Kotnyeles kölykök (értékelés és nyereményjáték)
13 év telt el azóta, hogy azok a kotnyeles kölykök lebuktatták az Álmos-tavi Rém néven elhíresült csalót. A tinidetektívek felnőttek, eltávolodtak egymástól, de mindegyiküket fogva tartja egy rémálom, ezért a csapat megpróbál együtt a végére járni az egész iszonyatnak, ami 1977. nyarán kezdődött… Tartsatok bloggereinkkel, kövessétek a blogturné állomésait, ismerkedjetek meg a Kotnyeles kölykökkel, és ne feledjétek, hogy a turné végén egy szerencsés olvasónk meg is nyerheti a regényt a Fumax kiadó jóvoltából!
Kiadó: Fumax, 2019
Oldalszám: 366 oldal
ISBN: 9789634701040
Eredeti cím:
Fordító: Varró Attila
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
1977 nyara. A Blytoni Nyári Detektívklub megoldotta utolsó ügyét, és leleplezte a ravasz Álmostavi Rémet – valójában egy újabb kincsvadászt, aki rá akarta tenni mocskos kezét a Deboën-ház mélyén rejlő mesés zsákmányra.
És talán meg is úszta volna, ha nincsenek ezek a kotnyeles kölykök.
1990. A tinidetektívek már mind felnőttek, és nem találkoztak egymással sorsdöntő, 1977-es utolsó ügyük óta. Andy, a fiús lány huszonöt éves és a törvény elől menekül, mivel legalább két államban körözik. Kerri, a hajdani zsenipalánta és reménybeli biológus New Yorkban pultos, és komoly alkoholproblémákkal küzd. De legalább ott van vele Tim, a vehemens vizsla, aki a csapat eredeti kutyatagjának leszármazottja. A horrorrajongó Nate az elmúlt tizenhárom évet különböző pszichiátriákon töltötte, jelenleg a massachusettsi Arkham városában található elmegyógyintézet vendégszeretetét élvezi. Barátai közül csak Peterrel, a jóképű nagymenőből lett filmsztárral tartja a kapcsolatot. Ami rendjén is volna, csakhogy Peter már évek óta halott.
Eljött az idő, hogy végére járjanak, mi okozza rémálmaikat, és visszatérjenek oda, ahol ez az egész 1977-ben elkezdődött. Ezúttal hátha nem egy maszkos balekről lesz szó, hanem valódi szörnyek leselkednek rájuk.
Karcos humorával, parádés nyelvezetével és zseniálisan megkomponált véres jeleneteivel a Kotnyeles Kölykök szertelenül, ám szerfölött szórakoztatóan tiszteleg a horror, a szeretet, a barátság és a csápos dimenzióközi szörnylények előtt. A kötetet a neves műfordító Varró Attila (Harcosok klubja) ültette át magyar nyelvre.
Véleményem:
Edgar Cantero neve eddig teljesen ismeretlen volt a számomra, viszont a kiadóval szembeni bizalmam, a frappáns cím és a fülszöveg meggyőztek arról, hogy közelebbről meg kell ismerkednem a regényével. Szeretem az olyan történeteket, ahol valamilyen, már korábban működő sablont vagy ötletet vesz alapul a szerző, hogy aztán a saját ízlése és fantáziája segítségével csavarjon rajta egyet, és nem várt formában tolja az orrom alá. Ha úgy vesszük, jelen esetben ilyen sablon a rejtélyek után nyomozó gyerekek csoportosulása, akik leleményességgel és bátorsággal sikeresen felderítik a helyi összeesküvéseket. Igen ám, csak a legtöbb történet ezen a ponton véget is ér. Cantero viszont gondol egyet, előreugrik az időben 13 évet, és megmutatja nekünk azóta meglehetősen elcseszett gyerekhőseit. Nagyon kíváncsi voltam, hová fog mindez kifutni, és hogy végső soron milyen műfajba sorolható leginkább a Kotnyeles kölykök.
A fentebb vázolt alapsztori leginkább a Scooby-Doo című sorozatból lehet ismerős, ahol négy fiatal és egy kutya erednek a különböző rejtélyek nyomába, hogy aztán lerántsák a leplet a legváltozatosabb összeesküvésekről és csalásokról. Az ijesztő szörnyekről és természetfeletti lényekről kiderül, hogy csupán álruhába bújt gazfickók, akiket a végén a csapat segít hűvösre tenni. Itt minden ugyanígy történik, csak éppen az események sorrendje cserélődik meg. A regény egy újságcikkel kezdődik, amiből megismerhetjük az 1977-es esetet, amikor is négy bátor gyerek, Peter, Kerri, Nate és Andy- természetesen kutyájuk segítségével- leleplezte az Álmos-tavi rémet. Azóta eltelt 13 év, és a Blytoni Nyári Detektívklub tagjai immár meglehetősen kiábrándító felnőtt életet élnek, és nem igazán tartják egymással a kapcsolatot. Az igen hamar kiderül, hogy a kalandos gyermekkor óta egyikük sem találja igazán a helyét a világban. Andy, aki már kicsinek is eléggé fiús és vadóc volt, folyamatosan összetűzésbe kerül a törvénnyel, a kötet elején is úgy találkozunk vele, hogy egy kocsma mosdójánál éppen lerohanja azt a börtönből nemrég szabadult férfit, akit annak idején lelepleztek, mint Álmos-tavi rémet. Tettét ugyanakkor nem a fölösleges agresszió vagy bosszúvágy motiválja, egyszerűen csak érzi a zsigereiben, hogy annak idején valami fontos felett átsiklott a figyelmük, és hogy az akkori sztori még korántsem ért véget.
Szép lassan sikerül erről a többieket is meggyőznie, és miután Kerrit kiszabadítja unalmas, már-már alkoholizmusba csapó pultos-életéből, Nate-et pedig egyenesen a diliházból, felkerekednek, hogy újra elővegyék a régi, poros ügyet. Persze a csapat akkori szépfiúját, Petert is jó lenne bevonni a buliba, csakhogy ő rejtélyes körülmények között életét vesztette, azóta pedig csak Nate hallucinációiban hajlandó megmutatkozni. Miután sikeresen lezajlott a seregszemle, és hőseink (beleértve Timet, a kalandvágyó vizslát) visszatérnek gyerekkori nyaralásaik helyszínére, vártam, hogy igazán beinduljon a cselekmény, de sajnos ezen a ponton egy kicsit csalódnom kellett. Mielőtt ennek okára kitérnék, szeretnék beszélni a regény- egyébként több szempontból zseniális- nyelvezetéről. Mind a leíró részek, mind a párbeszédek nagyon igényes stílussal íródtak meg, rengeteg hasonlat, metafora, érdekes és kreatív szóösszetétel szerepel a könyvben, amiben a szerző mellett nagy szerepe lehetett a fordítónak is. De ami a regény egyik fő erőssége, az lett egy idő után a hátulütője is, legalábbis az én szememben. Ezek a mondatok ugyanis nagyon szépek, de értelemszerűen sokkal többet kell ízlelgetni őket, és ilyen mennyiségben egész egyszerűen fárasztóvá váltak a számomra. Ráadásul ezzel párhuzamosan a regény középső részében eléggé lelassult a cselekmény, bár hőseink nyomoznak itt-ott, és szép lassan rájönnek egy csomó mindenre, mégis kicsit darabos és szaggatott volt ez az egyébként elég hosszú rész.
Pedig maga a sztori rengeteg lehetőséget rejtett magában: a detektívek egyre inkább úgy érzik, hogy az annak idején leleplezett csaló csak egy egyszerű balfácán, és az Álmos-tó környékén tényleg létezik valami ősi és gonosz, melynek egy darabkáját magukkal hurcolták a 77-es nyár után. Ezt látszanak megerősíteni a helyi legendák és mítoszok, különösen az, amely a sziget egy régi családjáról, a Deboën-ház lakóiról szól, akik állítólag a múltban többször próbáltak lepaktálni az ördöggel. Szerettem volna, ha ez a szál, ha nem is félelmetesre, de legalább izgalmasra és hátborzongatóra sikeredik, de valahogy engem elkerült az érzés, és megmaradt az egyszerű kíváncsiság, hogy mi fog ebből az egészből kisülni. A könyv utolsó harmada kicsit megdobta a dolgokat, szerencsére ott már lényegesen jobban beindulnak az események, de mégis úgy éreztem, maradt bennem egy kis hiányérzet (ami nagy kár, mert minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy tökéletes élmény legyen számomra ez a regény).
A könyv szereplői viszonylag kidolgozottak voltak, bár azt nem mondanám, hogy különösebben szimpatizáltam volna valamelyikükkel. Talán Andy volt a legösszetettebb figura, az ő személyiségébe sikerült a legtöbb pluszt beletenni. Valamennyire sablonos lehet az ő esetében bemutatott, "a kemény külső érző szívet takar"-típus, de a Kerrivel kapcsolatos gyengéd érzelmei színesítették és árnyalták ezt az egyébként eléggé megszokott karaktert. Az abszolút kedvencem Tim, a vizsla volt, számos szerethető és humoros jelenet kapcsolódott hozzá a történetben. A regényben volt egy-két olyan apróság, ami további plusz pontokat ért a szememben, például amikor az elbeszélés átcsapott forgatókönyv-szerű leírásba, vagy amikor a szereplők mondataiból sütött az abszurd humor. Ezek, és a korábban említett bravúros nyelvezet miatt tudom azt a pontot adni rá a saját skálámon, amit, mert ugyanakkor tényleg voltak problémáim is. A korábban feltett kérdésemre, miszerint milyen műfajba sorolhatjuk ezt a történetet, most sem tudok válaszolni. És nem az a gond, hogy sok különböző műfaj stílusjegyeit viseli magán, inkább az, hogy egyiket sem éreztem elég erőteljesnek. Ifjúságinak túl vulgáris, horrornak túl könnyed, talán a fantasy-elemekkel megspékelt detektívtörténet lenne a leginkább helytálló elnevezés. Lehet, hogy csak annyi volt a gond, hogy valahogy másra számítottam, és ezért maradt el a remélt katarzis. Azért mindezek ne riasszanak el senkit, mert vitathatatlan, hogy egy eredeti, ötletes, igényes irodalmi műről van szó, ami tud újat mutatni a kortárs fantasztikus történetek sorában.
A fentebb vázolt alapsztori leginkább a Scooby-Doo című sorozatból lehet ismerős, ahol négy fiatal és egy kutya erednek a különböző rejtélyek nyomába, hogy aztán lerántsák a leplet a legváltozatosabb összeesküvésekről és csalásokról. Az ijesztő szörnyekről és természetfeletti lényekről kiderül, hogy csupán álruhába bújt gazfickók, akiket a végén a csapat segít hűvösre tenni. Itt minden ugyanígy történik, csak éppen az események sorrendje cserélődik meg. A regény egy újságcikkel kezdődik, amiből megismerhetjük az 1977-es esetet, amikor is négy bátor gyerek, Peter, Kerri, Nate és Andy- természetesen kutyájuk segítségével- leleplezte az Álmos-tavi rémet. Azóta eltelt 13 év, és a Blytoni Nyári Detektívklub tagjai immár meglehetősen kiábrándító felnőtt életet élnek, és nem igazán tartják egymással a kapcsolatot. Az igen hamar kiderül, hogy a kalandos gyermekkor óta egyikük sem találja igazán a helyét a világban. Andy, aki már kicsinek is eléggé fiús és vadóc volt, folyamatosan összetűzésbe kerül a törvénnyel, a kötet elején is úgy találkozunk vele, hogy egy kocsma mosdójánál éppen lerohanja azt a börtönből nemrég szabadult férfit, akit annak idején lelepleztek, mint Álmos-tavi rémet. Tettét ugyanakkor nem a fölösleges agresszió vagy bosszúvágy motiválja, egyszerűen csak érzi a zsigereiben, hogy annak idején valami fontos felett átsiklott a figyelmük, és hogy az akkori sztori még korántsem ért véget.
Szép lassan sikerül erről a többieket is meggyőznie, és miután Kerrit kiszabadítja unalmas, már-már alkoholizmusba csapó pultos-életéből, Nate-et pedig egyenesen a diliházból, felkerekednek, hogy újra elővegyék a régi, poros ügyet. Persze a csapat akkori szépfiúját, Petert is jó lenne bevonni a buliba, csakhogy ő rejtélyes körülmények között életét vesztette, azóta pedig csak Nate hallucinációiban hajlandó megmutatkozni. Miután sikeresen lezajlott a seregszemle, és hőseink (beleértve Timet, a kalandvágyó vizslát) visszatérnek gyerekkori nyaralásaik helyszínére, vártam, hogy igazán beinduljon a cselekmény, de sajnos ezen a ponton egy kicsit csalódnom kellett. Mielőtt ennek okára kitérnék, szeretnék beszélni a regény- egyébként több szempontból zseniális- nyelvezetéről. Mind a leíró részek, mind a párbeszédek nagyon igényes stílussal íródtak meg, rengeteg hasonlat, metafora, érdekes és kreatív szóösszetétel szerepel a könyvben, amiben a szerző mellett nagy szerepe lehetett a fordítónak is. De ami a regény egyik fő erőssége, az lett egy idő után a hátulütője is, legalábbis az én szememben. Ezek a mondatok ugyanis nagyon szépek, de értelemszerűen sokkal többet kell ízlelgetni őket, és ilyen mennyiségben egész egyszerűen fárasztóvá váltak a számomra. Ráadásul ezzel párhuzamosan a regény középső részében eléggé lelassult a cselekmény, bár hőseink nyomoznak itt-ott, és szép lassan rájönnek egy csomó mindenre, mégis kicsit darabos és szaggatott volt ez az egyébként elég hosszú rész.
Pedig maga a sztori rengeteg lehetőséget rejtett magában: a detektívek egyre inkább úgy érzik, hogy az annak idején leleplezett csaló csak egy egyszerű balfácán, és az Álmos-tó környékén tényleg létezik valami ősi és gonosz, melynek egy darabkáját magukkal hurcolták a 77-es nyár után. Ezt látszanak megerősíteni a helyi legendák és mítoszok, különösen az, amely a sziget egy régi családjáról, a Deboën-ház lakóiról szól, akik állítólag a múltban többször próbáltak lepaktálni az ördöggel. Szerettem volna, ha ez a szál, ha nem is félelmetesre, de legalább izgalmasra és hátborzongatóra sikeredik, de valahogy engem elkerült az érzés, és megmaradt az egyszerű kíváncsiság, hogy mi fog ebből az egészből kisülni. A könyv utolsó harmada kicsit megdobta a dolgokat, szerencsére ott már lényegesen jobban beindulnak az események, de mégis úgy éreztem, maradt bennem egy kis hiányérzet (ami nagy kár, mert minden lehetőség adott volt ahhoz, hogy tökéletes élmény legyen számomra ez a regény).
A könyv szereplői viszonylag kidolgozottak voltak, bár azt nem mondanám, hogy különösebben szimpatizáltam volna valamelyikükkel. Talán Andy volt a legösszetettebb figura, az ő személyiségébe sikerült a legtöbb pluszt beletenni. Valamennyire sablonos lehet az ő esetében bemutatott, "a kemény külső érző szívet takar"-típus, de a Kerrivel kapcsolatos gyengéd érzelmei színesítették és árnyalták ezt az egyébként eléggé megszokott karaktert. Az abszolút kedvencem Tim, a vizsla volt, számos szerethető és humoros jelenet kapcsolódott hozzá a történetben. A regényben volt egy-két olyan apróság, ami további plusz pontokat ért a szememben, például amikor az elbeszélés átcsapott forgatókönyv-szerű leírásba, vagy amikor a szereplők mondataiból sütött az abszurd humor. Ezek, és a korábban említett bravúros nyelvezet miatt tudom azt a pontot adni rá a saját skálámon, amit, mert ugyanakkor tényleg voltak problémáim is. A korábban feltett kérdésemre, miszerint milyen műfajba sorolhatjuk ezt a történetet, most sem tudok válaszolni. És nem az a gond, hogy sok különböző műfaj stílusjegyeit viseli magán, inkább az, hogy egyiket sem éreztem elég erőteljesnek. Ifjúságinak túl vulgáris, horrornak túl könnyed, talán a fantasy-elemekkel megspékelt detektívtörténet lenne a leginkább helytálló elnevezés. Lehet, hogy csak annyi volt a gond, hogy valahogy másra számítottam, és ezért maradt el a remélt katarzis. Azért mindezek ne riasszanak el senkit, mert vitathatatlan, hogy egy eredeti, ötletes, igényes irodalmi műről van szó, ami tud újat mutatni a kortárs fantasztikus történetek sorában.
Értékelésem: 5/4
Kinek ajánlom? Mindenkinek, akit lázba hoznak az ősi rejtélyek, kísértet-járta házak, leleményes nyomozócsapatok vagy a bátor és vicces kutyák- itt aztán egyszerre megkapjuk mindet.
Kinek ajánlom? Mindenkinek, akit lázba hoznak az ősi rejtélyek, kísértet-járta házak, leleményes nyomozócsapatok vagy a bátor és vicces kutyák- itt aztán egyszerre megkapjuk mindet.
Nyereményjáték:
A Fumax kiadó több, a Kotnyeles kölykökhöz hasonló borzongató, izgalmakban gazdag, horrorisztikus témájú történetet adott ki az elmúlt években, ezért azt találtuk ki, hogy kinyomoztatunk veletek három olyan kiadványt, amit maradéktalanul szeretett a hazai közönség! Segítség gyanánt megadunk nektek egy pici borító részletet, de az igazi segítség egy kulcsszó lesz, ami mind a Kotnyeles kölykök, mind a keresett könyv fülszövegében megtalálható! A kitalált könyvek CÍMÉT várjuk a rafflecopterbe.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
NATE
Állomáslista:
09/18 - Nem félünk a könyvektől
09/20 - Könyv és más
09/22 - Hagyjatok! Olvasok!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése