A tökéletes város

Fülszöveg:

Violet soha nem akart Hibátlanba költözni. 

Ki is akarna egy olyan városban élni, ahol mindenkinek szemüveget kell viselnie, nehogy megvakuljon? És ki akarna folyton rendes, tiszta és jólnevelt lenni? Violet hamar rájön, hogy valami furcsa dolog történik a városban – hangokat kezd hallani, az anyukája különösen viselkedik, az apukája pedig eltűnik. 

Amikor találkozik Fiúval, rájön, hogy nem csak az apukájának veszett nyoma… és hogy a titokzatos strázsák egy hátborzongató titkot őriznek!

Véleményem:

Ez a kötet tökéletesen illusztrálja, milyen az, amikor egy gyönyörű borító önmagában képes arra, hogy meggyőzzön az olvasásról. Persze az is számított, hogy a fülszöveg alapján úgy éreztem, egy különleges, kicsit borongós hangulatú és elgondolkodtató ifjúsági regényt olvashatok majd, de az első és döntő szempont mégis csak a külcsín volt. Kíváncsian vetettem hát magam a lapok közé, hogy kiderüljön, jó volt-e a megérzésem.

A regény elején megismerjük az ifjú Violetet, aki szüleivel együtt Hibátlanba költözik, hogy szemész édesapja munkát vállalhasson a várost irányító Archer-fivéreknél. Hibátlanban, ahogy a neve is mutatja, minden nagyszerű és tökéletes. Jó a közbiztonság, az emberek elégedettek, mindenki rendesen viselkedik és senki sem lóg ki a sorból. Bár szülei igyekeznek lelkesíteni őt, a kislány cseppet sincs meggyőzve, érzi, hogy a városkával egész egyszerűen nem stimmel valami. Ezt a meggyőződését csak megerősíti, amikor másnapra mindannyiuknak elromlik a látása, és kénytelenek lesznek ugyanazt az egyenszemüveget viselni, amit- nem meglepő módon- éppen az Archer-fivérek gyártanak. Csakhogy a szemüvegekkel valami nagyon nincsen rendben, mintha nem ugyanazt a valóságot látná bennük az ember, ami ténylegesen körülveszi...

Ezzel párhuzamosan megismerjük Fiút is, aki kezdetben a sötétből figyeli a frissen beköltözött családot, majd lassan beavatja Violetet is abba, amit tud: eltűnt és elfelejtett gyerekek, titkos város a városban, rejtély és összeesküvés- csak néhány dolog azok közül, amikkel a gyerekeknek meg kell birkóznia. Ráadásul az idő is egyre sürgetőbb, hiszen Violet apukája eltűnik, anyukája pedig egyre furcsábban és idegenebbül viselkedik, őt pedig szoros megfigyelés alatt tartják, mert nem akar olyan könnyen belesimulni a Hibátlanban uralkodó hibátlan rendszerbe. Kalandok és izgalmak hosszú sora vár tehát a gyerekekre, hogy leleplezzék az igazságot és megmentsék szeretteiket és az egész várost.

Kicsit nehezen tudom megsaccolni, hány éves kortól ajánlanám ezt a könyvet. Kezdetben egy teljesen szokványos, fantasztikus elemekkel ötletesen átszőtt ifjúsági történetnek indult, szerethető főhősökkel, gördülékeny stílussal és sok érdekes megvalósítással. Később azonban valamivel sötétebb és komorabb vizekre evezünk, úgyhogy én talán 12 éves kortól mondanám, hogy biztosan megfelelő olvasmány (aztán a fene se tudja, sokszor alábecsülöm a tizenéves gyerekek ingerküszöbét). Az biztos, hogy felnőtt fejjel is tökéletesen élvezhető, engem sokszor emlékeztetett azon írók munkásságára, akik nem félnek ijesztőbb témákhoz vagy borúsabb hangulathoz nyúlni az ifjúsági történeteikben (ld. Neil Gaiman, Lewis Carroll, Roald Dahl). Ráadásul ezek az elemek egyáltalán nem öncélúak, hiszen nagyon fontos tanulságok is megfogalmazódnak a regényben, leginkább azzal kapcsolatban, hogy biztosan olyan előnyös-e, ha minden és mindenki egyforma és tökéletes. Ide kapcsolódik az is, hogy nagyon szerettem a regény gyermekképét: a talpraesett és furfangos gyermekét, aki sokszor bölcsebb, mint a felnőttek, és félelmei ellenére képes bátran és önzetlenül viselkedni- ez Violetre és Fiúra egyaránt remekül illett.

Az egyetlen negatívum számomra az volt, hogy a közepe felé kicsit elnyújtottnak éreztem a cselekményt, de mivel összességében egy viszonylag rövid és gyorsan olvasható könyvről van szó, ezeken a részeken is át lehetett lendülni. Tetszett, hogy Violet esetében még bizonyos fokú jellemfejlődés is megfigyelhető, meg az is, hogy a viszonylag komoly témába ügyesen beszüremlik a humor és a kedvesség is. Bár a téma nem nevezhető teljesen eredetinek és újszerűnek, a megvalósítás szerintem igen, legalábbis én úgy éreztem, hogy ezt a kötetet bátran odaadnám olyan fiatalabb olvasónak is, akinek mondjuk egy Momot még nem, mert a horrorisztikusabb elemek ellenére ezt kevésbé éreztem megterhelőnek vagy nyomasztónak.

Lényeg a lényeg, én nagyon örülök, hogy eljutott hozzám a történet, mert újabb elemmel bővítette a minőségi ifjúsági irodalom-polcomat, és kíváncsian várom, mikor jelenik meg a folytatás (mondanom sem kell, annak is gyönyörűséges lesz a borítója), hiszen a viszonylag kerek lezárás mellett sok maradt a nyitott kérdés, és még több a jövőbeli lehetőség az újabb kalandokra.

Értékelésem: 5/4

Kinek ajánlom? Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, főleg olyanoknak, akik szeretik, ha egy ifjúsági történet kellően komoly kérdéseket feszeget és az átlagosnál borongósabb atmoszférával rendelkezik.

A könyvet köszönöm szépen a Holnap Kiadónak!