HiSztorik- Batka Zoltán: Vata fia

Batka Zoltán: Vata fia

Athenaeum, Budapest, 2019

ISBN: 9789632939094

Fülszöveg:

Magyar Királyság, 1061

A 11. század derekára a fiatal magyar királyság területén elterjedt az új hit, a kereszténység. Már csak egyetlen, tiszántúli törzs őrzi a régi rendet. Innen robban ki 1061-ben az utolsó pogánylázadás.

I. Béla király „uruszágában” színlelt béke honol. Bélának már csak egyetlen pogány törzset kell megtörnie, hogy végre teljesen a keresztény Európa része legyen a fiatal magyar királyság. Ám Bélának, a kegyetlen reálpolitikusnak legnagyobb harcát saját múltjával kell megvívnia: minél buzgóbban építi nagy művét, titokban annál kétségbeesettebben keresi a visszautat gyermekkora valaha volt pogány világába.

Vata fia János, az utolsó pogány – régi magyar nyelven: szár – törzsfő Bélához hasonlóan meghasonlott ember. Látja, ahogy világa lassan széthullik, és népére a sorstalan pusztulás vár. Látszólag szilárdan uralja törzsét, ám belül már régen nem hisz istenében. Egy ideje már csak úgy tud elaludni, ha egy meztelen tőrt tesz ki a pamlaga mellé: ha valaki a törzsi szokás szerint fel akarja őt áldozni, azt könnyen megtehesse.

Adelardó fiatal hispániai szerzetes, jogtudós és magyar tolmács. Szerzetessé válása óta keresi a világban Isten igazságát, de az egyetlen, amiben hinni tud, saját emlékezete: hiszi, hogy ez tartja életben azokat, akik a világban pusztulásra ítéltettek.

A Vata fia a kisszámú történelmi forrás és az Árpád-házi mondakör elemei alapján íródott drámai események izgalmas láncolata: az utolsó pogánylázadás kitörésének, majd leverésének és a magyarság ősi pusztai kultúrájának végleges eltűnésének krónikája. Mintha egy film peregne előttünk: régi magyarokról szól, ám a mai magyaroknak: a 11. századi történet közben felsejlenek a messziről jött, Európában azóta is a helyét kereső magyar nép mai dilemmái, sorskérdései.

Előszóként:

Be kell valljam, egyáltalán nem azt kaptam, amit vártam. Annál jóval többet. Vata fia Jánosról elég felszínes ismerteim voltak korábban, a történelem tankönyv épp csak annyit említett meg róla, hogy az újonnan kialakult keresztény Magyar Királyság korában pogánylázadást vezetett. Éppen ezért egy tesztoszterontól fűtött, harcokban, küzdelmekben gazdag kalandregényre számítottam, mikor kezembe vettem a kötetet. Ehelyett egy nagyobb ívű, sokkal szélesebb spektrumú, színesebb történettel lettem gazdagabb, amit ezúton is szeretnék megköszönni az Athenaeum Kiadónak.

Értékelésem:

Egy részleteiben kidolgozott, dramaturgiailag nagyon jól felépített, néprajzi elemekkel tarkított, hihetetlenül érdekes történelmi regényt olvashat, aki kezébe veszi a kötetet. Rengeteg információ rejlik a sorok között a kor társadalmi, politikai viszonyairól, és az ősi magyarság szokásairól, kultúrájáról. Ugyan ez a szerző első regénye, írásmódja kiforrott, stílusa olvasmányos, remekül ötvözi a konkrét eseményekről fennmaradt csekély számú történelmi tényt, a mondák és legendák varázslatos hangulattal átitatott világával és saját fantáziájával. Írása egyértelműen erős konkurenciát képvisel a kortárs magyar történelmi regények mezőnyében.

A történet 1060-ban veszi kezdetét. A Magyar Királyság területén töretlenül folyik a lakosság keresztény hitre térítése, miközben az ország keleti részében van egy kis „sziget”, a Csolt nemzetség szállása, ahol a magyarok még ragaszkodtak az ősi szokásaikhoz és hitükhöz, ahol még a táltosok szava meghatározó, és ahol az emberek még emlékeznek ősapáik nevére. Ide igyekszik követségbe főhősünk, Adelardo, a fiatal spanyol pap, hogy társaival elvigyék Béla király üzenetét a vidék urának, Vata fia Jánosnak. A légkör feszült, a válaszon múlik, béke lesz, vagy háború. Ugyan a cselekmény igen lassan bontakozik ki, még sincs időnk unatkozni. Megismerhetjük a múltat és jelent: a történelmi hátteret, az országban és a királyi udvarban uralkodó viszonyokat, a keresztény hittérítők és a pápai követek tevékenységét, a pogányok (vagy ahogy akkoriban hívták őket, szárok) életmódját, hiedelmeit, Vata fia János életútját, és még sok minden más érdekességet. A felszín alatt rejtett erők és érdekek munkálkodnak, a külső befolyásolás és fenyegetés mellett belső ellentétek és árulás bonyolítja az amúgy sem egyszerű politikai helyzetet. 

I. Béla a trónon (Thuróczi-krónika). Forrás: Wikipedia

A regény nagy erőssége többek között a zseniális karakterábrázolás. Leginkább I. Béla király amúgy végtelenül ellenszenves alakja ragadta meg a fantáziámat. Mert hát milyen ember az, aki szentté avatná szülei gyilkosát? A hatalom megszállottja, aki számára a cél szentesíti az eszközt, ami pedig Vata fia János uralmának felszámolása. Nem riad vissza sem hazugságtól, sem a népe legyilkolásától. Hiába ez a történelem által igazolt egyetlen lehetséges útja a Magyar Királyságnak, nem sikerült azonosulnom a felfogással, amit képviselt. Vata fia János is jól megalkotott figura, kifejezetten összetett, árnyalt jellem. Nem átlagos pogány hadúr, a keresztény királyi udvarban nevelkedett. Szilárd jellem, de a múlt képviselője, nem akar háborút, vívódik népe sorsának alakulása miatt, de behódolni sem hajlandó. Míg Béla a hatalmat, ő a függetlenséget és a szabadságot jelképezi.

„Mi a szolgaságot még egy istentől sem fogadjuk el.”

Adelardo kettejük, és a két világ közt a mérleg nyelve, úgy éreztem a szerző gondolatainak, véleményének letéteményese is. Térítő pap, de képes barátságot kötni a szárokkal. A hit embere, ugyanakkor kételyek gyötrik, valóban az egyház által hangoztatott út az egyedüli, ami Istenhez vezet? Az ő szemén keresztül látva a világot, óhatatlanul felmerül bennünk a nagy kérdés: valóban összeférhetetlen ez a két életforma, amit elénk tár a szerző?

Összefoglalva a benyomásaimat, egy sokrétű történelmi regénnyel lettem gazdagabb a Vata fia által. Számszerűsítve ez 9 pontot jelent a 10-es skálámon. Kifejezetten ajánlom a kötetet minden történelem iránt érdeklődő olvasónak, főleg olyanoknak, akik a véres csataterekről kiszakadva kicsit elmélyülnének a politikai intrikák bugyraiban is.

Jehuka