Suzy és a medúzák

Fülszöveg:

Suzy ​mindig is többet tudott a világról, mint mások. Ismeri a hangyák alvási ritmusát. Tudja, hogy évente 150 millió medúzacsípés történik. Tudja, hogy egy átlagos általános iskolásnak 20 milliárd közös atomja van Shakespeare-rel. De azt sehogyan sem képes felfogni, hogyan lehetett ilyen rövid élete a barátnőjének, Frannynek… és miért pont akkor lett vége, amikor Suzy azt a szörnyű dolgot tette vele.

 Suzy elkezd elméleteket gyártani, megvizsgálja a tényeket, és felkeresi a megfelelő szakembereket. Mindeközben csak reméli, hogy kutatása végén meg tud bocsátani saját magának… Ha sikerül bebizonyítania, hogy a rejtélyes medúzacsípés tehet mindenről, akkor talán megszabadulhat a gyásztól és bűntudattól. 

Ali Benjamin szívszorító regényének megfilmesítési jogait az OddLot Entertainment vásárolta meg, producerei pedig a Holtodiglan, Eleven testek és a Vadon című filmen közösen dolgozó Bruna Papandrea és Reese Witherspoon lesz.

Véleményem:

Időről időre előfordul, hogy amikor először megpillantok egy könyvborítót, érzem a zsigereimben, hogy imádni fogom, holott még semmit nem tudok a történetről. Így volt ez a Suzy és a medúzák esetében is, amikor pedig már a fülszöveget is elolvastam, teljesen biztos voltam benne, hogy ez a regény kedvenc lesz.

Nem egy nagy lélegzetvételű történet, igazság szerint egy nap alatt kényelmesen el lehet olvasni, mégis olyan tartalom és mondanivaló van benne, ami sokszor megállásra és töprengésre késztet. A főhős, Suzy, egy nagyon különleges kislány, aki sajátos módon igyekszik értelmezni az őt körülvevő világot és feldolgozni barátnője elvesztését. A természet szép hasonlatain keresztül fontos kérdések merülnek fel elmúlásról, gyászról, halandóságról, családról, barátságról, szeretetről.

Érdekes, hogy valahogy a gyerekszereplők azok, akik mindig is a legközelebb tudtak férkőzni a szívemhez (talán azért, mert a való életben is sok szempontból őket tekintem a legbölcsebb, legérzékenyebb lényeknek), Suzy-t is végtelenül megszerettem a szokatlan, ugyanakkor tűpontos észrevételeiért és a csodás gondolataiért. Sokszor emlékeztetett Jonathan Safran Foer Oskar-jára, vagy Fredrik Backman Elsa-jára, ami után nem meglepő, hogy őt is ugyanúgy a szívembe zártam.

Tetszett, hogy a cselekményben finoman és kevésbé finoman megjelennek különböző társadalmi, iskolai problémák, mint például a kirekesztettség témája. Emellett pedig imádtam, hogy teljesen természetesen kezel olyan helyzeteket, amiknek ugyan valóban természetesnek kellene lenniük, sokszor azonban sajnos azt tapasztaljuk, mégsem azok (pl. ADHD-s fiú az osztályban vagy meleg fiútestvér). Suzy családja nem tekinthető a klasszikus értelemben vett „ideális” családmodellnek (Tulajdonképpen létezik egyáltalán még ilyen, hogy ideális családmodell? Én nagyon remélem, hogy nem, és hogy a benne élő emberek neme és száma szerint fontosabb a kapcsolatok minősége), ugyanakkor minden egyes tagja szerethető és megértő, ami nyilván hozzájárul ahhoz is, hogy Suzy végül megbékéljen önmagával.

Külön pozitívum, hogy Suzy furcsa látásmódjának köszönhetően rengeteg érdekes apróságot tudunk meg a természetről, azon belül is különösen a medúzákról. Ezek a rejtélyes lények, akik egyszerre félelmetesek, titokzatosak és lenyűgözőek, jól szimbolizálják azt, ahogyan az élethez, vagy akár a halálhoz viszonyulunk.

Sokkal tovább nem tudom ragozni a dolgot, engem teljesen elvarázsolt a történet, többször nevettem rajta, ugyanakkor meg is könnyeztem. És ami nagyon fontos, nem csupán szomorú-könnyeim és boldog-könnyeim voltak, hanem szeretet-könnyeim is.

  

Értékelésem: 5/5

Kinek ajánlom? A különleges gyerekek rajongóinak, és azoknak, akik szeretnének többet megtudni a medúzákról (és önmagukról).