Kucó és más életszilánkok (értékelés és nyereményjáték)


Böszörményi Gyula szívszorító kötettel jelentkezett a Könyvhétre Kucó és más életszilánkok címmel. A rendkívüli könyvről a Blogturné Klub három bloggere mesél.
Kiadó: Könyvmolyképző, 2019

Oldalszám: 164 oldal
ISBN: 9789634575627



A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:

Böszörményi Gyula József Attila-díjas író 1964-ben született. Aztán valamicskét élt családban, de leginkább kórházakban, egészségügyi intézetekben, szociális otthonokban múlatta az időt. És közben írt. Megírta, amit látott, hallott, tapintott, érzett. Mi pedig most csokorba szedtük önéletrajzi írásait – íme.

Véleményem:

Böszörményi Gyula munkássága már nem ismeretlen előttem, több könyvét is olvastam (vagy olvasom éppen), mégis minden elfogyasztott kötet után az az érzésem, hogy egy újabb arcát/hangját mutatta meg nekem a szerző. A könnyedebb ifjúsági regények és az Ambrózy báró esetei után nagyon kíváncsi voltam egy sokkal személyesebb, saját élményeken és tapasztalatokon alapuló írásra, amitől azt reméltem, hogy nem csak az írót, de az embert is engedi majd jobban megismerni. Még így is sokkal többet kaptam ettől a vékonyka kötettől, mint remélni mertem: érzések egész palettáját, szőnyeg alól kisöpört társadalmi szégyenfoltokat, őszinteséget, bátorságot és sok-sok önismeretet. Megpróbálom összefoglalni, miért gondolom kihagyhatatlan darabnak, függetlenül attól, hogy az első, vagy a sokadik Böszörményi-könyvünk.


A kötetben összesen nyolc történet szerepel, melyek hangulatukban és terjedelmükben is elég eltérőek. Találó elnevezés lett rájuk az életszilánk, hiszen a legtöbb az író életének egy darabkáját mutatja meg nekünk, illetve az ő valós élményein alapuló történeteket. Olvashatunk gyermekkoráról, az életében meghatározó személyekről, emlékekről, látomásokról, álmokról és vágyakról. A történetek egyik meghatározó eleme a tény, hogy az író egy izomsorvadásos betegség következtében kerekesszékbe került. Bepillantást kaphatunk abba, hogyan dolgozta fel ezt a helyzetet ő maga vagy a hozzátartozói, illetve hogy hányféle különböző viszonyulással találkozott mások részéről a saját állapotához. Az ezzel kapcsolatos részek sokszor dühítőek vagy szívszorítóak, de azt gondolom, annál több felelősségünk van olvasóként, hogy sajnálkozzunk vagy szomorkodjunk. Én legalábbis végig azt éreztem, hogy a szerző elém is tükröt tart, és folyamatos önreflexióra késztetett a saját nézeteimmel, gondolataimmal és érzéseimmel kapcsolatban.

A kötetet én két nagyobb egységként kezelem, ugyanis a rövidebb szilánkok mellett elolvashatjuk a Kucó című kisregényt is, amely eredetileg 1991-ben jelent meg. A történet egy egészségügyi gyermekotthonban játszódik, elbeszélője pedig az itt élő, sejthetően enyhe értelmi fogyatékos fiú, Tamás. Bár a történet részben fikció, valós alapokra épül, Böszörményi Gyula saját gyermekotthoni élményeire és azok szereplőire húzta rá a cselekményt. Itt jön be a képbe a társadalomkritikai szegmens, hiszen egy olyan otthonról beszélünk, ahol a mozgássérült fiatalokat- mivel nem volt számukra más, megfelelő ellátást nyújtó intézmény- az értelmi fogyatékos gyerekek és fiatal felnőttek között helyezték el. Ez a kényszermegoldás önmagában problémás, de ennél is nagyobb baj, hogy sok ember számára ez magától értetődő volt, hiszen nem tett különbséget a "fogyatékos"-halmaz különböző ágai között. És ha már a különféle szakkifejezéseknél tartunk, még soha korábban nem éreztem ennyire erősen, mekkora különbség van fogyatékosság és akadályozottság között. Hiszen amikor azt mondjuk, hogy valaki fogyatékos, az az egyén hiányából indul ki, abból, hogy valamivel nem rendelkezik, amivel a többi ember igen. Ezzel szemben az akadályozottság sokkal nagyobb felelősséget tesz a társadalomra, amely nem megfelelő működése és elégtelen megoldásai miatt képtelen elgördíteni azokat az akadályokat, amik nélkül mindenki eljuthatna az egyéni képességei maximumához. 

A Kucó egyszerre volt dühítő, megható, ugyanakkor legnagyobb örömömre szerethető és szórakoztató is, Tamás személyében sikerült egy olyan karaktert alkotni, aki a maga egyszerűségében is néha sokkal tisztábban látja a dolgokat, mint a többi ember. Az ő szemszögén keresztül láthatjuk az otthon működését, a túlzsúfolt szobákat, alulmotivált és ingerült nővérkéket, és a rendkívül szegényes körülményeket. Gyógypedagógiai tanulmányaim után sajnos nem voltak azzal kapcsolatban illúzióim, hogy néhány évtizeddel ezelőtt milyenek voltak az ehhez hasonló ellátást nyújtó intézmények, és sajnos azt sem állíthatom, hogy napjainkban tökéletes a helyzet. Bár a körülmények és a szemlélet is sokat változott, még mindig általános probléma, hogy sokan nem a számukra leginkább megfelelő ellátást kapják, és az igazi segítség sokszor inkább az elhivatott szakemberek hivatástudatán és szeretetén, nem pedig az államilag biztosított intézményrendszeren múlik. Szerintem nagyon fontos, hogy ezekkel a kérdésekkel és problémákkal szembesüljünk, és saját erőnkhöz mérten cselekedjünk, mert csak így lehet hosszútávon rendszerszintű változásokat elérni. 


És ha még önmagában nem lenne elég, hogy a kötet ilyen fontos és -sajnos ma is- aktuális kérdésekkel foglalkozik, ott van az is, hogy Böszörményi Gyula egész egyszerűen fantasztikusan ír. Imádom olvasni a szép és kifejező mondatait, és azt, hogy a sötétebb oldalakon is képes humorral és szeretettel fogalmazni. Nagyon jó ismerője az emberi léleknek, minden lapon érződik, hogy olyan ember szavait olvassuk, aki oda-vissza százszor megjárta már a saját személyes poklát, és győztesen került ki onnan. Azért pedig hatalmas hála, hogy minket, olvasókat ennyire közel engedett önmagához, a saját kucójába, hogy láthassunk egy kis szeletkét abból az útból, ami azzá az íróvá tette, akinek a könyveit annyira szeretjük. Meg aztán ott van az is, hogy:
"Valakinek el ke mondani a rosszakat. Me ha ketten tuggyuk, akkó nem ojan kúva szar az egész"

Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Mindenkinek, aki olvasott már valamit a szerzőtől, de azoknak is, akik számára eddig teljesen ismeretlen volt. Ha valaki érzékeny és bölcs könyvet szeretne olvasni, nem fog csalódni.

Nyereményjáték:

Böszörményi Gyula pályája során számos remek könyvet írt a Gergő és az Ambrózy sorozatok mellett. A mostani játék során egy-egy könyvének a fülszövegéből találtok részletet, a feladatotok, hogy kitaláljátok melyik könyvről van szó és beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába. A helyes megfejtők között 1 példányt sorsolunk ki!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány:

Budapest, Kőbánya, napjainkban.
Két lány, akiket sűrűn összekevernek, hiszen ikrek; pedig Angelina és Endzsi valójában olyan, mint a tűz és a víz.
Egy reggel aztán arra ébrednek, hogy szüleik valamiféle érthetetlen, idegen nyelven beszélnek, az utcán ló vontatta omnibuszok, az égen hatalmas teherszállító léghajók araszolnak, őket pedig a rendőrség egyik leghíresebb nyomozója üldözi… Az ikreknek csupán egy titokzatos, fiatal fiú kel védelmére, és próbálja őket megszöktetni kényszerzubbonyon, Dunán, hegyen és völgyön át.

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
09.21. - Sorok Között
09.22. - Spirit Bliss
09.24. - Könyv és más blog

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések