Különlegesek - Csúfok 3. (értékelés és nyereményjáték)
Nemrég új borítóval is megjelent Scott Westerfeld Csúfok című sorozatának mindhárom része a Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően. Tartsatok velünk a csúfok és szépek világába, és nézzetek velünk a külsőségek mögé. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt az általatok választott részből.
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2024
Oldalszám: 328 oldal
Eredeti cím: Specials
Fordította: Bosnyák Viktória
ISBN: 9789636751777
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
A Különleges Körülmények Ügyosztálya: ezektől a szavaktól Tallyt taszító, lázadó csúf napjai óta kiveri a víz. Régen a Különlegesek csupán fenyegető szóbeszédként léteztek, félelmetesen szépet, veszélyesen erőset, és lélegzetelállítóan gyorsat is jelentve.
Egy hétköznapi Szép leélheti az életét úgy, hogy soha nem találkozik Különlegessel.
Tally azonban sosem volt hétköznapi.
Most pedig egyik napról a másikra maga is közéjük tartozik: feltuningolt harci gépezet, melynek célja, hogy a Csúfok nyugton, a Szépek pedig bután maradjanak. Az erő, a sebesség, és gondolkodásának gyorsasága és tisztasága jobb érzés, mint bármi, amire Tally vissza tud emlékezni. Általában.
Azonban szívének egy aprócska csücske még mindig emlékszik valami többre. Ezt mégis könnyű elhessegetni, amíg Tallynek fel nem ajánlják a feladatot, hogy irtsa ki véglegesen Újfüstös lázadóit. Végül nincs más választása: hallgatni kénytelen arra az apró, halk szívdobbanásra, vagy véghezvinni a feladatot, melyre beprogramozták.
Akárhogy dönt is, Tally világa soha többé nem lesz már a régi.
Véleményem:
Szerencsés helyzetben voltam, hiszen lehetőségem volt egymás után elolvasni Scott Westerfeld Csúfok-sorozatának mindhárom részét, manapság ez nem gyakran szokott előfordulni, hiszen alapjáraton várni kell az újabb részek megjelenésére. Most, hogy befejeztem a harmadik kötetet is, úgy érzem, ez egyszerre volt áldás és átok. Átok, mert így, hogy friss volt az emlék, jobban hasonlítgattam a részeket és jobban kiütköztek az esetleges gyengeségek, de áldás is, mert legalább egységben tudom a trilógiát szemlélni, és így összességében pozitív a szájízem a Csúfok világát illetően.
Miután az előző rész is izgalmas függővéggel zárult, a Különlegesekben követhetjük Tallyt, aki immár a különlegesek egy speciális csoportjába tartozik Shay-jel együtt, és közvetlenül Dr. Cable-nek jelent. Eddig is szép volt, azonban a mostani műtétnek köszönhetően ez a szépség élessé és kegyetlenné vált, emellett hatalmas testi erő, gyorsaság, éles reflexek is tartoznak hozzá. Tökéletes harcosként Tally és csapata azt a megbízást kapja, hogy kerítsék elő a füstösök megmaradt csapatait, és segítsenek a Különleges Körülmények Ügyosztályának megsemmisíteni az ismeretlen helyen található Újfüstöst. Tally, mivel az agyába most is elég rendesen belepiszkáltak, nem is igazán talál kivetnivalót ebben a feladatban, ő maga is belátta, hogy kontroll nélkül az emberek visszatérnének ahhoz a vad, pazarló és pusztító életmódhoz, ami majdnem a bolygó halálát okozta, és a béke érdekében szükséges, hogy a lázadó elemeket kiiktassák.
Amellett, hogy Tally ismerkedik új énjével és megint új személyiségével, a Zane-nel kapcsolatos érzéseit is fel kell dolgoznia. Eddig azt gondolta, hogy ha az ember szép, akkor semmi gondja nem lehet az életben, most azonban ráébred, hogy különlegesként már a szép sem elég jó neki, mindenkit, aki nem tartozik a csoportjába, átlagosnak, unalmasnak és visszataszítónak talál, és ez alól Zane sem kivétel. Olvasóként már csak abban reménykedhetünk, hogy Tally képes lesz valahogyan felülemelkedni a determinált gondolkodásmódján, és a megfelelő pillanatokban a helyes döntést hozni. Közben egyre nagyobb teret kap a forradalom, csúfok, szépek, füstösök között egyre halványodnak az éles határok, és érezzük, hogy előbb-utóbb Tallynek muszáj lesz állást foglalnia azzal kapcsolatban, hogy kicsoda ő és mit szeretne pontosan.
Kicsit bajban vagyok, mert bár a sorozat összességében nagyon tetszett és sok szempontból egyedinek találtam, ez a harmadik rész nekem lapos volt az előzményekhez képest. Amikor éppen nem a szereplők közötti interakciókon volt a hangsúly, akkor sokszor eluntam magam, bár a jelenetek próbáltak izgalmasak lenni, nekem egy idő után kevés volt a légdeszkán ugrándozás. Ami viszont tetszett, az a sajátos nézőpont és Tally izgalmas karaktere. A három rész során mindenféle állapotában végigkísérhettük, és külön extrát jelentett, hogy ilyenkor ténylegesen megváltozott az egész személyisége, azzal együtt, hogy időről időre felsejlett az igazi Tally. Sok helyzetben nehéz őt szimpatikusnak találni, mert bizony hibázik és képes elég önző módon viselkedni, ugyanakkor az egész történet ívét tekintve teljesen érthetővé válnak a tettei, de még a gondolatai is - azok is, amik nem teljesen a sajátjai. A végkifejlet azért valamelyest kárpótolt a korábbi, unalmasabb részekért, és ha őrült látványos finálét nem is kaptam, tetszett, hogy a szerző nem sablonos lezárást adott a trilógiának.
Összességében örülök, hogy végre sort kerítettem erre a sorozatra, mert az ifjúsági disztópiákon belül egy egyedi, különleges történet, amit érdemes megismertetni a fiatalabb olvasókkal. Én sajnos azt érzem, hogy nem sikerült a kezdeti szintet végig fenntartani, ha a harmadik rész képes lett volna felülmúlnia a másodikat, még akár kedvencet is avattam volna. Ezzel együtt tényleg ajánlom, hogy akit érdekelnek az izgalmas társadalmi kérdésekkel operáló ifjúsági disztópiák, tegyen vele próbát, főleg így, hogy ennyire szép új kiadást kapott a Kiadótól.
Értékelésem: 5/3,5
Kinek ajánlom? Magát a sorozatot mindenkinek, aki szeretne egy elgondolkodtató ifjúsági disztópiát olvasni, ahol a romantikus szál helyett fontosabbak az önismereti kérdések.
Nyereményjáték:
A szépséggel kapcsolatos kérdésekre kell ezúttal válaszolnotok a játék során. Minden állomáson találtok egy kérdést, amire a helyes választ be kell írnotok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
Ki írt könyvet Az örök szépség címmel egy szélhámos kozmetikusról?
Állomáslista:
07. 11. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 13. Könyv és más
07. 15. Hagyjatok! Olvasok!
07. 17. Kelly és Lupi olvas
07. 19. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 21. Könyv és más
07. 23. Hagyjatok! Olvasok!
07. 25. Kelly és Lupi olvas
07. 28. Spirit Bliss Sárga könyves út
07. 31. Könyv és más
08. 01. Kelly és Lupi olvas
08. 02. Hagyjatok! Olvasok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése