Klassz könyvek kezdő olvasóknak - Harisnyás Pippi-könyvek (értékelés és nyereményjáték)

 


A Móra Kiadónak köszönhetően ezúttal egy Klassz könyvek kezdő olvasóknak turnét tartunk. Ennek keretében a Már tudok olvasni, a Rém jó könyvek, valamint a Harisnyás Pippi-könyvek közül mutatunk be nektek néhányat. Ezek a kis mesék az olvasni tanuló gyerekeket segítik a betűk világának megismerésében, miközben szórakoztatják is őket. Öt bloggerünk mondja el ezúttal a véleményét ezekről a mesekönyvekről, és természetesen ti is nyerhettek a könyvek közül saját példányt.



Klassz könyvek kezdő olvasóknak blogturné keretében az előző állomásomon a Már tudok olvasni és a Rém jó könyvek sorozatok köteteiből szemezgettem, most pedig egy régi-új kedvenc, Astrid Lindgren munkásságában szeretnék kicsit elmélyedni, illetve megmutatni a Móra Kiadó gondozásában megjelent Harisnyás Pippi-köteteket, melyek szintén szorosan kapcsolódnak a kezdő olvasók igényeihez, sajátosságaihoz. Érdekes választás volt ez a részemről, ugyanis gyerekkoromban határozottan Juharfalvi Emil-rajongó voltam (az egyik kötetet rongyosra olvastam kisiskolásként), Pippi akkor még nem lopta be magát annyira a szívembe, de most, felnőtt fejjel, szerettem volna újra feleleveníteni a kapcsolatunkat.





Kiadó: Móra Kiadó, 2020
Oldalszám: 80 oldal
ISBN: 9789634866015
Fordította: Papolczy Péter 
Illusztrálta: Ingrid Vang Nyman


A könyvet ITT tudod megrendelni!


Fülszöveg:

A kötet a világhírű sorozat első darabjának, a Harisnyás Pippi című regénynek a rövidített változata, amely a legfiatalabb olvasók számára is ajánlható, akár önálló olvasáshoz. A történetek jelentős részét tartalmazza, tömörebb formában, de ugyanolyan szórakoztatóan.

Harisnyás Pippi vagány, szeplős és vörös hajú kislány, aki a Villekulla-villában lakik. Van egy táskányi pénze, így a szülei nélkül is elboldogul. Egy lóval és egy Nilsson úr nevű majommal él együtt. Ha csak teheti, barátaival, a szomszéd házban lakó Tomival és Annikával játszik. Pippivel sosem unalmas az élet, hol palacsintát süt, hol születésnapi zsúrt rendez nekik. Bármilyen helyzetben feltalálja magát: könnyedén elbánik a betörőkkel, és akár egy cirkuszi előadás szereplőit is megszégyeníti ügyességével.

Véleményem:

Az Ismered Harisnyás Pippit? című kötet az eredeti, Harisnyás Pippi című regény rövidített változata, így tökéletesen alkalmas arra, hogy egy kezdő olvasó gyerkőc is megismerhesse általa ennek a különleges kislánynak a történetét.  Pippi ugyanis nem hétköznapi gyerek: egyedül él a Villekulla-villában (pontosabban a lovával és Nilsson úr nevű cerkófmajmocskájával), nincsenek szülei, akik megmondhatnák neki, mikor mit csináljon, ráadásul hihetetlenül erős, még a saját lovát is fel tudja emelni. Hamar összebarátkozik a szomszédban lakó gyerekekkel, a jól nevelt és illedelmes Tomival és Annikával, akik szemében Pippi izgalmas játszótárs, akivel mindig történik valami érdekes. Ebben a rövid történetben a három gyerek közös kalandjait ismerhetjük meg, ellátogathatunk például velük a cirkuszba vagy Pippi születésnapi zsúrjára, és még azt is megtudhatjuk, hogyan járt a két betörő, akik balga módon el akarták rabolni a vörös hajú kislány aranyát. 


Maga a könyv tényleg viszonylag rövid, nagy betűkkel szedett szöveggel és gazdag illusztrációkkal. Ingrid Vang Nyman eredeti rajzai piros-fekete színvilágban találhatók meg a kötetben, és nagyon jól feldobják a történetet. A cselekmény egyszerre humoros és izgalmas, nem mondanám, hogy különösebb erkölcsi tanulságokat vagy mélyebb mondanivalót tartalmaz, inkább igyekszik visszaadni azt a gyermeki életérzést, amikor még úgy érezzük, az egész világ felfedezésre váró csoda. Pippi a legegyszerűbb tevékenységet is képes izgalmas kalanddá varázsolni, kicsit szertelen természetű, ugyanakkor jószívű kislány, aki nagylelkű a barátaival (de még a betörőkkel is). Összességében úgy gondolom, hogy a kötet elég mozgalmas, mókás és vidám hangulatú ahhoz, hogy a kisiskolás olvasók hamar megszeressék, és később esetleg bátran kísérletezzenek az eredeti verzióval is.



Kiadó: Móra Kiadó, 2020
Oldalszám: 62 oldal
ISBN: 9789634866022
Fordította: Tótfalusi István
Illusztrálta: Ingrid Vang Nyman


A könyvet ITT tudod megrendelni!


Fülszöveg:

Nem édesség, nem ruhaféle, nem betegség, és nem is valami elszabadult vadállat. De akkor mi vagy ki lehet az a rejtélyes csunk? Ezt próbálja kideríteni a vagány, vörös hajú Harisnyás Pippi a barátaival, Tomival és Annikával. A klasszikus történet, amely eredetileg a Harisnyás Pippi a Déltengeren című kötet egyik fejezete volt, most Ingrid Vang Nyman rajzaival kibővítve, nagyobb betűkkel jelenik meg. Első és második osztályos gyerekeknek ajánljuk, akár önálló olvasásra is.

Véleményem:

Ez a történet eredetileg a Harisnyás Pippi a Déltengeren című kötetben jelent meg, annak egy önálló fejezeteként. Azt már az előző könyvből megtudhattuk, hogy Pippi szeret mindenfélét felfedezni és kitalálni: ebben a részben nem mást talál ki, mint egy új szót, nevezetesen a csunkot! Na de mi is pontosan az a csunk? Ennek a rejtélynek ered a nyomába Pippi barátaival, Tomival és Annikával. Először a cukrászdában érdeklődnek, később  a barkácsboltban, felkeresik még a doktor bácsit is, de senki sem tudja, mi lehet az a csunk, pedig Pippi teljesen biztos benne, hogy létezik és valami nagyon klassz dolog lehet. Természetesen a történet végén meglesz a válasz, megfelelő lezárást adva a rövidke mesének. 


Nekem nagyon tetszett, hogy az előző kötethez képest találunk némi extrát is: a történet végén egy rövid összefoglalót Pippiről, illetve egy különbség-keresős játékot. Ebben a könyvben is kettős színvilágú az illusztráció, de most a piros-fekete helyett kék-fekete kombinációban csodálhatjuk Ingrid Vang Nyman rajzait. Maga a cselekmény megint viszonylag egyszerű, mégis jópofa, tetszett, ahogy a gyerekek próbálják kinyomozni, mi lehet az a csunk (különösen, hogy mi is szoktunk azzal játszani, hogy látszólag értelmetlen szavakat találunk ki, és megpróbáljuk kitalálni, mit is jelenthetnek :)). 

Összességében elégedett vagyok a kötetekkel, nem mindig vagyok a rövidített változatok pártolója, de úgy érzem, ez a két mese önmagában is kerek egész, és jó bevezetők lehetnek a későbbi hosszabb olvasmányokhoz. Jó volt újra elmerülni Astrid Lindgren világában, és kifejezetten kedvet kaptam, hogy újra előszedjem a Juharfalvi Emil-történeteket is. :) Ha valaki szereti a kicsit huncut főhősöket és a vicces, izgalmas meséket, mindenképpen tegyen egy próbát az írónő köteteivel, nem fogja megbánni!


Nyereményjáték:

Első olvasós élményeitekről teszünk fel ezúttal kérdéseket nektek a turné állomásain. A feladatotok az, hogy beírjátok a választ a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Volt olyan mese, amitől gyerekkorodban féltél?

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:

Megjegyzések