A világ peremén

Fülszöveg:

Szeptember 8-án egy rejtélyes tesztet íratnak a diákokkal szerte a világon. Másnap tizenhárom fiú (köztük a francia Gerard Montes) eltűnik. Gerard és sorstársai egy üres pusztán, végtelen erdők peremvidékén térnek magukhoz. Kik rabolták el őket, és miért? Vajon képesek lesznek-e legyőzni a hazatérésük útjába álló akadályokat: a közelgő telet, a vadállatokat és a titokzatos hatalmakat, amelyek a háttérből a szálakat mozgatják? Vajon túlélheti-e Gerard és Helen szerelme, hogy ilyen távol kerültek egymástól? S a fő kérdés: a tizenhárom, teljesen különböző egyéniségű és nemzetiségű fiú megtalálja-e a közös nyelvet egymással, és össze tud-e fogni egy közös cél érdekében?

A Páratlanok˗trilógia első kötete filmszerűen pergő történet, teli meghökkentő fordulatokkal és őszinte érzelmekkel.

Véleményem:

Alapvetően három nyomós okom volt arra, hogy megvegyem ezt a könyvet:

1. Mostanában igyekszem minél többször beiktatni az olvasmányaim közé egy-két kortárs magyar írót.

2. A fülszöveg alapján valami rejtélyes-disztópikus történetnek tűnt, tehát azt gondoltam, nagy baj nem lehet.

3. És egyben a legfontosabb: az elképesztően gyönyörűséges borító. (Az első két pont igazából kamu, a borító önmagában meggyőzött annyira, hogy az se zavart volna, ha a mosás után titokzatosan eltűnő zoknikról szól a trilógia).

Nem tudom, mennyire fontos hangsúlyozni, hogy ez határozottan egy ifjúsági regény. Én, amikor olvasok, nem igazán szoktam törődni azzal, hogy én vagyok-e a célközönség vagy az ajánlott korosztály, ha valami jó, akkor élvezem, ha óvodásoknak írták, akkor is. Ettől függetlenül azért fontos lehet, hogy senki se érezze becsapva magát.

Adva van tehát a történetünk, melyben tizenhárom iskolás fiú felébred az ismeretlen vadonban, miután előzőleg megírtak egy iskolai tesztet. Mind különböző nemzetiségűek, nem beszélik egymás nyelvét, és fogalmuk sincs, hogyan kerültek az erdőbe és miért. Eddig a pontig nem egy nagy ördöngösség a dolog, hiszen ehhez hasonló túlélős sztorikat olvastunk már, nem is egyet. Ugyanakkor abban kicsit újat tud mutatni, hogy a témában rejlő tanulságokat, erkölcsi mondanivalót hogyan lehet szépen, világosan és érthetően megfogalmazni a fiatalabb generáció számára is (például az előítéletekről vagy az általánosításról).

A történet főhőse, Gerard, egy talpraesett, becsületes és bátor francia kisfiú, aki szülei mellett nagyon hiányolja Helen nevű iskolatársát is, akihez gyengéd érzelmek fűzik. Nekem nagyon tetszettek a lánnyal kapcsolatos visszaemlékezései, szépek és ártatlanok voltak ezek a részek. Miután a fiúk többé-kevésbé feltalálták magukat a vadonban, és még arra is találtak megoldást, hogy kommunikáljanak egymással, jelentős fordulat következik be a cselekményben, Gerard ugyanis titkos szövetséget köt a vidéken élő farkasokkal, és elszökik velük, hogy segítségükre legyen egy háborúban.

Attól függetlenül, hogy nagyon meredeknek tartom ezt az éles váltást a sztoriban, ez volt a kedvenc részem. Egyébként is szeretem a farkasokat, az író pedig nagyon szépen dolgozott velük, karakterrel, személyiséggel ruházta fel őket, ráadásul az ő szájukba adta a regény legszebb mondatait is. Egy titokzatos erőnek köszönhetően Gerard farkaslovassá válik, és bár ez a szál ugyanolyan hirtelen megszakad a történetben, mint ahogy elkezdődik, érezhető, hogy a négylábú hősöknek még szerepük lesz a trilógiában.

„- És miért döntene úgy? Miért kockáztatná az életét értünk, állatokért? 

- Mert ettől válunk többé önmagunknál- felelte az öreg farkas. – Ettől válunk mind eggyé az egész világon, a fajunktól és származásunktól függetlenül: hogy nincs rá okunk, és mégis megtesszük.”

A regény harmadik szerkezeti egysége tulajdonképpen az első folytatása: kiderül- legalábbis részben- hogy miért kerültek ide a fiúk, ki és mit akar tőlük, és hogyan akarják kiképezni és bevetni őket az állítólagos főgonosz ellen. Ez a harmad az én ízlésemnek kicsit összecsapott volt, de végső soron lezárult valahogy, nem idegesítően függővégesen, csak annyira, hogy érdekeljen a folytatás.

Összegzésként, én azt gondolom, hogy Frank Márton kellemesen és gördülékenyen ír, ráadásul tele van jó ötletekkel, amiket sikerül is szavakba öntenie. Ugyanakkor nem tudok elmenni amellett, hogy úgy éreztem, túl sokféle elemet szuszakol bele egyetlen kötetbe. Nekem jobban tetszett volna, ha kicsit jobban elköteleződik egyféle irány mellett (én például a farkasokra szívesen letenném a voksomat), és inkább azt fejti ki részletesebben, mint hogy mindenből kapunk egy keveset. Persze majd akkor leszünk igazán okosak, ha kijött mind a három kötet, és egyben látjuk az egész történetet.

Szóval egy szó, mint száz, sok szempontból nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna, de nagyra értékelem a frissességét és lendületességét, illetve azt, hogy nagyon sokféle érzelemről és azok kezeléséről mutat jó példát a fiataloknak.  

„Ez a fájdalom, amit te utálsz, megvetsz, el akarsz titkolni, valójában egyáltalán nem utálatos, megvetendő, eltitkolandó, noha biztosan szörnyen rossz érzés, hanem nagyon is szép dolog, a legszebb ezen a világon, hiszen a szeretetből fakad.”

Értékelésem: 5/4

Kinek ajánlom? Kalandra vágyó gyerekeknek (11-12 éves kortól), illetve olyan felnőtteknek, akik önfeledten bele tudnak merülni egy ifjúsági történetbe.