A kis barát (értékelés és nyereményjáték)
Donna Tartt második könyvének magyar kiadása idén jelent meg a Park Könyvkiadó gondozásában. A világhírű írónő A kis barát című regényével most az 1970-es évek Amerikájának Mississippi államába kalauzolja az olvasót, és kegyetlen őszinteséggel írja le a Cleve-Dufresnes családot ért tragédiának a következményeit, különös hangsúlyt fektetve a tizenkét éves Harrietre. A megrázó elbeszélés hömpölygő irodalmisága és témájának komolysága az amerikai irodalom nagy klasszikusait idézi.
Kiadó: Park, 2019
Oldalszám: 644 oldal
ISBN: 9789633554135
Eredeti cím: The Little Friend
Fordító: Kada Júlia
A könyvet ITT tudod megrendelni
Fülszöveg:
„– Szörnyű dolog gyereknek lenni – mondta –, mások kényének-kedvének kiszolgáltatva.”
A Cleve család nagy élvezettel idézi fel múltjának csaknem minden részletét, de egy végzetes anyák napja eseményeit nem hozzák szóba soha. Azon a napon a kilencéves Robin Cleve-et felakasztva találták egy fán az előkertben. Tizenegy évvel később a rejtély – és a bűncselekményre utaló talányos nyomok – megoldása még mindig ugyanolyan kilátástalannak tűnik, mint aznap, amikor megtörtént az eset.
A tizenkét éves Harrietet Houdini és Robert Louis Stevenson példája ösztönzi, amikor egyetlen barátjával nekilát, hogy megkeresse bátyja gyilkosát… és megbüntesse őt. De ami gyerekes játéknak indul, abból hamarosan sötét, veszélyes utazás lesz egy mississippi kisváros fenyegető alvilágában.
Véleményem:
Donna Tartt regényeit már régen elhelyeztem a várólistámon, egyrészt, mert a fülszövegeik alapján is felkeltették az érdeklődésemet, másrészt mert elég jó kritikákat olvastam róluk. Ugyanakkor mégis volt bennem egy pici visszatartó erő vagy félsz, ami miatt egyre csak halogattam őket, talán amiatt, hogy éreztem, ilyen terjedelmes és mélynek tűnő regények esetében fontos, hogy sok időt tudjak rájuk szánni, és legyen mód emészteni az olvasottakat. Úgy alakult, hogy egy blogturné kapcsán A kis barát lett az első könyvem az írónőtől, és most az olvasás után azt kell mondjam, abszolút jogosak voltak a félelmeim. Bár nem kapkodtam vele és kényelemesen hagytam magamnak így is időt, ez a regény jobban passzolt volna egy lusta nyári szabadsághoz, amikor teljesen át tudom adni magam az élménynek. Ezzel együtt már most leszögezem, hogy érdekes és fontos könyvnek tartom Tartt regényét, de mégis maradt bennem egy erős hiányérzet a kiaknázatlan lehetőségek miatt.
Az írónő a 70-es évek Amerikájába, Mississippi állam egyik kisvárosába röpít minket. A regény elején egyfajta prológusként megismerjük a Cleve család szomorú történetét, és a tragikus napot, amikor elveszítették szeretett fiúkat, Robint. Mivel a halál módja önmagában borzalmas- a kisfiút egy fára felakasztva találják meg- már az első lapok előrevetítik a nagyon borús és sötét atmoszférát. A halál pontos okát és körülményeit nem sikerült felderítenie a rendőrségnek, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a család - az édesanya, nagymama, nagynénik és testvérek - azóta sem tudták igazán feldolgozni a történteket. A regény ezután kicsit több, mint egy évtizeddel előreröpít minket az időben, amikor Robin kishúga, Harriet már tizenkét éves, őt tekinthetjük a történet főszereplőjének is. A rejtélyre azóta sem derült fény, a kislány viszont mindenáron tudni akarja, mi történt fivérével. A tényleges cselekmény szintjén ennek érdekében tesz is bizonyos lépéseket, és komolyabban elkezd kutakodni a helyi bűnöző család férfitagjai után, de az igazán lényeges események sokkal inkább a lélek világában játszódnak.
Az első érdekes dolog, amit mindenképpen érdemes kiemelni, a hangulat és a háttér megteremtése. Tartt nagyon érzékletesen és részletgazdagon ír, szépirodalmi minőségben, aminek köszönhetően tényleg ott érezzük magunkat a poros, baljós hangulatú kisvárosban. Nekem nagyon tetszett, hogy a regény szinte kívül áll az időn: bár elvileg tudjuk, hogy a 70-es években járunk, néha semmi konkrét jel nem utal erre, járhatnánk akár évtizedekkel korábban is ehhez képest. Feltételezem, hogy ez a megoldás is azt a célt szolgálta, hogy a fullasztó állandóságot és nyomasztó változtathatatlanságot érzékeltesse, ami többnyire sikerült is. Bizonyos értelemben ez a mozdulatlanság igaz az olvasás élményére is. A több, mint hatszáz oldalon keresztül relatíve nagyon kevés a tényleges történés, ezzel szemben a karakterek érzései és gondolatai bőven ki vannak bontva, ahogyan számtalan jelentéktelennek tűnő apróság is. Ebből adódóan biztos, hogy csak azok fogják majd igazán élvezni, akik nem csak az akciódús jeleneteket keresik egy könyvben, hanem a lélektani folyamatokat és a nagyon aprólékos leírásokat is. Az első problémám itt gyökerezik. Én nem bánom, ha egy regényben nem pörög a cselekmény, hanem helyette az emberi lélek bugyrait járhatom be oda-vissza. Itt is végig azt reméltem, hogy ezen a téren fog rám nagy hatást tenni Tartt, de valahogy nem azt kaptam, amit szerettem volna. Kicsit bele is mennék részletesebben, hogy mi volt, ami hiányzott.
Az első olyan téma ebben a történetben, ami rengeteg lehetőséget rejt magában, maga a Cleve család. Az édesanya soha nem lett a régi önmaga, miután kisfia meghalt, az édesapa pedig azóta gyakorlatilag nem is él a családdal. Robin idősebb húga, Allison nagyon bizarr karakter, végig az volt az érzésem, hogy sokkal többet tud a gyilkosságról (gyilkosság volt egyáltalán?), mint amit beismer vagy amire emlékezni vél, ráadásul alkalmankénti eltűnései is azt sugallják, hogy valamiben sántikál, de aztán úgy éreztem a későbbiekben, hogy az ő szerepe nem halad sehová. Aztán itt van a nagymama, Edie, aki egyszerre érzékeny és rideg, engedékeny és szigorú, nagyon érdekes figura, aki kimondatlanul is egyfajta családfőként funkcionál. A családhoz tartozik még az ő három lánytestvére, Harriet nénikéi, akikről ugyan sokat olvashatunk, de én eléggé töltelék-szerűnek éreztem a jelenlétüket. Nem tudom, talán több szekrényből kihulló csontvázra számítottam, arra, hogy szép lassan a konkrét tragédia mögött kirajzolódik egy másik, ami megérteti velünk, miért ilyen különös mindenki ebben a családban, de ezek valahogy elmaradtak. Persze, érezni végig lehetett a rengeteg ki nem mondott szó súlyát és a generációkon átívelő problémákat, de ezt jócskán lehetett volna még fokozni. Ugyanez volt a gondom a rasszizmus néha felbukkanó megnyilvánulásaival és a helyi alvilág bemutatásával is. Értettem, hogy milyen társadalmi jelenségekre kívánja Tartt felhívni a figyelmet és azt is, hogy ezt hogyan ágyazza be egy kisközösség kollektív kontextusába, de egyszerűen nem ment olyan mélyre, nem piszkolta be annyira a kezét, mint amennyire én szerettem volna, ha már ennyi oldalon keresztül van erre lehetőség.
Harriet nagyon különös gyerek, bizonyos szempontból sokkal érettebb a koránál, pont emiatt furcsa a barátsága a helyi kisfiúval, Hely-vel. Miután a fejébe vette, hogy megkeresi Robin gyilkosát, egyre jobban eluralkodik rajta a bosszú iránti vágy, és egyre inkább csak ekörül forognak a gondolatai. Érdekes karakter volt az övé, mert bár az írónő elénk tárja érzéseit és gondolatait, mégis nehéz őt igazán megkedvelni. Ez pedig mindenképpen fontos annak megértéséhez, hogy vajon Harriet miért érzi úgy, hogy senki sem szereti igazán a saját családjában, hiszen a saját bőrünkön tapasztaljuk, mennyire nehéz őt hova tenni magunkban. Mindenesetre a végére nagyon tudtam őt tisztelni a bátorságáért és kitartásáért, és azért, hogy a maga módján próbált kitörni a rossz családi mintákból és az örökös elhallgatásból.
Összességében tehát számomra ez a nagy lehetőségek regénye volt, amik sajnos csak részben lettek kiaknázva. A történetben rengeteg kisebb-nagyobb szál volt, melyek a feszültség fokozatos növelésével eljuttathattak volna egyfajta katarzishoz, de ez utóbbi hozzám nem ért el. Azt gondolom, ebbe valamennyire belejátszhatott az időzítés is, de azért így is úgy érzem, hogy sokkal többet lehetett volna kihozni egy ennyire összetett nagyregényből. A hangulat és az írás szépsége sokat dobott így is az élményen, szóval egy próbát mindenképpen érdemes vele tennie annak, aki ráér belefeledkezni. Az pedig biztos, hogy fel nem fogom adni az írónővel való ismerkedésemet, és másik regényével is próbát teszek majd.
Értékelésem: 5/3,5
Kinek ajánlom? Olyan olvasóknak, akik nem sietnek sehová az olvasással, van kedvük és idejük lassan emésztgetni a történetet, és akiket érdekel egy családi és társadalmi jelenségeket felvonultató regény.
Nyereményjáték:
Donna Tartt egy másik regényének filmadaptációja idén volt megtekinthető a mozikban, és ebből a filmből találhattok egy-egy képet minden állomáson. A feladatotok annyi lenne, hogy a rafflecopter megfelelő helyére beírjátok, hogy mi a neve a képeken látható szereplőknek. A helyes megfejtők között a könyvnek egy példányát fogjuk kisorsolni.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladvány:
Állomáslista:
12.06. Flora the Sweaterist
12.09. A Szofisztikált Macska
12.12. Könyv és más
Megjegyzések
Megjegyzés küldése