A felnőttek hazug élete (értékelés és nyereményjáték)
Elena Ferrante várva várt új regényben megint egy gyereklány bőrébe bújik. Giovanna éppen félúton jár a gyermeklét és a kamaszkor között, amikor furcsa és dekadens nagynénje felbukkanásával két gyökeresen más világ, két eltérő arcú Nápoly között találja magát. Tartsatok a Blogturné Klub bloggereivel, és nyerjetek egy példányt a kötetből!
Kiadó: Park Kiadó, 2020
Oldalszám: 336 oldal
ISBN: 9789633556832
Eredeti cím: La vita bugiarda degli adulti
Fordító: Király Kinga Júlia
A könyvet ITT tudod megrendelni!
Fülszöveg:
A Nápolyi regények szerzőjének új könyve
Felnőni? Mivégre? Ki mondja meg, hogy mi lesz belőlünk és kire fogunk hasonlítani?
Valami baljós dolog történik Giovanna bájos gyermekarcával, és lassanként kiütközik rajta a kamaszok rusnya undoksága. De vajon tényleg így állnak-e a dolgok? Melyik tükröt válassza az ember, hogy visszataláljon önmagához, és megmeneküljön?
A gyermekarc szépségének elillanását követően az új ábrázat utáni hajsza két Nápoly közt zajlik, amelyeket testvéri szálak kötnek össze, s amelyek kölcsönösen rettegik és gyűlölik egymást.
Az egyik Nápoly odafönt pózol, az erényesség álcáját magára öltve, a másik odalenn található, a mélyben, harsánynak és közönségesnek tettetve magát. Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál válaszokra, a város pedig nem nyújt szabadulást.
Felnőni? Mivégre? Ki mondja meg, hogy mi lesz belőlünk és kire fogunk hasonlítani?
Valami baljós dolog történik Giovanna bájos gyermekarcával, és lassanként kiütközik rajta a kamaszok rusnya undoksága. De vajon tényleg így állnak-e a dolgok? Melyik tükröt válassza az ember, hogy visszataláljon önmagához, és megmeneküljön?
A gyermekarc szépségének elillanását követően az új ábrázat utáni hajsza két Nápoly közt zajlik, amelyeket testvéri szálak kötnek össze, s amelyek kölcsönösen rettegik és gyűlölik egymást.
Az egyik Nápoly odafönt pózol, az erényesség álcáját magára öltve, a másik odalenn található, a mélyben, harsánynak és közönségesnek tettetve magát. Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál válaszokra, a város pedig nem nyújt szabadulást.
Véleményem:
Annak ellenére, hogy Elena Ferrante mára az olasz kortárs irodalom megkerülhetetlen alakjává vált, korábban még nem volt szerencsém egyetlen regényéhez sem. Tulajdonképpen A felnőttek hazug élete is jóformán véletlenül került a látókörömbe, és csak azután döntöttem az elolvasása mellett, hogy alaposabban elmerültem a fülszövegben és az írónő korábbi műveiről írt kritikákban. Szerencsére újfent bebizonyosodott, hogy az ember mindig fedezhet fel magának régi/új kedvenceket, ugyanis ez a regény határozottan meggyőzött arról, hogy érdemes jobban beleásnom magam Ferrante munkásságába.
A cím önmagában elég sokat elárul a várható tartalomról, melynek középpontjában a felnőttek álságos, képmutató, őszintétlen élete és kapcsolati rendszere áll. Azzal, hogy a szerző egy fiatal kamaszlány nézőpontjából meséli el a történteket, csak még erősebbé teszi ezt a mondanivalót, ami így elsőre kicsit nyomasztónak tűnhet, ugyanakkor olyan kifinomult stílusban és intelligens történetvezetéssel van tálalva, hogy mindez cseppet sem lesz sem durva, sem hatásvadász: egyszerűen csak nagyszerű és hatásos. Főhősünk, a tizenhárom éves Giovanna Nápolyban él a szüleivel, viszonylagos nyugalomban és jómódban, egy olyan család tagjaként, ahol a tanulás, a szorgalmas munka és az intellektus érték. Ez a gyermeki idill törik ripityára abban a pillanatban, amikor a lány egyszer kihallgatja, amint bálványozott édesapja azt mondja, "olyan a pofája, mint Vittoriának". Bár fogalma sincs, ki az az emlegetett Vittoria, apja hangsúlya és a szövegkörnyezet arra engedi következtetni, hogy mindaz, amit eddig önmagáról gondolt, hazugság csupán, és szülei szeretete mögött valami sötét, mocskos, titkolnivaló dolog áll.
Giovanna elkezd nyomozni, és lassan kideríti, hogy Vittoria az apja testvére, akivel évek óta nem tartják a kapcsolatot a nő kiállhatatlan természete miatt. A lány addig nem nyugszik, amíg nem találkozhat nagynénjével, hogy saját szemével lássa azt a "pofát", azt a feltételezett rútságot, amivel szép lassan önmagát is azonosítani kezdi. A találkozás sokkal bonyolultabb és összetettebb érzéseket kelt benne, mint azt elsőre gondolta volna, Vittoriával, a szabadszájú, agresszív, temperamentumos nővel nagyon ambivalens kapcsolat kezd kialakulni kettejük között. Bár Giovanna eleinte nem hiszi, hogy a néni szavai vagy viselkedése megrengethetik a szüleibe vetett hitét, szép lassan mégis egyre több dolog derül ki a családjáról, ami miatt úgy érzi, a felnőttek világában egy csepp őszinteség sincs, ő maga pedig elképesztő hirtelenséggel kezd el sodródni tőlük. Amikor fény derül apja régóta őrzött titkára, a család végleg darabokra hullik, a fiatal lány pedig szélsőséges viselkedéssel, lázadással, ugyanakkor néha meglepően bölcs gondolatokkal igyekszik helyre állítani saját identitását és megküzdeni a felnőtté válás egyébként is krízisnek tekinthető feladatával.
Szekrényekből kipotyogó csontvázakról viszonylag gyakran olvashatunk, csak úgy, mint diszfunkcionális családokról, ugyanakkor Ferrante szerintem kiemelkedő abból a szempontból, ahogy az egészen apró finomságokat, mozzanatokat, elejtett megjegyzéseket és azok hatását ábrázolja. Szintén zseniálisnak tartom Vittoria karakterét, aki szinte fizikailag is hatalmas alakká válik a regényben, és aki minden negatív tulajdonsága ellenére mégis az egyetlen figura a kötetben, aki az őszinteséget képviseli (nagyon más műfaj és más történet, de nekem utoljára Szabó Magda Emerencével volt hasonlóan erős élményem). Remekül sikerült Giovanna karaktere is, a fejezeteket olvasva nagyon jól látjuk, hogyan alakul a személyisége, hogyan lesz a naiv és boldog kiskamaszból cinikus, kiábrándult tinédzser, aki viszonylag rövid idő alatt az összes stabil kötődési pontját elveszíti, és mindenkiben csalódik, aki valaha példakép volt a számára.
Úgy gondolom, ez a könyv nekünk, felnőtteknek szól, és jó esetben képesek vagyunk tanulni belőle és megfogadni a kimondatlan tanácsait. A történetből jól kitűnik, hogy az ártatlannak vélt hazugságaink hogyan mérgezik meg a kapcsolatainkat, és hogyan képesek akár visszavonhatatlan károkat okozni egy gyermek személyiségében. Bár amiket eddig leírtam, az alapján úgy tűnhet, hogy a regény fullasztóan nyomasztó, de összességében nekem nem ez az alaphangulat maradt meg. Sokkal inkább elgondolkodtató, amellett, hogy nagyon igényes nyelvezettel és jó stílussal van megírva. Lényeg a lényeg tehát, Ferrante szerzett egy új rajongót a személyemben, és ezek után biztos vagyok benne, hogy a többi történetét is sorra kerítem.
Annak ellenére, hogy Elena Ferrante mára az olasz kortárs irodalom megkerülhetetlen alakjává vált, korábban még nem volt szerencsém egyetlen regényéhez sem. Tulajdonképpen A felnőttek hazug élete is jóformán véletlenül került a látókörömbe, és csak azután döntöttem az elolvasása mellett, hogy alaposabban elmerültem a fülszövegben és az írónő korábbi műveiről írt kritikákban. Szerencsére újfent bebizonyosodott, hogy az ember mindig fedezhet fel magának régi/új kedvenceket, ugyanis ez a regény határozottan meggyőzött arról, hogy érdemes jobban beleásnom magam Ferrante munkásságába.
A cím önmagában elég sokat elárul a várható tartalomról, melynek középpontjában a felnőttek álságos, képmutató, őszintétlen élete és kapcsolati rendszere áll. Azzal, hogy a szerző egy fiatal kamaszlány nézőpontjából meséli el a történteket, csak még erősebbé teszi ezt a mondanivalót, ami így elsőre kicsit nyomasztónak tűnhet, ugyanakkor olyan kifinomult stílusban és intelligens történetvezetéssel van tálalva, hogy mindez cseppet sem lesz sem durva, sem hatásvadász: egyszerűen csak nagyszerű és hatásos. Főhősünk, a tizenhárom éves Giovanna Nápolyban él a szüleivel, viszonylagos nyugalomban és jómódban, egy olyan család tagjaként, ahol a tanulás, a szorgalmas munka és az intellektus érték. Ez a gyermeki idill törik ripityára abban a pillanatban, amikor a lány egyszer kihallgatja, amint bálványozott édesapja azt mondja, "olyan a pofája, mint Vittoriának". Bár fogalma sincs, ki az az emlegetett Vittoria, apja hangsúlya és a szövegkörnyezet arra engedi következtetni, hogy mindaz, amit eddig önmagáról gondolt, hazugság csupán, és szülei szeretete mögött valami sötét, mocskos, titkolnivaló dolog áll.
Giovanna elkezd nyomozni, és lassan kideríti, hogy Vittoria az apja testvére, akivel évek óta nem tartják a kapcsolatot a nő kiállhatatlan természete miatt. A lány addig nem nyugszik, amíg nem találkozhat nagynénjével, hogy saját szemével lássa azt a "pofát", azt a feltételezett rútságot, amivel szép lassan önmagát is azonosítani kezdi. A találkozás sokkal bonyolultabb és összetettebb érzéseket kelt benne, mint azt elsőre gondolta volna, Vittoriával, a szabadszájú, agresszív, temperamentumos nővel nagyon ambivalens kapcsolat kezd kialakulni kettejük között. Bár Giovanna eleinte nem hiszi, hogy a néni szavai vagy viselkedése megrengethetik a szüleibe vetett hitét, szép lassan mégis egyre több dolog derül ki a családjáról, ami miatt úgy érzi, a felnőttek világában egy csepp őszinteség sincs, ő maga pedig elképesztő hirtelenséggel kezd el sodródni tőlük. Amikor fény derül apja régóta őrzött titkára, a család végleg darabokra hullik, a fiatal lány pedig szélsőséges viselkedéssel, lázadással, ugyanakkor néha meglepően bölcs gondolatokkal igyekszik helyre állítani saját identitását és megküzdeni a felnőtté válás egyébként is krízisnek tekinthető feladatával.
Szekrényekből kipotyogó csontvázakról viszonylag gyakran olvashatunk, csak úgy, mint diszfunkcionális családokról, ugyanakkor Ferrante szerintem kiemelkedő abból a szempontból, ahogy az egészen apró finomságokat, mozzanatokat, elejtett megjegyzéseket és azok hatását ábrázolja. Szintén zseniálisnak tartom Vittoria karakterét, aki szinte fizikailag is hatalmas alakká válik a regényben, és aki minden negatív tulajdonsága ellenére mégis az egyetlen figura a kötetben, aki az őszinteséget képviseli (nagyon más műfaj és más történet, de nekem utoljára Szabó Magda Emerencével volt hasonlóan erős élményem). Remekül sikerült Giovanna karaktere is, a fejezeteket olvasva nagyon jól látjuk, hogyan alakul a személyisége, hogyan lesz a naiv és boldog kiskamaszból cinikus, kiábrándult tinédzser, aki viszonylag rövid idő alatt az összes stabil kötődési pontját elveszíti, és mindenkiben csalódik, aki valaha példakép volt a számára.
Úgy gondolom, ez a könyv nekünk, felnőtteknek szól, és jó esetben képesek vagyunk tanulni belőle és megfogadni a kimondatlan tanácsait. A történetből jól kitűnik, hogy az ártatlannak vélt hazugságaink hogyan mérgezik meg a kapcsolatainkat, és hogyan képesek akár visszavonhatatlan károkat okozni egy gyermek személyiségében. Bár amiket eddig leírtam, az alapján úgy tűnhet, hogy a regény fullasztóan nyomasztó, de összességében nekem nem ez az alaphangulat maradt meg. Sokkal inkább elgondolkodtató, amellett, hogy nagyon igényes nyelvezettel és jó stílussal van megírva. Lényeg a lényeg tehát, Ferrante szerzett egy új rajongót a személyemben, és ezek után biztos vagyok benne, hogy a többi történetét is sorra kerítem.
Értékelésem: 5/5
Kinek ajánlom? Azoknak, akik szeretik a különleges családregényeket vagy fejlődés-történeteket.
Kinek ajánlom? Azoknak, akik szeretik a különleges családregényeket vagy fejlődés-történeteket.
Nyereményjáték:
Elena Ferrante és Nápoly neve szinte már összeforrt, A felnőttek hazug életének is ez a csodaszép dél-olasz város adja a helyszínét. Játékunkban ezúttal kirándulunk egyet Nápolyban: minden állomáson egy, a várossal kapcsolatos állítást találtok, a feladat pedig az, hogy eldöntsétek, igaz vagy hamis-e az állítás.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A Montesanto negyed napjainkban a camorra (a nápolyi maffia) egyik fő bázisának számít.
Állomáslista:
09.01: Betonka szerint a világ…
09.03: Flora the Sweaterist
09.05: Könyv és más
09.07: Utószó
09.09: A Szofisztikált Macska
Blogturné Klub
Megjegyzések
Megjegyzés küldése