kiforrott karakterként jelenik meg a lapokon. A korábbi részek fenegyereke, Karacs most csak epizódszerepet játszik, legnagyobb örömömre viszont feltűnt Árpád elsőszülöttje, Tarkacsu is, akit Jutocsa mellett elvárok majd a folytatásban. A szerzőnek remek érzéke van az ifjú karakterek megformálásához, ezt most is bizonyította.

Számomra a regény legérdekesebb kérdésköre az utódlás problematikája volt. Mint azt az első kötetben olvashattuk, a vérszerződés Álmos leszármazottjainak juttatta a főhatalmat a törzsszövetség felett. A nagyfejedelem nem is volt híján fiaknak, azonban egyértelműen kitűnt, hogy nem a legidősebbek a legrátermettebbek. Nem tudom, hogy a valóságban is ennyi fejtörést okozott-e Árpád elfogadtatása utódként, de a szerző hihető és logikus elmélet vázol fel, miként lett előbb gyula, azaz a hadak főparancsnoka, majd társfejedelem, megalapozva ezzel a későbbi nagyfejedelemségét.

Összességében ez a rész tetszett legkevésbé a sorozatból, 7 pontosra értékelem a szokásos 10-es skálámon. Bevallom, hiányzott, hogy legyen a regénynek egy határozottabb, központi cselekményszála, nekem kicsit elaprózódott így a történet, lanyhult a figyelmem. Mire belelendültem egy fejezetbe, máris máshol, máskor jártunk már. Tudom, hogy ezeket az átvezető részeket a legnehezebb úgy megírni, hogy kellően feszes tempót tudjanak diktálni, és fenntartsák a feszültséget. Ugyanakkor nagyon bízom a folytatásban, kíváncsian várom.

Köszönöm szépen a kötetet Urbánszki Lászlónak és a Lazi Kiadónak!

Jehuka