Poison Study- Méregtan

Fülszöveg:

Merénylet, ​mágia, megpróbáltatások…

A koporsószerű sötétbe zárva nincs körülöttem az égvilágon semmi, ami elterelhetné figyelmemet az emlékeimről. Megöltem Reyadot. Megérdemelte a halált – ám a törvény szerint a tettemért én is halált érdemlek. Ixiában a gyilkosságért kivégzés jár. S most már csak a hóhér kötelére várok.

Ám ugyanaz a törvény, amely ítélettel sújt, akár meg is mentheti az életemet. Ixia ételkóstolója, akit arra választottak ki, hogy a Parancsnok egészségét a mérgezett ételektől megóvja, immár holtan hever. A törvény pedig kimondja, hogy a soron következő halálbüntetésre ítélt fogolynak – vagyis nekem – fel kell ajánlani a tisztséget.

Véleményem:

Vannak olyan könyvek, amik évekig csücsülnek az ember polcán, mert valamiért nem visz rá a lélek, hogy belekezdjünk. Én is így voltam ezzel a regénnyel, össze-vissza hisztiztem magamban, hogy jajjmárnemakaromelolvasnimertbiztosnemjó, aztán mindenféle kihívás miatt mégis elővettem a nyaralás alatt. És te jó ég, hogy én mekkora hülye vagyok, hogy nem bíztam benne!

Arra számítottam, hogy valami kis könnyed, fantasztikus-romantikus tucat-sztorit kapok, de már a legelején szembesültem azzal, hogy ennél többről van szó. A világ, amiben játszódik, komor és sötét, tele intrikával és cselszövéssel. A történet alaphelyzete, hogy a korábbi, mágusok és királyok által uralt, korrupt és pazarló világot felszámolva új katonai körzetek jöttek létre Ixiában, melynek feje a Parancsnok, és ahol minden embernek átlátható pozíciója, munkaköre van, a mágusokat pedig száműzték a birodalom határain kívülre (és igen, jól sejted, hogy ennek még lesz szerepe a jövőben). Persze a látszólagos demokratikus működés egyáltalán nem garantálja, hogy ne lennének különböző ármánykodások és kavarások, amik előre viszik a történetet. És bár azért azt nem mondanám, hogy felér egy Trónok harcával, de kicsiben hozza azt a fajta hangulatot, szóval jó alapozás lehet az ahhoz hasonló, nagyobb lélegzetű regényekhez.

A főhősnő, Yelena gyilkosság miatt várja kivégzését, viszont a törvény értelmében lehetősége van arra, hogy betöltse az éppen megüresedett ételkóstoló posztját. Felkészítője a Parancsnok egyik leghűségesebb embere, Valek lesz, akit én botor módon úgy képzeltem magam elé, mint a Trónok harca Kisujj-át. (aztán amikor kiderült, hogy ő lesz az ügyeletes jócsávó, már bántam, de hát ez van, akit először elképzelek valamilyennek, az olyan marad és kész J). Miközben beletanul új munkakörébe, szép lassan kibontakoznak előttünk a főbb konfliktusok és politikai intrikák, és persze fokozódik a feszültség is, hiszen Yelenát többen is el akarják tenni láb alól.

Úgyhogy van itt minden, mérgek, varázslat, harcművészet, rosszfejek akik talán jófejek, és jófejek akik rosszfejek, poénok, izgalmak, és néhány brutálisabb jelenet is.

Tetszett, hogy a mágia szerepe és ábrázolása nem annyira tolakodó, plusz az is, hogy a karakterek nem nyafognak folyton, és elég összetett a jellemük. Ari és Janco (én csak azért is Jankónak olvastam) volt a két kedvencem, jókat mosolyogtam az ő jeleneteiken. Azért is piros pont, hogy a romantikus szál nagyon visszafogott és emészthető. J

Úgyhogy ez volt eddig az év kellemes csalódása, már csak azért szívom a fogamat, hogy mikor jön a folytatás…úgyhogy mindennek tiszteletére el is megyek Alice Cooper koncertre, és vígan énekelem majd, hogy POJZŐŐŐŐN!

Értékelésem: 5/5

Kinek ajánlom? Azoknak, akik a Könyvmolyképzős fantasy-k közül szeretnének egy tökösebb, belevalóbb darabot választani.