Véres Balaton (értékelés és nyereményjáték)

 


A General Press Kiadó hozta el nektek Zajácz D. Zoltán első regényét, amely a közkedvelt nyaraló helyünkön, a Balatonon játszódik. A retro hangulatú történet a középkorú, illetve  idősebb korosztálynak visszahozza a régi idők hangulatát, a fiatalabbaknak pedig megmutatja, hogy milyen volt a 70-s években élni, nyaralni és hogyan tudtak az akkori nyomozók dolgozni. A végig izgalmas, kettős bűnügyről a blogturné három bloggere mondja el a véleményét. Ha pedig szeretnétek megnyerni a könyv egy példányát, kövessétek a turné állomásait és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért. 




Kiadó: General Press, 2021
Oldalszám: 312 oldal
ISBN: 9789634525240


A könyvet ITT tudod megrendelni!


Fülszöveg:

A zánkai úttörőtáborból egy tihanyi hajókiránduláson titokzatos körülmények között eltűnik a tizennégy éves Marion Morel, a Francia Kommunista Párt párizsi titkárának egyetlen gyermeke. Néhány nappal később pedig az úttörőváros strandján holtan találnak egy huszonegy éves tanárképző főiskolás lányt, aki a gyermekek kísérőjeként vett részt a hajókiránduláson.
A nyomozással Adorján Máté hadnagyot bízzák meg. A tehetséges fiatal nyomozónak segítőtársa is akad: Lendvay Laura, a szomszédos vállalati üdülőben nyaraló orvostanhallgató. A lány pszichiáternek készül, és élénken érdeklődik egy új amerikai módszer, a bűnügyi profilkészítés iránt.
A mindvégig izgalmas, fordulatos történetben megelevenedik a Kádár-korszak Magyarországa, a hetvenes évek végének tipikus karaktereivel: párttitkárokkal, örökké elégedetlenkedő hivatalnokokkal, vadászgató, jachtot és szeretőket tartó, a nyugati életstílust majmoló nagyvállalati vezetőkkel.


Véleményem:

Magyar krimiket, thrillereket viszonylag ritkán szoktam olvasni, pedig manapság egyre több hazai kortárs regény jelenik meg ebben a műfajban is. Így örültem, amikor felmerült a lehetőség, hogy Zajácz D. Zoltán nemrég megjelent kötetével turnézzunk, ami a fentieken felül még igazi, balatoni retro-életérzést is ígért. Azt reméltem, hogy a zánkai úttörőtáborban kezdődő, Véres Balaton kellemes, könnyed borzongást és laza kikapcsolódást fog nyújtani, de azt magam se gondoltam volna, hogy az év egyik (számomra legalábbis) legjobban sikerült krimijét tartom majd a kezemben. 

A történetünk 1979-ben játszódik a zánkai úttörőtáborban, ahol az ENSZ Nemzetközi Gyermekévének apropójából szerveznek nyaralást magyar, francia, illetve az NDK-ból származó gyerekek számára. A regény krimi-mivolta igen hamar megmutatja magát, ugyanis mindjárt két kriminális esemény is történik a Balaton partján: először eltűnik egy francia kislány, Marion a tihanyi hajókirándulásról, utána pedig megtalálják a főiskolai hallgató és kísérő fiatal nő, Kozák Edit holttestét. A két eset azon felül, hogy egyébként is felborítja a kedélyeket, diplomáciai szempontból is igen érzékenyen érinti a magyar nyomozókat és politikusokat, így a rendőrség nagy erőkkel igyekszik felderíteni a bűntényeket. Mindehhez kapunk két igen szerethető karaktert is. Az egyikük Adorján Máté hadnagy, akit megbíznak a nyomozás vezetésével, a másikuk Lendvay Laura, a végzős orvostanhallgató, akit nagyon érdekel a nyugaton egyre népszerűbb kriminálpszichológia, ráadásul Edittel is összebarátkozott, így személyes kérdés számára az igazság felderítése. 


Nagyon tetszett, hogy a könyvbe nem kellett "belerázódni", ugyanis már az első fejezettel teljesen beszippant mind a bűntényekbe, mind az igazi retro-hangulatba. Ugyan én még nem éltem 1979-ben, mégis sok szempontból nosztalgikus élmény volt számomra az olvasás, hiszen gyermekkorom minden nyarát a Balatonnál töltöttem. Ráadásul a regény révén nagyon jó bepillantást lehetett nyerni a Kádár-korszak néhány sajátosságába, meg úgy egyáltalán a hetvenes évek életérzésébe, traubiszódástul-mindenestül. Maga a nyomozás is egészen másként alakul, mint napjainkban, itt még nincs csúcstechnológia és internet, csak lelkes és elhivatott rendőrök, sok-sok autókázás, beszélgetés, kihallgatás, mindezt úgy, hogy közben a regény tempója legalább olyan lendületes és izgalmas, mint egy jelen időben játszódó thriller esetében. Nekem az is nagyon szimpatikus volt, hogy két szálon, két ügyben is fut a nyomozás, így tényleg esély sem volt rá, hogy elunjam magam (sőt, ami azt illeti, a könyvben van még két másik szál is, amik nem lettek túl bő lére eresztve, először kicsit feleslegesnek is éreztem a bevonásikat, de ki tudja, lehet, hogy a folytatásokban majd nagyobb szerepet kapnak ezek a mellékágak is). Máté és Laura karaktere nagyon szerethetőre sikerült, tetszett, hogy valamennyit megtudhatunk a múltjukról is (főleg Máté esetében), és jó szívvel drukkoltam azért, hogy sikerüljön megoldaniuk az eseteket és megtalálják a francia kislányt is. 

Zajácz D. Zoltán nagyon jól szerkesztette össze a különböző cselekményszálakat és emberi sorsokat. Amellett, hogy haladunk a két bűntény kapcsán, bemutat nekünk számos mellékszereplőt, olyan helyzetekbe, jelenetekbe ültetve őket, amikből nagyon jól átjön a kor szelleme, hangulata. Számomra a legerősebb szál a Kozák Edit meggyilkolásával kapcsolatos volt, itt visszamegyünk kicsit a múltba is, a megoldás pedig eléggé összetett ahhoz, hogy csak az utolsó lapokon álljon össze a teljes igazság. A fejezetek nem túl hosszúak, ráadásul mind a helyszínek, mint a szereplők és szálak között ugrálnak, így végig feszes, lendületes az olvasás élménye, maga a stílus pedig abszolút olvasmányos, hol könnyed, hol pedig krimihez illő módon megrázó. Ha nem lett volna más dolgom a héten, biztos, hogy egy délután alatt kivégeztem volna, nagyon kíváncsi voltam, mi történt Zánkán, és hogy mi lehetett a gyilkosság motivációja. 

Külön öröm számomra, hogy megtudtam, a szerző három részes sorozatot tervez, mert már most biztos vagyok abban, hogy nekem ennyi még nem volt tőle elég, és arra is kíváncsi vagyok, hogyan alakul majd Máté és Laura sorsa. Nagyszerű időutazásban volt részem, de talán a legfontosabb, hogy nem a retro-hangulat az, ami elvitte a hátán az egész történetet, hiszen az önmagában is igényes és jól felépített volt, a nosztalgia-faktor csak hab volt a tortán, amitől más volt, mint azok a krimik, amiket eddig olvastam. Ha tehát valaki egy igazi hazai csemegére vágyik, amiben erős a bűnügyi szál, de jelen van egy cseppnyi romantika, humor és korrajz is, szerezze be bátran ezt a regényt, nem fog csalódni. 

Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Minden krimirajongónak, aki szeretne próbát tenni egy izgalmas, szórakoztató, retro-hangulatú magyar történettel.

Nyereményjáték:

Az izgalmas krimi a Balatonnál játszódik, így mi is oda tettük a játékunk helyszínét. A leghíresebb Balaton körül játszódó magyar krimi-akció-vígjáték filmek, Ötvös Csöpi (Bujtor István) és Kardos doktor (Kern András) nevével fémjelzett “Csöpi-filmek” voltak. Ezek közül három filmből teszünk fel kérdést, a helyes válaszokat pedig a Rafflecopter doboz megfelelő sorába kell beírni.
Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladvány:
Az elvarázsolt dollár című filmben, mi volt a beceneve a főhős kislánynak, aki segített a nyomozásban?


a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
Június 30 - Kelly & Lupi olvas
Július 2 - Könyv és más
Július 4 - A Szofisztikált Macska

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések