Poison Princess- Méreghercegnő



Fülszöveg:

A tizenhat éves Evangeline „Evie” Greene irigylésre méltó életet él – mígnem rémisztő hallucinációi támadnak. Amikor egy apokaliptikus esemény megtizedeli louisianai szülővárosának lakosságát, megölve mindenkit, akit szeret, Evie rájön, hogy a hallucinációk voltaképpen a jövőre vonatkozó látomások voltak – amelyek továbbra sem szűntek meg. Az életéért küzdő és válaszok után kutató lány kénytelen segítséget kérni a lápvidék rossz oldalán élő osztálytársától, Jack Deveaux-tól. De egyedül egyikre sem képes.
A meglehetősen hosszú bűnlajstrommal rendelkező Jack, a maga komisz vigyorával és kirívó viselkedésével, nem olyan fiú, akivel Evie barátkozni szokott. Bár egyszer már gúnyt űzött Evie-ból és mindabból, amit képvisel, Jack most mégis vállalja, hogy megvédi a lányt. Evie tudja, hogy nem bízhat feltétel nélkül a fiúban, de vajon képes lesz neki ellenállni, ha egyszer letörli a képéről azt a komisz vigyort? 
Kiben bízhat Evie?

Véleményem:

Három évvel ezelőtt már olvastam a könyvet, viszont megint abban a hülye helyzetben találtam magam, hogy szeretném elolvasni a folytatást, viszont nem emlékszem eléggé az előzményekre. Így újra elővettem a kötetet, hogy gyorsan felfrissítsem az emlékezetemet, és fejest ugrottam az Arkánumok világában.

Bár az elmúlt három évben jó néhány történetet magam mögött hagytam, szerencsére még mindig tudott újat nyújtani ez a regény. Eleinte nem tűnik többnek, mint egy átlagos YA sztori, némi fantasztikus töltettel megspékelve: Evie éli a népszerű középiskolás lányok mindennapjait, boldogan feszít szintén népszerű pasija mellett, ugyanakkor már a történet elején megtudjuk, hogy valami nem klappol a rózsaszín felszínnel: a lány ugyanis a nyarat egy elmegyógyintézetben töltötte különös hallucinációi miatt. Amíg abban reménykedik, hogy sikerült kigyógyulnia a sötét víziókból, az iskolában felbukkan a kötelező kellék, nevezetesen a szörnyen deviáns (és szörnyen jóképű) új fiú, Jack. Jack és Evie között már az első pillanattól kezdve vibrál a levegő, bár látszólag ki nem állhatják egymást, azért mi, okos kis olvasók, sejtjük, hogy ebből még ki fog sülni valami.

Szóval, amikor már kezdenénk belesüppedni abba, hogy megint egy szokásos amcsi középiskolás lityi-lötyi könyvet olvasunk, hirtelen beüt a tuti: kiderül ugyanis, hogy Evie víziói nem voltak alaptalanok, ugyanis egy szörnyű katasztrófa rázza meg a Földet, aminek látszólag csak maroknyi túlélője van. És persze, természetesen a maroknyiban benne van Evie és Jack is, akik kénytelenek ezután egymás társaságában megküzdeni az új világ veszélyeivel és viszontagságaival. Közben Evie furcsa átalakuláson kezd átmenni, folyamatosan lát és hall hangokat, egyre inkább úgy tűnik, hogy a hangok gazdái hozzá hasonló fiatalok, és mindennek valami köze van a tartot kártya nagy Arkánumához…



Bár nem mondom, hogy mai fejjel is ugyanolyan elképesztően eredetinek tartom a regényt, tény, hogy a hangulata, borongós atmoszférája most is levett a lábamról. Nagyon jó ötletnek tartom a tarot-kártyalapok témáját, ugyanis ehhez hasonlóval még nem találkoztam fantasy könyvekben. Tetszett, hogy a kicsit nyafka és elkényeztetett Evie jelentős jellemfejlődésen megy keresztül, bár az én ízlésemnek egy hangyányit még így is sok volt a Jack-kel folytatott „jajdeutállakjanemis”-típusú huzavona. Ha már Jack-nél tartunk, őt egyébként kedveltem, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy szegény eléggé sablonos figurára sikeredett (macsó jóképű rosszfiú, akiről persze előbb-utóbb kiderül, hogy a kemény felszín érző szívet takar és a többi).

A cselekmény előrehaladtával egyre többet tudunk meg arról is, hogy mi lett a világgal a katasztrófa után. A megmaradt túlélők között vannak, akik igyekeznek bujkálni, vannak, akik rögtönzött hadseregekbe verődnek, és vannak, akik egyenesen arra vetemednek, hogy a többi túlélőt (különösen a nőket) rabszolga sorba hajtsák. Az élelem és az ivóvíz vészesen kevés, ráadásul a katasztrófa látszólag felperzselte az összes növényt a Földön. Ennek persze kulcsszerepe lesz a későbbiekben, ugyanis Evie különös képességei között szerepel az is, hogy sajátos viszonyban van a növényekkel.



Aztán vannak a különös, zombiszerű lények, a zsákosok, akik már nem rendelkeznek valódi éntudattal, csak megszállottan vonzódnak a vízhez és a nedvességhez, és igyekeznek rátámadni az emberekre. Én őket kicsit gyenge pontnak éreztem a történetben, nem lett rendesen kifejtve, hogyan lettek ilyenek és miért, szóval úgy érzem, kicsit random lettek rápottyantva a sztorira, hogy legyen már benne valami undi-zombis dolog is. Persze lehet, hogy a folytatásban az ő szerepükre is választ kapunk majd.

Összességében nem vagyok csalódott, és bár a mostani ízlésemmel már nem adnám meg neki a három évvel ezelőtti 5 csillagot, mégsem bántom, mert képes volt arra, hogy másodjára is lekössön, ami azért nagy szó, főleg ebben a műfajban. Igyekszem minél előbb sort keríteni a folytatásra, és buzgón reménykedem, hogy a sorozat többi kötete is minél előbb megjelenik.

Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Azoknak, akik a vörös pöttyös könyvek közül kicsit komolyabbat, sötétebb hangulatút szeretnének választani maguknak. 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések