Kilátók ​és miniszobrok (értékelés és nyereményjáték)

 


Tittel Kinga először a Mesélő Budapest című kötettel mutatkozott be a hazai olvasóközönségnek, majd elkezdte megjelentetni Mesélő Zsebkönyvek című sorozatát, melyek a főváros egy-egy kiemelt témájára épülnek. A Várnegyed titkai és a Duna kincsei után már kezünkbe foghatjuk a Kilátók és miniszobrok című darabot is, melyből jobban megismerhetjük hazánk csodaszép panorámát kínáló helyeit és Kolodko Mihály egyre népszerűbb, miniatűr alkotásait. Tartsatok négy bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Kolibri Kiadó által felajánlott példányt!




Kiadó: Kolibri Kiadó, 2021
Oldalszám: 200 oldal
ISBN: 9789634377986
Illusztrálta: Kecskés Judit


A könyvet ITT tudod megrendelni!


Fülszöveg:

Tudod-e, hogyan jelezték régen a toronyőrök, ha a városban tűz ütött ki? Miért Normafa a Normafa? Vajon ki lehetett a híres angyalszobrász, aki vasárnaponként habos kakaóval vendégelte meg a környékbeli gyerekeket?

Tittel Kinga Mesélő Zsebkönyvek sorozatának harmadik kötete különleges utazást ígér – szó szerint a magasba repít. Ezúttal kilátókból és tornyokból tekinthetünk le fővárosunkra, miközben templomokba térünk be.

Mindazt pedig, ami odaföntről nézve rejtve maradna – az izgalmas, apró, emberi részleteket – a híres gerillaszobrász, Kolodko Mihály miniszobrai révén tárja elénk a szerző.

Véleményem:

Nagyon szeretem Tittel Kinga különleges útikönyveit, eddig mindegyiket el is olvastam, és kíváncsian vártam, hogy a Mesélő Zsebkönyvek-sorozatban ezúttal milyen témakör kerül a középpontba. Az az igazság, hogy bár eddig is szívesen jártam-keltem a szabadban, a járványhelyzet óta még aktívabban keresem az olyan lehetőségeket, amik keretében a friss levegőn tölthetem kellemesen és hasznosan az időmet, ebbe pedig tökéletesen beleillik az a cél, hogy kicsit jobban megismerjem a fővárosunkat. A Kilátók és miniszobrok ezúttal két igen különböző, de témájában összepasszoló területtel foglalkozik behatóbban: egyrészt megismerhetjük azokat a magaslati pontokat vagy épületeket, ahonnan különleges panorámában gyönyörködhetünk, másrészt többet megtudhatunk néhány fantasztikus "apróságról", nevezetesen Kolodko Mihály egyre népszerűbb miniszobrairól. 


A kötet felépítése hasonló, mint a korábbiaké, erre is jellemző a rendkívül színes, gazdag képi anyag és a sok-sok illusztráció, ez utóbbiak Kecskés Judit munkáját dicsérik. A könyv nagyobbik részét a kilátók teszik ki, ugyanakkor itt nem csupán hagyományos kilátókra kell gondolnunk, hanem olyan, akár kevésbé ismert épületekre is, ahonnan beláthatjuk fővárosunk nagyobb területeit. Ezen belül külön vannak strukturálva a Pesten, Budán, illetve a Margit-szigeten található magaslati pontok. Míg a pesti oldalra jellemző, hogy főleg különféle épületek tornyából vagy kupolájából csodálhatjuk a láthatárt (pl. a Szent István-bazilika, Vajdahunyad vára vagy éppen a MOL Campus), addig a budai oldalon számos, a természetben, hegyekben található kilátót ismerhetünk meg (pl. Gellért-hegy, Sas-hegy, Tündér-hegy). Szerencsés vagyok, mert ezek jó részét már meglátogathattam személyesen is, de mindkét oldalon találtam rengeteg plusz úti célt, ami felkerült a bakancslistámra. 

A könyv második nagy tartalmi egységében a miniszobrok következnek, bevallom, ez a rész még kicsit jobban is érdekelt, mert egyre többet lehet hallani Kolodko Mihály munkáiról, tervezem is jó ideje, hogy szép módszeresen megkeresem őket, de eddig még nem volt rá alkalmam. Egy rövid bevezetőben megismerhetjük a kárpátaljai művész életének és munkásságának fontosabb mozzanatait, majd következnek tételesen a konkrét alkotások. Minden szoborhoz tartozik egy rövid ismertető a keletkezés körülményeivel, a szobrász személyes motivációjával vagy egyéb érdekességekkel kapcsolatban, és természetesen azt is megtudjuk, hol lelhetők fel ezek a különleges, néha mókás és szellemes, néha megrendítő alkotások. Én személy szerint hiszek abban, hogy egy város igazi arculatát és hagyományait meg lehet úgy őrizni, hogy közben a modern felé is nyitott maradjon, számomra Kolodko munkássága pont ezt a kettősséget képviseli, ráadásul műveinek felkutatása, fotózása igazi szabadidős kikapcsolódást, "kincskeresést" jelent.


Tittel Kinga könyvében most is hihetetlen mennyiségű érdekességet olvashatunk, melyeknek köszönhetően az olvasás élménye sosem lesz száraz vagy unalmas. Nekem nagyon tetszik, hogy a történelmi háttérből pont annyit kapunk, ami még kellemesen emészthető, de emellett ott van egy csomó apró betűs rész, amik által igazán izgalmassá válik Budapest és a benne található csodás épületek, műalkotások. Fogalmam sem volt például, hogy a Rózsadombot miért nevezik így, hogy min múlik, hogy egy templom bazilika minősítést kapjon, vagy éppen arról, hogy Vajdahunyad vára milyen koncepció szerint épült fel. Egy ideje már szokásom, hogy a Mesélő Zsebkönyvek köteteit magammal viszem bizonyos kirándulásokra (legutóbb például A várnegyed titkai tett igen jó szolgálatot, amikor a barátainkkal egy szabadtéri kincskeresős-szabadulós játékon vettünk részt), a legújabb kötetnek is nagy hasznát vettem, amikor nemrég a Kaán Károly-kilátóhoz mentünk. Egy adott látnivalóról tényleg nem ír hosszasan a könyv, úgyhogy egy-egy pihenő alkalmával pont el lehet kényelmesen olvasni a vonatkozó részeket.


Összességében erről a részről is csak pozitívan tudok nyilatkozni. Nagyon örülök annak, hogy a 21. században újra van létjogosultsága az útikönyveknek, ráadásul Tittel Kinga munkái nyelvezetüknek és kivitelezésüknek köszönhetően abszolút alkalmasak arra, hogy a fiatalabb korosztályt is megszólítsák. Kötetei nagyon jól beépíthetők akár iskolai foglalkozásokba vagy szabadidős programokba, de akkor is hasznosak, ha pusztán a családi könyvespolcon sorakoznak, hogy ha kell, elővehessük őket. Nem feltétlenül az a darab, amit egy szuszra kiolvasunk, hiszen azért a sok infó és érdekesség miatt tömény is tud lenni, hanem inkább olyan, amit rendszeresen előveszünk, lapozgatunk,  vagy éppen a táskánkba teszünk, hogy elkísérjen minket felfedező kalandjainkra. Nagyon remélem, hogy még sok-sok hasonló kötettel leszünk gazdagabbak, én pedig igyekszem majd minél több helyszínt személyesen is felkeresni, amit a Kilátók és miniszobrokban találok. 

Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki szeretné jobban megismerni fővárosunkat egy vidám, szépséges és informatív zsebkönyv segítségével.

Nyereményjáték:

Mostani nyereményjátékunkban Kolodko Mihály miniszobrainak nyomába eredünk. Minden állomáson megtaláljátok egy-egy szobor nevét, a ti dolgotok pedig, hogy leírjátok a rafflecopter doboz megfelelő helyére, hogy pontosan milyen címen található az adott alkotás!
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladvány:
Dreher Antal


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
07.08. Könyv és más
07.10. Dreamworld 
07.12. Hagyjatok! Olvasok!
07.14. Zakkant olvas

Megjegyzések